Máig hallom volt diákjaim hangját, ahogy kérik: „Mitka néni, ma játszásóra legyen!” A kilencvenes években még a hittanórán nem volt szokás játszani, de a fiatalok már akkor is vágytak arra az élményre, amit a játék tanított nekik: lehet felszabadultan nevetni, közösséget, egységet tapasztalni a nyilvánvaló különbségek ellenére is. A két „evangéliumi érték”, az öröm és az egység megtapasztalása sokat segít a mélyebb dolgok, az alázat és a tisztelet megélésében is. Az évek teltek, de azóta is sok fiatal többet ért a játékok tanításából, mint a racionális hitelvi magyarázatokból.

Játék az élet, s az élet nem játék
Ma már egy képzés után konkrétabban is tudjuk, hogy a játékpedagógia nem öncélú tudomány. Nem azért játszunk, hogy teljen az idő, vagy mert nincs mit mondani. Nem azért van egy ifióra elején játék, hogy valamit csináljunk, vagy egy konfirmandushéten délutáni játék, hogy versenyezhessünk. Mélyebb és fontosabb folyamatokról van szó. Nem véletlen, hogy a gyermek első tevékenysége a játék, és hogy játszva tanulja az életet. Furcsa paradoxon: „Játék az élet, s az élet nem játék.” A családok, ahol együtt játszanak szülők és gyerekek, olyan értékeket tanítanak, mint a siker és a kudarc elviselése, s hogy elsőnek vagy utolsónak lenni mit is jelent. Hogyan lehet az együttérzést kifejezni egy veszteségben, s hogyan lehet egymást értékesnek tartani alázattal a vereség után is.

Voltak, akik soha nem játszottak
A Dunamelléki Református Egyházkerületben nemrégiben érdekes lelkésztovábbképzést tartottak, Szabó Anna, a Szeretetszolgálat Felnőttképzési Intézetének vezetője és Surányi Zoltán élménypedagógus vezetésével. A játékszervező tréningen tíz lelkész, egy-egy hitoktató, diakónus és teológus vett részt. Közülük voltak, akik soha nem játszottak, még gyermekkorukban sem, és idegenkedtek is a játéktól. Voltak, akik sokat és szívesen játszottak eddig is, de nem tudták összekapcsolni a játékot a hittel. Volt, akit mélyen megsebeztek egy korábbi képzésen, és olyan is, akinek a bizalmával visszaéltek egy közösségben. Voltak, akik tanulni vágytak, hogy másoknak is segíthessenek. Végül egy csapat lettünk, Isten különös útja ez.

Játszva tanultunk önmagunkról, másokról
Úgy szerveződött össze a csapat, hogy a megyei ifjúsági referensek mellé kerestünk munkatársakat, akikkel az ifjúsági munkában lehetne együtt szolgálni. A terv az volt, hogy a ZEFIRen (a Református Zenei Fesztivál Ifjúsági Rendezvénye) szervezzünk a fiataloknak egy olyan lelki utat, ahol növekedhetnek hitükben és választ találhatnak kérdéseikre. Ahol tapasztalatokat szerezhetnek arról, hol tartanak, miben rekedtek meg. Kiindulópontunk John Bunyan A zarándok útja című könyve volt. Kerestük benne a mait, a miénket, a továbbadhatót, és nagyon sokat találtunk. Miközben mi is játszva tanultunk magunkról és másokról, rájöttünk, hogyan lehet másokat is tanítani, és közben gyógyulást, közösséget, örömöt és összetartozást megélni. Mi, hívő emberek, akik sokszor bizalmatlanok vagyunk, s akik még a hitben is versengünk, a játékban az egymásra utaltságot tanultuk, s valóban mindenki átélhette a szívében történő változásokat. Megrendítő áhítatok, nagy beszélgetések koronázták a tréninget, és megérett a mű.

A zarándok útja
Mindenkit hívunk, hogy jöjjön el és vegyen részt a zarándok útján a ZEFIR rendezvényén május 19-én, szombaton délelőtt 10 és délután 4 óra között a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházában (Budapest, Ráday u. 28.) szervezett élménypedagógiai úton. A pincétől az ötödik emeletig különböző állomásokon juthatunk el a „romlás városából a mennyei városig”. Csapatokban indulva, egymást segítve lehet csak előre haladni. Személyes döntések, közös felelősség, sok-sok játék és komoly, életre szóló megtapasztalások várnak azokra, akik vállalják a közös utat. Ifiket is várunk, de aki egyedül érkezik, az se ijedjen meg, kapni fog társakat az útra. Minimum 5, de legfeljebb 10 fős csapatokban lehet végigmenni, hogy mindenki tudjon mindenkire figyelni. A zarándok útját nagyjából egy óra alatt lehet megtenni, így mindenki eldöntheti a többi program mellett, hogy mikor vállalkozik rá.

Fodorné Ablonczy Margit
református lelkipásztor