„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Megemlékezés és virrasztás
A II. világháború egyik legnagyobb magyar katasztrófája a 2. Honvéd Hadsereg pusztulása volt a Don-kanyarban. Voronyezs térségében 40 ezer magyar katona halt meg, és további 70 ezer került fogságba, közülük szintén tízezrek pusztultak el. Elhunyt honfitársainkról emlékezünk a hétvégén. Szombaton este 6 órától vasárnap hajnal háromig virrasztás lesz a hősökért.
Finita la commedia
A második magyar hadsereg III. hadtestének vezérkari ezredese, Sárkány Jenő keserű humorral jelenti január 14-én tíz perccel hat óra után a vezérkar főnökének: „Most elrendeljük a körvédelmet, és azután dicső pusztulásunk következik. Mondjátok meg majd odahaza, hogy a III. hadtest hősiesen harcolva pusztult el. Ígérem, hogy fogságba élve nem kerülök. Stomm vezérőrnagy üdvözletét küldi a kegyelmes úrnak. Várjuk tehát a páncélosokat, és ezzel finita la commedia."
Mindenkit várnak
A rendszerváltás előtt nemigen lehetett megemlékezni a katonákról, akik mint a németekkel szövetséges haderő tagjai a Szovjetunió ellen harcoltak. Tragikus sorsuk, „feláldozásuk története" a magyar történelem egyik legszomorúbb fejezete. A hősi halottak mellett megemlékezünk arról az 50 ezer honfitársunkról is, akik a doni hadműveleti területen visszavonulás közben tűntek el. Minden megemlékezőt várnak a gyertyagyújtásra és koszorúzásra.
A részletek:
A budai Várban január 12-én, szombaton a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni katasztrófájának 70. évfordulója alkalmából megemlékezést és kegyeleti virrasztást tartanak.
16.00 A megemlékezés szentmisével kezdődik a Mátyás-templomban 12-én, szombaton délután 4 órakor.
17.30. Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédet mond a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán.
18 óra után Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a Kapisztrán téren megnyitja a virrasztást; hajnali 3 óráig lehet megemlékezni a hősi halottakról.
- gyertyagyújtás és főhajtás a hősi halált halt és eltűnt magyar katonák emléke előtt
- korabeli fegyverek és filmek bemutatója
- az egykori doni hadműveleti területen a rudkinói II. magyar központi katonai temetőben gránittáblákra vésett hősi halott katonáink neveinek folyamatos kivetítése a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum homlokzatán.
Fotó: Hadtörténeti Intézet