Kíváncsiak voltunk a film fogadtatására, ezért megkérdeztük, ki mit gondol a félperces alkotásról. Egyetértés egy dologban volt: a film meghökkentő, de mindenkinek más miatt.

a csillagok és a kakasok már unalmasak

Mi köze ennek a filmnek az egy százalékhoz és az egyházhoz? Ez volt az első kérdésem, amikor megnéztem. Nem tudom, hogy miért pont ezzel a filmmel kampányol a református egyház.
Ha nagyon tömören fogalmazok, akkor azt mondom: a kampánnyal azt akarjuk üzenni, hogy az egyházunk szolgálata értékes, ezért ajánlják fel nekünk a pénzüket a polgárok. De hogy mit üzen ez a film? Nekem egyáltalán nem jött le üzenet. Egy képi világ jött le és egy érzés. Talán az elveszettség érzése. Az, hogy hogyan élik meg az emberek a mai társadalmat és az elszemélytelenedést. A mai embernek ehhez az érzéshez van köze, de hogy miként kapcsolódik mindez az egyházhoz, azt nem tudom. Azt sem értem, hogy ez a kampányfilm hogyan ösztönöz arra, hogy a református egyháznak ajánljam fel az adóm egy százalékát. Talán az lehet az alkotók szándéka, hogy aki azonosulni tud a film képi világával, odaadja a pénzét az egyháznak. Ez viszont kizárólag egy városi szubkultúra. A film pozitívuma az, hogy utat keres ebbe a világba. Én is ebben a körben akarom az evangéliumot hirdetni. Egy biztos: elmozdultunk valami felé, mert a csillagok és a kakasok már unalmasak.
Lovas András lelkipásztor, Budapest-Gazdagrét


a kreativitás mozgolódása

Az első benyomásom a meghökkenés: a református egyház médiakommunikációjában nem szoktam hozzá a formabontó, kreatív megoldásokhoz. Nekem tetszik ez a film, izgalmas a zenéje, a képi világa. Csak éppen abban nem vagyok biztos, hogy a célját eléri-e. A mai nézőközönség nem hiszem, hogy egy perc alatt képes lenne dekódolni a francia újhullámra emlékeztető elvont képsort. Nem sokat tud meg a református egyházról, annak szolgálatáról, és nem hiszem, hogy bármi praktikus tájékoztatást nyújtana az 1% ajándékozásának módjáról (bár talán nem is ez a célja). Elgondolkodtató az is, hogy amikor néhány éve láttam református műsorokat, a feketeség vagy szürkeség emlékét hoztam magammal. Ugyanígy, emlékszem egy lehangoló, fekete-szürke óriásplakátra. No, ezt a nemes hagyományt filmünk is folytatja, bár itt a fekete-szürke egészen más kontextust kap. Ennek ellenére, irodalmárként, humán értelmiségiként szinte megkönnyebbülés számomra, ha a kreativitás bármely mozgolódását látom az egyházban, bármit, ami túlmutat az istentiszteleti versmondás fárasztó didakticizmusán és pátoszán. Valaki, valahol az asztalra csapott és azt mondta, csináljunk valami mást. Az adó meg… no, igen, az megint más kérdés.
Tóth Sára irodalmár


az átláthatatlanság elleni harc is református jellegzetesség

Megdöbbentem a film láttán, mert kiugrik az egyszázalékos kampányfilmek közül. A legtöbb egyszázalékos kampányban a kéregetés jelenik meg, itt nem. Az alapítványok, egyesületek, egyházak próbálják megtalálni azokat a hívószavakat, amelyek alapján azt remélik, hogy megkaphatják az egyszázalékos felajánlásokat. A református egyház filmje kifigurázza a felajánlások rendszerének legnagyobb problémáját, az átláthatatlanságot. A film azt mutatja be, hogy az emberek nem tudják, mire megy a pénzük, az egyház pedig nem tudja, hogy kitől kapja a pénzt. A reformátusság a külsőségekben, a hatvanas éveket tükröző díszletekben is megjelenik, valamint abban a kitartásban, ahogyan hősünk – az adózó – nem adja fel a küzdelmet, és a bürokráciát leküzdve leadja nyilatkozatát. A vállalkozó kedv, a csökönyösség, az átláthatatlanság elleni harc is református jellegzetesség. És még valami. A film újítani akar, és ez már maga is református. A kérdésem csupán annyi: azzal, hogy a film kifigurázza az egyszázalékos rendszert, valójában eléri-e a célját, vagy éppen ellenkezőleg? Azt éri el, hogy ne is próbálkozzon senki átverekedni magát a bürokrácia útvesztőin, és felajánlani az adója egy százalékát, mert nem érdemes? Tehát a film azt a veszélyt is magában hordozza, hogy visszafelé sül el.
Kodácsy Tamás egyetemi lelkész, Károli Gáspár Református Egyetem


a hagyományos református közönség zavarban lesz

Nem tudom értelmezni a filmet a Magyarországi Református Egyház filmjeként. Ez egy rendezői film, csakhogy nem ekként jelenik meg. Nem tudom, hogy kinek szól, kinek a nevében, és miért pont ezzel a képi anyaggal. A film – önmagában véve, elvonatkoztatva a kontextustól – abszolút profi munka, de még áttételesen sem fedezem fel benne a reformátusságot. Ebből a filmből a magyar reformátusság nem ismer rá önmagára. Az alkotók célja nyilvánvalóan a meghökkentés, és szakítanak is bizonyos hagyományokkal, ami önmagában nem baj, sőt, dicséretes is lehet. Az avítt tradicionalizmusból tényleg nem kell. Biztos vagyok azonban benne, hogy a hagyományos református közönség zavarban lesz a kampányfilm láttán. Amennyiben az egész társadalmat akarják megszólítani, s valószínűleg így van, úgy bizonyos csoportokat, kulturális rétegeket elérhetnek, meglephetnek, sőt pozitív visszhangra is találhat a kezdeményezés. Ugyanakkor, a film nem veszi figyelembe a mai magyar társadalom sokszínűségét, a csoporttudatok és rétegkultúrák mai szövevényét. Szóval, ami készült, mégis csak egy rétegfilm, ráadásul úgy, hogy a saját közönség nem nagyon tudja mire vélni a dolgot. Úgy vélem, hogy ez a film a református egyház identitászavarát is tükrözheti, ami az egyháznak a modernitáshoz való ellentmondásos viszonyában ölthet testet: míg egyszer túl hagyományosak vagyunk, most túl modernek akartunk lenni… Óvakodnék attól, hogy a filmet széles körben, például a televízióban sugározzuk. Nem tudom, hogy mondjuk Kercaszomoron vagy Sárospatakon a magyar református emberek miként fogadják. Bizonyos internetes portálokon, rétegmédiumokban azonban lehetne közölni. Jó lenne, ha az egyháznak nem csupán ez az egy filmje lenne, mert úgy érzem, hogy ezzel kilengett az inga a másik irányban. Jó volna látni egy másik kampányfilmet is, ami tradicionális, ugyanakkor reflexív is.
Köntös László főjegyző, Dunántúli Református Egyházkerület


összekacsintani az egyházzal

Nem egyszerű jó hirdetést készíteni, de nekünk most sikerült! Ez komoly teljesítmény abban a korban, ahol egyre nehezebb reklámmá csomagolt üzenetet eljuttatni a médián keresztül. Azért is örülök, mert ebben eddig a református egyház nem jeleskedett. Jó szlogen volt ez is: "Reménysége irányt mutat". Csakhogy a célközönség nem vette nagyon észre. A célközönség, akik nem az egyházhoz szorosan kötődő emberek voltak, hiszen nekik nem kell reklám, tudják, hová kell adni a százalékot. Kifelé kellett volna kiáltani, de nem ment, akár milyen szép volt az iránytű. Aztán jött az animáció, a torony felé kenuzó indiánokkal – körülbelül így lehetett dekódolni, sajnos... De most bátrat léptek az illetékesek!
Az új reklám először is profi munka – azaz hozzáértő emberek készítették! Sajnos, sokszor nem egyértelmű ez a köreinkben, de itt átengedték a munkát a rendezőnek, operatőrnek. A reklám szép, a fényképezés kreatív, a díszletek igényesek, a sztori vezetése végig fenntartja a figyelmet. Jó a történet, meglepő és váratlan, és mégis, az orwelli hangulat összecseng az átlag adózó bürokráciaküzdelmeivel! Mindenki küzdelméről szól, érti az is, aki nem nagyon koptatja a templompadot, és most ez a legfontosabb. Lehet, hogy nincs benne templomtorony, patinás épület vagy suhogó lelkészpalást, viszont van lehetőség összekacsintani az egyházzal. Nem egyszerű, de meg lehet tenni, az egy százalékom odaadhatom, és jó helyre megy. Meg lehet nézni a különböző blogokat, oldalakat, pozitív a fogadtatás mindenhonnan. És ami lényeges, beszélnek is róla, azaz a hirdetés elérte a célját. Örülök a profin felépített továbbiaknak is – van Facebook-csoport, mobiltelefonos alkalmazás. Így kell ezt, sőt, másként nem érdemes. Nem egyszerű ezt folytatni, de remélem, ez csak a kezdete a bátor, kreatív, igényes egyházi kommunikációnak. Mert nagy szükség lenne rá!
Bella Péter lelkipásztor, Győr


rétegfilm

Az biztos, hogy egy egyháztól szokatlan stílusban formálódott ez a rövidfilm. Ez olyan műfaj, aminek tömörnek és nagyon hatásosnak kell lennie. Harminc másodpercben nehezen tud kirajzolódni ennek a történetnek a lényege. Ami pozitív, hogy a kicsit koszos, kenyeret majszoló gyermekképtől, ami általában az egy százalékos kampányokban jellemző, távolabb van, tehát képi és gondolatvilágában sem az effajta érzelmekre hat, hanem egész másra. Teljes a kontraszt a hivatal ridegsége és aközött, hogy az egyszázalékos adófelajánlásunkat humánus célra adjuk. Nem vagyok biztos benne, hogy a filmet mindenki megérti vagy látja az említett kontrasztot. Furcsa a film, mert nagyon rideg az egész, fekete-fehér, nincs benne semmi melegség vagy emberi tekintet. Ez egy bizonyos rétegnek szóló alkotás, tehát az egyház egésze valószínűleg nem fogja kitörő lelkesedéssel fogadni. A tradicionálisabban gondolkodók inkább azt mondják, hogy egy hagyományosabb kampányfilm lett volna jó. Azt a réteget, amelyik az üzletek, a hivatalok világában elveszettekből áll, akiknek egyébként pénzük is van, vagy szívesen adnak, lehet, hogy ez a fajta stílus jobban megszólítja. Nem kapnak viszont semmiféle képet az egyházról azok az emberek, akik nem reformátusok, vagy ha éppen kapnak, az ne pont az legyen, hogy futószalagon mennek az emberek! Ez olyasmi, mint egy huszadik század eleji vízió, mint egy német némafilm, amelyben propagandaeszközzel mutatják be a hivatal útvesztőit. Ami érdekes, hogy maga az utolsó lépés, amikor megtörténik a felajánlás – ez egy nagy pecsét az egészre –, és ami feloldás lenne, az sem igazán az. A veszélye a filmnek az, hogy túlságosan kísérleti. Lehet, hogy pozitív fogadtatása lesz azok részéről, akiket kifejezetten céloz ez a film, és az is lehet, hogy nem, mivel ennek nem sok köze van az egyházhoz. Hogy a film eléri-e a célját vagy sem, majd kiderül.
Bölcsföldi András spirituális


kellenek a meghökkentő ötletek

A legmodernebb technikát és a figyelemfelkeltés talán meglepő módszereit is alkalmazhatjuk, hogy eszméltessünk embereket arra, az adó egy százalékával is kifejezhetik hálaadásukat. A felajánlók számának növekedése két dolgot mutat: egyfelől azt, hogy a kommunikációs technika, a meggyőzés a hivatott szakemberek által szépen működik, másfelől azonban a növekedő felajánlások számban és összegben jelzésértékűek, mert a református egyház társadalmi megbecsülését is mutatják. Először meglepődtem a filmen, amiből az ötvenes, hatvanas évek szűk levegője áramlott elő. Bemutatja, hogy otthonról elindulva mi az adózás útja. Ötletesnek tartom, hogy a banki reklámok mintáját is követve fél percben fontos mondanivalót közöl a film. A mai ember a rövid, frappáns, meghökkentő dolgokat fogadja el. Abban református a film, hogy egy családból indul el, mert itt egy életerős dolgozó rétegről van szó, aki még adózhat. A városi értelmiséget ábrázolja, a templomaink gyülekezete azonban nincs benne. Ők másfajta adományokkal tarják fenn a gyülekezeteket. Mi, reformátusok a tartalomra összpontosítunk és nem a külsőségekre. Bizonyára lesznek tradicionális kegyességi körökhöz tartozók, akik nehezen fogadják el ezt a kampányfilmet. Ha van kritikájuk, hisszük, hogy lesz ötletük is, hogyan kellene még jobban csinálni ezt a dolgot. Örülök, hogy újszerű megközelítéssel megyünk a nagyközönség elé. Tíz évvel ezelőtt a katolikus rádió így kampányolt: „Ne csak fizesse, hanem hallgassa is az egyházi adót!” Nekem tetszett ez a szlogen is. Kellenek a meghökkentő ötletek, hogy a szimpatizánsainkat is megnyerjük.
Kádár Zsolt esperes, Egervölgyi Református Egyházmegye


ne csináljunk magunkból mártírokat

Nem művészi szempontból van vele gond, illetve dehogyisnem. A forma jó is, igényes is, ami nagy szó. Csak éppen a tartalommal nem tudok mit kezdeni. Nem csak maga a képsor nyomasztó, az nem lenne baj, számomra a leginkább bizarr ebben a filmben az, hogy mit közvetítünk ezzel: mit gondol a református egyház a magyar államról és az állami bürokráciáról? Ahogy én értettem a filmet – és egyáltalán nem biztos, sőt remélem, hogy nem jól értettem –, valami olyasmit akar bemutatni, hogy bár ennyire borzasztó a bürokrácia, sok embernek mégis fontos, hogy a református egyháznak adja az egy százalékot. Azt hiszem, hogy társadalmi felelősségvállalást közvetíteni így teljesen abszurd. Az a kép, amit az adóhivatalról fest (úgy, hogy éppen az adó egy százalékát kéri!!!), nem vállalható! Mindannyian tisztában vagyunk a bürokrácia lélekölésével, hiszen nap mint nap tapasztaljuk. De az ország bürokráciája nem az ellenségünk, arról pedig még kevésbé van szó, hogy reformátusként annak ellenére kellene dolgoznunk. Ne csináljunk magunkból mártírokat, elég volt abból a hozzáállásból, amit talán így tudnék leírni: „a magyar társadalom ilyen – bezzeg mi, reformátusok”! Mi ennek a társadalomnak vagyunk a részei, alkotói, nem üldözöttjei, nem kárvallottjai, bármennyire szeretjük is eljátszani az ellenkezőjét. Én ezen a filmen nagyon ezt a hozzáállást érzem, és ez számomra ijesztő. Pedig egy felelősségteljes magyar református azt is mondhatná: szívesen adózom, és büszke vagyok arra, hogy én is hozzájárulok a közösségünk, országunk fenntartásához. Azt hiszem, ennek a filmnek a legproblémásabb pontja az, hogy azt mondja a nézőinek: tessék, így látja a református egyház a magyar valóságot. Ha pedig ez így van, akkor bajban vagyunk. Mármint mi, a református egyház. Az egyáltalán nem baj, hogy nincs a filmben szájbarágós felhívás az adakozásra, az pedig különösen üdítő, hogy nem szerencsétlen sorsú kisgyermekek mosolyával akar szánalmat kelteni; a formabontás egyáltalán nem baj. De ilyen negatív képet közvetíteni egy rendszerről, aminek mi is alkotórészei vagyunk, és ami felé szolgálnunk kellene, csak azért, hogy magunkat jobb színben tüntessük fel, egészen abszurd.
Dull Krisztina, Egyházművészeti Intézet


senkit nem ösztönöz adója egy százalékának felajánlására

A félperces alkotás mindenféle szempontból tévedés: falanszternek mutatja a világot, az adóhatóságot lehetetlen, frusztráló üzemnek (körlépcsőzés, önkényesen elbíráló dolgozók – hol lehet szemétkosárba dobni a felajánlást?), falusi postás viszi a bevallásokat, a bemenetnél fojtogatási jelenetet látunk, egy Zeppelin kering az égen – mintha Poroszországban lennénk a 20. század elején. Egyetlen pozitív üzenete sincs a reklámnak, csak annyi, hogy 186 ezer embernek már sikerült elfogadtatnia felajánlását. Ez az APEH-ot hamis színben tünteti fel, és senkit nem ösztönöz adója egy százalékának felajánlására, főleg, ha azt sugalljuk, hogy körlépcsőznie kell, s a folyosói falon képregénykivonatot nézhet, az APEH pedig kívül malom, belül tehénfejő üzem.
Szabó István püspök, Dunamelléki Református Egyházkerület

Önnek is van véleménye?
Ossza meg velünk!

Beküldött vélemények:

Ahogy olvastam a hozzászólásokat, szinte mindegyik felvetéssel bizonyos mértékig egyet tudtam érteni, de mégis a szakmámból fakadóan az első kérdésem az volt, mi lehetett a megbízó (MRE) által meghatározott cél, üzenet, ami ilyen formában került megjelenítésre. Szerencsére ezt pár pillanattal később meg is tudhattam, hiszen a honlapon megtalálható Pásztory Ádám kommunikációs igazgató elmondásában.
De nézzük meg először is, hogy milyen kommunikációs sajátosságokkal rendelkezik az 1%-os műfaj. Alapvetően két területen versenyeznek ilyenkor, az egyik a társadalmi és civil szervezetek, a másik az egyházak. (1+1%) Bár nincs megfelelő kutatási anyag az 1%-os felajánlások döntési mechanizmusával kapcsolatban, azt azért lehet sejteni, hogy nagy átlagban kétféle variáció képzelhető el.
1. A felajánló a döntést saját érintettsége alapján hozza meg (családon belüli rákos megbetegedés, alapítványi iskolába járó gyermek, felekezeti hovatartozás).
2. Nincs ilyen érintettség, így vagy érdeklődési kör, vagy a leginkább "megható" kampány viszi a tétet (itt tarolnak az állatmenhelyek és a gyerekrák szervezetek). És sajnos sokan egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de nem csak azért mert nem érdekli őket, hanem további okok miatt, amire mindjárt rá is térek.
Innen megközelítve a kérdést, nagyon pontos felismerés, hogy ennek az 1%-os kampányfilmnek nem szerepe bemutatni a Református Egyház tevékenységét. Azt más csatornákon keresztül kell. Nem célja az sem, hogy valami olyan megindító jeleneteket mutasson, mint a vörösiszapból kimentett kutyák. Más terepen kell versenybe szállnia.
Sokkal komolyabb kérdés, hogy mi lehet annak az oka, hogy a kb. 2 milliós református közösségből csak 186 000 ember ajánlotta fel 1%-át? Mi a helyzet azzal az 1,8 millióval? Mind nyugdíjas? Vagy munkanélküli? Esetleg olyan vállalkozó, aki "veszteséges" és nincs miből felajánlania? Biztosan sokféle okkal magyarázhatóak ezek a számok, de azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarországon még mindig nagyon nagy a társadalmi elfogadottsága és támogatottsága annak ha valaki az államot csapja be (pl. adóelkerülés). Így sokkal inkább arra kell ösztönöznie egy 1%-os kampányfilmnek, hogy a magyar állampolgárok éljenek a törvény által biztosított lehetőségeikkel. Persze ez csak úgy lehetséges, ha a törvény által előírt kötelezettségeiknek is eleget tesznek. A társadalmon belül talán ennek hiteles megmutatása is feladata minden keresztény embernek. Azt pedig végképp ne felejtsük el, hogy minden kommunikáció egyben brand (márka) építés is, ami talán egy egyházzal kapcsolatban furcsa kifejezés, de így van. Az, hogy hogyan vélekednek az egyházról akár annak tagjai, akár azok akik nem tartoznak hozzá nagymértékben függ minden nyilvános kommunikációtól. Egy-egy ilyen naprakész eszköz, lehetőség kihasználása sokban segít az egyházakról alkotott sztereotípiák lerombolásában. Ez nem jelenti sem a tradíciók feladását, sem azt, hogy ne lenne sok másra is szükség. Inkább azt jelenti, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő célra, a megfelelő eszközt válasszuk.
Farkas György
reklámszakember, szövegíró / a Magyar Református Egyház tagja

Elfogadva.
Úgy emlékszem, azóta adózom, amióta csak az SZJA-rendszer bevezetésre került, emlékeim szerint valamikor a kilencvenes évek legelején. És, mint feltételezésem szerint annyi mást, engem is zavar ezen a téren egyrészt a bábeli zűrzavart idéző bürokrácia, másrészt évek óta frusztrál, hogy - az egyházi egyszázalékos felajánlásom elfogadása mellett - rendre visszautasításra kerülnek alapítványi egyszázalékos felajánlásaim adminisztratív okok miatt. Éppen ezért is éreztem magamat érintve az MRE idei egyszázalékos kampánya által.
A Parókia Portálon olvasható "Meghökkentő egyszázalék" című cikkhez kapcsolódó és a kampányt véleményező hozzászólásokat végigolvasva alapvetően örültem, több ok miatt is: egyrészt sok markánsan különböző nézőponttal szembesülhettem olvasóként, másrészt lelkipásztorok mellett más diszciplínák képviselői és 'civilek' megszólalását is megismerhettem, harmadrészt, úgy látom, disputa indult meg ebben a kérdésben, ami nemcsak önmagáért és az egyszázalékos kampány vélt vagy elutasított hatékonysága miatt fontos, hanem azért is, mert közvetlenül érinti egyházunk külső kommunikációját, megszólalását, hangvételét, arcát - áttételesen, és túlzások nélkül, akár a hazai reformátusság jövőjét is.
Személyes véleményemet nehezen tudom elkülöníteni szakmai véleményemtől, hiszen jó másfél évtizede marketingkommunikációval foglalkozom reklámkészítőként, kommunikációs tanácsadóként, marketingesként, egyetemi oktatóként, cégvezetőként.
Gondolom, így nem meglepő, hogy szakmai álláspontom alapvetően megegyezik volt kollégám, Farkas György fent olvasható véleményével: a kampány, a reklámfilm megítélése önmagában, személyes ízlés alapján értelmezhetetlen, hatékonysága csak az adott feladat és célok ismeretében (és persze az adóbevallások beérkezése utáni összegzés alapján) mérhető.
Leegyszerűsítve: a reformatus.hu oldalán (http://reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=27148:nem-egyszer-elindult-a-koezegyhazi-egyszazalekos-kampany&catid=101:kozlemenyekhirek&Itemid=269&lang=hu) olvashatóak szerint közvetlen feladataként a cél az volt, hogy a kampány a) hívja fel a figyelmet az egyszázalékos rendelkezésre, b) mutassa be a Magyar Református Egyházat az egyszázalékos rendelkezés bizonyítottan sikeres alanyaként.
Bontsuk szét a kérdést a kampány üzenetére (ha úgy tetszik stratégiájára), az eszközhasználatra és az egyes reklámmegoldások (reklámfilm, internetes megjelenések, mobil applikáció), valamint az eddigi sajtóvisszhang értékelésére!
Kezdjük a reklámfilmmel, hiszen műfaja miatt ezzel találkozik a legtöbb néző! (Ezt jól érzékelteti, hogy ezzel kapcsolatos a legtöbb eddigi megszólalás is.) A fent vázolt célok ismeretében nem meglepő, - túl azon, hogy egy 30 másodperces reklámfilm nem alkalmas eszköz arra, hogy részletesen kifejtse egyházunk hitvallását, illetve az egyszázaléknyi adó felhasználását -, hogy a reklámfilm is túlmutat önmagán és a MRE hirdetésén: az egyszázalékos adóval kifejezhető civil kiállásra, és ezen belül az MRE által bizonyítottan mozgósítottak számosságára (azaz korábbi egyszázalékos kampányainak bizonyított sikerességére, a követhető példára) hívja fel a figyelmet.
És ezen a ponton ne lépjünk át, hiszen ez talán a legfontosabb tényező egyházunk szempontjából: a reklám (és ezáltal a hirdetett MRE) társadalmi szerepet vállal fel, utat mutat, mer a gyülekezetek falain és a jelenlegi aktív gyülekezeti korcsoporton kívül is megszólalni-megszólítani, mindezt teszi ráadásul kortárs hangvételben - remekül alátámasztva a markánsan megkülönböztető képi világgal, a helyükön használt filmes eszközökkel, a profi kivitelezéssel, valamint a kortárs, a televízió széles elérése mellett hazánkban jelenleg a legsebesebben terjedő, leginkább megkerülhetetlen, komplex online és mobil médiaeszköz-választással.
Miért jó ez? Mert ma nincs értelme másképp reklámozni - különösen, ha a társadalom legszélesebb korcsoportját kitevő, és minden józanul gondolkodva a jövőjét is tervező egyház (márka) által a legfontosabbnak tekintett fiatal felnőttekre összpontosítunk. A számukra tervezett-alakított anyagi világ trendteremtő jellege miatt más korcsoportok számára is alapvetően meghatározó, így nem kerüli el például a középkorúakat és az idősebbeket sem - akár beismerik, akár nem. (Mindez fordítva viszont nem áll fenn.)
A kortárs reklám 2011-ben nem nélkülözheti, hogy túlmutasson önmagán, a hirdetett terméken-szolgáltatáson-ügyön-márkán, nem lehet gyáván vagy éppen megalkuvóan kényelmes, szokványos és, valljuk be, végtelenül unalmasan patetikus-romantikus. Miért? Mert nincs az a pénz, amivel az olyan üzenetet be lehessen verni a jelenlegi médiazajban a nézőközönség, a befogadók fejébe, másrészt, mégha volna is, értelmetlen lenne, hiszen markáns azonosulás nélkül a pillanatnyi ismertség nagyon gyorsan tovaszáll.
A kampány médiaválasztása is példaértékű: a széles elérést biztosító televízió és mozi mellett a kampány az évek óta megkerülhetetlen online jelenlét (reformatus.hu, gyülekezeti honlapok, Facebook-oldal, a YouTube oldalán megtekinthető reklámfilm) mellett a hazánkban kirívóan magas elterjedtségű mobiltelefonos világot sem kerüli el (én például az iPhone-os applikációt láttam, töltöttem le, nézegetem - remekül működik, igényes, részben frissülő és igei tartalmat is biztosít, mindezek mellett pedig ráadásul örömtelien szép.)
Talán nem véletlen, hogy a kampány megjelenését követően röviddel feltűntek az online recenziók, kommentárok (ld. a cikk oldalán található linkek alatt). Ezek természetesen további ismertséget hoznak a kampánynak, az ügynek, a Magyar Református Egyháznak.
Eddig a tömörített szakmai vélemény. Ha levelem végére mégis megengedhetem magamnak a magánvéleményt: szeretném még sokszor ilyen büszkén kihúzni magamat magyar reformátusként és magyar reklámkészítőként egyaránt. Részemről a kampány és adóm egy százalékának egyházunk részére történő juttatása: elfogadva.
Körösvölgyi Zoltán

Nem kell megbotránkozni, a film nem minket ábrázol! Arról sem szól, hogy milyenek vagyunk. Csak áttételesen: ez viszont azt üzeni, hogy profik! (film színvonala)
Az üzenet sem keresztyén, ne kérjük rajta ezt számon: "rendelkezz az egyházaknak adható egy százalékodról!"
Ez a reklámfilm szerintem tökéletesen betölti a funkcióját: figyelemfelkeltés egy (elég összetett) ügyben.
Ha narancsnak látjuk a citromot, mindig savanyú lesz!
Molnár Péter

Ebben a reklámfilmben az a furcsa paradoxon, hogy annak ellenére, hogy a Református egyház 1%-os adófelajánlásáról szól, a tartalom nem felbátorítja, hanem inkább elbizonytalanítja az embert. A technikai profizmus (remek operatőri munka, hangulatos vágás, remek díszletek) ugyanis egy rendkívül melankolikus szinte sötét hangulatot áraszt, a kafkai és igencsak szimbolikus képsorok azt mutatják meg, hogy a felajánlás nem gyors segítség, hanem a
bürokrácia hálójában megfulladó segélykiáltás, ami csak szerencsével jut el a céljához.
Iskolapélda ez a reklámfilm arra, hogy hiába a sok belefektetett energia, ha már az alapkoncepcióhoz való viszonyulás is ellentmond a célnak.
Sz.K. érettségiző diák

Médiavisszhang:

Dicséretes küldetés, újítás, tévedés
Reformatus.hu

Falanszterfilmmel kampányolnak a reformátusok
Mindennapi.hu

Tévedés a reformátusok reklámfilmje
Népszava online

Bürokratikus vesszőfutás a református kampányfilmben
Origo hírportál

Saját püspöke támadja a református egyház kampányát
hvg.hu

Formabontó reklámmal kampányol az egy százalékért a Református Egyház
vastagbor.blog.hu

Kafka és a reformáció
Szívlapát - A Kreatív kommunikációs szakma játszóblogja

A reformátusoknak elegük lett a bürokráciából
Umbrella - Filmkészítés, utómunka

Szerkesztette: Fekete Zsuzsa