„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
Megújult a váci börtön kápolnája
Megújult a váci börtön kápolnája a közelmúltban, holland adományokból vásárolták meg a szükséges berendezést. A kápolna hosszú ideig üresen állt – mondta Fónagy Miklós református lelkipásztor.
A hollandiai hoopdorpi gyülekezet magyar bizottságának vezetője segítségével 110 darab masszív széket, valamint egy elektronikus orgonát is vettek.

Az úrasztalát és szószéket Ifj. Molnár László kosdi református asztalos mester készítette el tölgyfából. A székek és az orgona szállítási költségét a helyi önkormányzat finanszírozta. A börtönkápolnába került adományok összértéke meghaladja az egymillió forintot. A kápolna berendezését ünnepi istentiszteleten vették birtokba.
Református Missziói Központ