„Ha nem velem történik meg, a másik héttel" - árulja el cinkos mosollyal Győri Katalin, vagy ahogy barátai szólítják: Katica, mikor arról kérdezem, honnan merít nyersanyagot történeteihez. Testvérei gyakran meg is jegyzik: felismerik ám magukat egy-egy általa megírt párbeszédben, de ők maguk is nagy élvezettel mesélnek. A gyermekkönyveket, ifjúsági regényt és drámát jegyző angol szakos tanár egyik legkedvesebb novellájában ott van nővére "sztorija" is, aki segédlelkészként a parókián betörőre lett figyelmes. Meglepetésére egy kisfiút talált a nappalijában, kezében a lakásból elkobzott legértékesebb holmival. Katica másik, általa legjobbnak tartott történetét kishúga ihlette, akit bábozás közben figyelt. Ahogy a kislány észreveszi, különös párbeszéd bontakozik ki köztük - az utolsó kérdésre nem érkezik felelet. (Az írásokat a cikk végén csatolva megtalálja - a szerk.) Katica állítja, tizenhét évesen, ceruzával írt novelláját azóta sem múlta felül - meg is jegyzi: szerinte az ember legbenső lénye ugyanaz marad.

Azt azonban, hogy kik is vagyunk valójában, nemcsak megismerni nehéz, de elfogadni is. Egyebek mellett ezért olyan húsbavágó Győri Katalin Delete című drámája, amelynek témája a kamaszkori öngyilkosság. A főszereplő, Lakos Gyuri állapotánál a Facebookon az áll: „Delete", vagyis: törlés. Az életigenlő szerző diákjai a darab láttán elképedve jegyezték meg: nem gondolták, hogy a tanárnő ilyet is tud írni. Reakciójuk leginkább néma csend és döbbenet volt, és olyan is előfordult, hogy valaki felállt és kiment az előadás közben.
A Delete a Kolibri drámapályázatának tavaly előtti nyertes darabja, a történet személyes ihletésű - árulja el az író. Barátaival több mint tíz éven át vezettek angoltáborokat Hejcén, Erdélyben pedig hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztattak. Egy nap megrendítő hírt kaptak: egyik táborozójuk, egy keresztyén kamaszfiú öngyilkos lett. A darab szerzője azt is kereste, mi vezethet el idáig, és vajon megállítható-e az elszigetelődés folyamata, ami tragédiába torkollhat.
- A darabban nyitva marad a miért kérdés. Az viszont biztos, hogy a főszereplőnek és a környezetében élőknek egyaránt megvan a személyes felelőssége. A darab felmutatja annak a lehetőségét, hogy nyissunk mások és Isten felé. A főszereplő is keresi Istent, de nehezen nyílik meg, a többiek - az osztálytársai - pedig belelátnak dolgokat, van, aki megveti, mások tartanak tőle - követik, de nem szeretik -, van, aki szerelmesen ábrándozik róla. A passzív keresés és a többiek kirekesztő viselkedése közepette eltűnik a valódi személyiség.

A Baár-Madas Református Gimnázium tanára hozzátette, egy diák viselkedéséből lehet következtetni arra, ha öngyilkosságot készül elkövetni. A lehangoltság és a legkedvesebb tárgyak szétosztása vészjelzések. Erről egy amerikai tanárcsere-programon szerzett tapasztalatot, amikor egy kislány osztálytársának ajándékozta kedvenc plüssállatát.
- Mexikóból emigrált szülők gyermeke volt, de a válságos lelkiállapot bárhol megjelenhet. Tanárként sokszor fogalmam sincs, mi járhat egy gyerek fejében, ezért nagy segítségemre vannak a szülők. Nálunk általában el is mondják, ha a család vagy a gyerekek nehéz időszakon mennek keresztül... A darabbal ki akartam provokálni, hogy a kamaszok elgondolkodjanak, és nézzenek szembe azokkal a kérdésekkel, amiket elnyomnak magukban. A drámafoglalkozásokon ki is mondták: rájöttek, hogy senki sem magányos sziget.

A sziget mint irodalmi toposz nemcsak az elszigetelődésnek a jelképe, hanem a felfedezésé is - azé a minden mástól elkülönülő téré és időé, amelyben egy életre meghatározó folyamatok mehetnek végbe. Győri Katalin első könyvét, a Felhők szigetét szintén a táborok ihlették. A könyv igazi fiúknak szóló kaland, egy megtérés története. Szerzőjének már ekkor fontos volt, hogy szereplői hiteles nyelvet beszéljenek. Ha ugyanis vegytiszta nyelven szólalnának meg - magyarázza -, az a fiatalokat taszítaná.
- Távolságot tartanának, és úgy éreznék, „mi nem ilyenek vagyunk, nem így beszélünk". Hogy ezt elkerüljem, amikor a gyűjtőmunkát végzem, gyakran konzultálok a kistesóimmal arról, hogy milyennek találnak egy-egy kifejezést.
Egyre rutinosabb ebben, a Delete nyelvi világát már osztatlan siker övezte. A hitelesség érdekében a szereplők száján kicsúszik egy-két „csúnya" szó, ugyanakkor Tasnádi István dramaturg szerint Győri Katalin drámanyelve „friss, szellemes és hiteles, anélkül, hogy tele lenne tömködve a korosztályban használatos trágár szavakkal".

Kortárs színpadon, valódi dilemmát megjelenítő, hiteles darab - rendkívüli, amikor keresztyén szerző mindenkihez szólva közvetít értéket. Győri Katalin szerint a kortárs művészet gyakran öncélú, ahogy a keresztyén irodalom is: míg előbbiek befogadásakor sokszor „egy gondolatra sem tud rácsatlakozni", utóbbiak gyakran „hasba evangelizálják" a befogadót. Szerinte fontos, hogy az írónak legyenek céljai, miközben alkot, de semmit se akarjon didaktikusan megüzenni. Épp ezért sok nem keresztyén szerzőt tisztel, ő maga pedig gyakran meglepi alkotótársait azzal, hogy keresztyén. Mint mondja, nem köntöst keres az üzenethez, hanem ír.
- Ma megint nyitottak az emberek a transzcendens felé, de vigyázni kell, hogy azt ne univerzalista módon interpretáljam. A munkáimban minden Isten felé mutat, ha nem is mondom ki mindig a nevét - fogalmaz.

Miközben helyteleníti, ha keresztyén alkotók Isten helyett a szeretetről beszélnek, kerüli a „kánaáni szakzsargont", legújabb mesekönyvében, Az első karácsonyban például felváltva használja a jászol és az etető szavakat, a bölcseket pedig tudós professzorokként emlegeti, hogy az evangéliumban jártas felnőttek számára evidens kifejezéseket a gyerekek is megértsék.
Művei nem öncélúak: gyakran egész projektté duzzadnak alkotásai és mindaz, ami által még inkább meggazdagítják az olvasókat: az árva kutyusról, Bojtiról szóló mesekönyv például foglalkoztató CD-t is megjelentetett a Kálvin Kiadó. Eddig csak olyan műve került a könyvesboltokba, illetve nyerte el mások tetszését, amely túlmutat önmagán - magyarázza.
- Írás közben nem gondolok arra, mi tetszene az olvasóknak, és sosem tudom, hogy megjelenik-e, amit írok. Kötöttem egy egyezséget Istennel: ha az Ő értékeit képviselem és az írásaim felé mutatnak, akkor azok jók lesznek.
Az egyezség életbe lépett: amikor a Felhők szigetét írta, a fiatal író megrekedt az írásban, nem tudta, befejezi-e könyvét. Isten lendítette tovább - állítja.

Írni este szokott, hiszen mint mondja, más realitása van az utolsó napszaknak, akkor valahogy minden misztikusabb.
- Másnap reggel újraolvasom, amit írtam. Ami ekkor is hatással van rám, az jó.

Az írás építkezés - teszi hozzá.
- Ha van egy ötleted, az építményig eljutni vagy sikerül, vagy nem. A történeteknek ki kell építeni a struktúráját, még írás előtt meg kell alkotni a képzeletbeli világát. Fontos a tehetség, de eszköztár is kell az íráshoz, és nyitottság a világra. A téma valahogy mindig rám talál, de figyelek is arra, ami körülöttem történik. 

Régebben volt egy füzete is - árulja el -, amelybe megfigyeléseit és ötleteit jegyezte fel. Ugyan már nem használja, de sok ehhez hasonló fogást sajátított el vendégdiákként egy birminghami kreatívírás-kurzuson - így azt is, hogy egy szónak annál nagyobb az értéke, minél kevesebbszer használják. Győri Katalin annak a híve, hogy az írás tanulható.
- Az elhivatottság mellett szorgalomra is szükség van, és jól jönnek azok a tippek, amelyek a fejlődéshez hozzásegítenek.

Az ötlet nem elég, azt kivitelezni is kell - mint mondja, ebben a határidő jó partner. De nemcsak sürgetni, hanem lassítani is lehet az időt írás közben, az alkotótevékenység épp ezért terápia.
- Írás közben jóvá lehet tenni, meg lehet változtatni dolgokat. Újrateremthetek gondolatokat, cselekedeteket, eseményeket. Az írás végső soron párbeszéd Istennel. Mindent kizárok közben, minden eltűnik, csak Isten van, a szavak meg én.

A kérdésre, hogyan lett író, Katica a rá jellemző iróniával válaszol:
- Minden kisfiú rendőr, mozdonyvezető vagy tűzoltó szeretne lenni, a kislányok álmai között pedig a regények és a filmek hatására ugyanilyen gyakorisággal az írónő szerepel. Nekem is ez a hivatás izgatta a fantáziám. Általános iskolában írtam egy osztálykrimit, a történetben mindenki szerepelt, és persze szívesen írtam meg az iskolai fogalmazásokat is.
Katica nemcsak írni, hanem olvasni is szeret - a magyar mellett angolul.
- Sokféle árnyalat megjelenik az angol nyelvterület különféle régióiból származó művekben, ezáltal fejleszthetem a szókincsem. Bár jól beszélek angolul, nem mindent értek kristálytisztán, így egyfajta homály lebeg a szövegen, ami még izgalmasabbá teszi a műveket.

Ami saját olvasóközönségét illeti, szerinte az irodalomórákon nem a korosztályuknak megfelelő műveket olvastatnak a fiatalokkal - kamaszként ő is megundorodott olyan szerzőktől, akiket ma már bizonyára szívesen fellapozna.
- Amerikában gondosan ügyelnek rá, hogy megfelelő ifjúsági regényeket adjanak a fiatalok kezébe, ezért elhatároztam, hogy én is nekik való angol nyelvű műveket olvastatok a diákjaimmal. Működik: nagyon szeretik ezeket a könnyedebb, róluk és nekik szóló olvasmányokat.

A fiatal író kedvencei közé tartoznak Szabó Magda regényei. Katica otthonosan mozog a gyermek- és kamaszkori világát idéző debreceni történetekben, időnként ráismer egy-egy szereplőre, akivel kislányként maga is találkozott, és akinek a leszármazottai ma is ott élnek. Mivel édesapja a Debreceni Református Gimnázium igazgatója, a család szolgálati lakásban lakott, csakúgy, mint a gimnázium korábbi tanára, Szabó Magda író is - vagy ahogy a szomszéd gyerekek ismerték: „Szabó Magda néni". Hozzá kapcsolódik az az élménye, ami a többi közt kislányként megtanította arra, hogy ugyanaz az eseménysor mindenkinek kicsit más jelent. Nevetve idézi fel azt az estét, amikor a hóesésben édesapja szánkózni vitte.
- Persze, vittem magammal a kedvenc mesekönyvemet, ott szorongattam a szánkón. Apukám meggyőzött, hogy tegyük inkább le, és majd ha már befejeztük a szánkózást és bemegyünk, felvesszük. Megtettünk egy kört, de mire visszaértünk a lépcsőhöz, a könyv eltűnt. Épp akkor ért haza Magda néni, aki csak annyit láthatott: itt egy ázó könyv, ezért felvihette magához. Apukám elmagyarázta, hogy ő csak megmentette a könyvet, én persze vigasztalhatatlan voltam.

A kollégium világa ma is izgalmas világként él az emlékezetében.
- A testvéreimmel a pincétől a padlásig minden zugát ismerjük. A nagybátyámmal végigtanulmányoztuk a történetét is, szeretnék egy ott játszódó drámát írni - ezúttal igazi lányregényt.
Katica hozzáteszi: az ember arról írjon, ami a szívéhez közel áll, máskülönben műanyagot hoz létre. Identitását meghatározza, hogy keresztyén, református, tiszántúli, és ahogy ő mondja: nyakas, makacs kálvinista, vagyis ízig-vérig debreceni. Ráadásul polgárpukkasztó - a Győri név hallatán sokan elvárásokat támasztottak felé, amiket ő szeretett megcáfolni.
- Megtestesítem a debreceniekről alkotott sztereotípiákat. De mivel másoknak egzotikus, ami nekem természetes, jól lehet vele dolgozni: a Delete-ben például a rotring hegye helyett a rotring bele szerepel - debreceniesen. Az egyik szereplő még nyomatékosan is mondja az előadáson, ami nem egyszer nevetést vált ki.

Ha már a különlegességeknél tartunk, Katicát kifaggatom az El Caminóról is. A Santiago de Compostelába vezető spanyolországi zarándokút háromszáz kilométeres szakaszát húgával tették meg.
- Nagyon szeretek gyalogolni, gondolkodni, új tájakat, embereket felfedezni. Mindig hajnalban indultunk tovább, és sohasem tudtuk, mi áll előttünk aznap - ha tudom, nem csinálom végig. Az életben is így van ez: Isten megadta, hogy a jövőt nem ismerjük.

Volt idő, amikor viszont azt kérte: ha nem is tudja, mi vár rá pontosan, Isten biztosítsa arról, hogy egyáltalán vár rá valami. Pontosabban: valaki. Katica tavaly ment férjhez. Húszas évei végén járó fiatal nőként sok, hasonló élethelyzetben lévő kortársának kételyeiben osztozott, mielőtt bekötötték a fejét.
- Utólag könnyű az egyedüllét időszakáról beszélni. Amikor benne voltam, nem tudtam, hogy átmeneti állapotról van szó vagy ez „az" állapot. Nem véletlen, hogy jó pár évet kellett várnom, hiszen mostanra alakult ki a személyiségem, ma mondhatom el, hogy az vagyok, akinek Isten megteremtett.

Úgy véli, mindannyian okai vagyunk annak, hogy a fiatalok egyre később érnek meg a házasságra.
- Mindenki benne van - így rendeztük be a társadalmat, ezért ehhez is alkalmazkodunk. Ugyanakkor, ma már az egész világ rád tehénkedik: annyi a lehetőség, hogy egy idő után már semmit sem akarsz. Az identitásunkat sem csak az otthonunkban, a legszűkebb környezetünkben kell megtalálnunk, hanem Európában, sőt, a világban is. Ez óriási munka.

Önálló személyiségként kötődni - ma már egyre nehezebb erre az útra rátalálnia a szüleik fiatalkorához képest is merőben más hatásokat megélő fiataloknak. A pedagógus-író szerint ennek ellenére az alapvető emberi igények ugyanazok: barátra van szükségük, elfogadásra vágynak és szeretnének felnézni valakire. Épp ezért az a célja, hogy megtalálja a csatornákat, amelyek segítségével értékeket közvetíthet a tizenévesek felé.
- Csomó dolog nem változtatható meg: a körülményeink, az adottságaink, a genetikai felépítésünk, az egészségünk. De ott van előttünk a lehetőség, hogy elfogadjuk és mindennel együtt szeressük a másikat.
Eddig úgy tűnik, sikerül tartania az irányt - a legnagyobb elismerést a Delete kamaszkorú közönségétől kapta, akik úgy nyilatkoztak az előadás után: „ez olyan volt, mintha mi lettünk volna".

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás; családi fotóalbum

Köszönet az Asztalka cukrászdának a helyszínért! 

A Delete című előadás időpontjairól itt tájékozódhat.