Móricz Zsigmond, a nagyapám

„Vagyok én olyan református, mint amilyen katolikus a pápa” – a legendás mondat a 20. század derekán hangzott el Rómában egy pápai audiencián, ahol Móricz Zsigmond kézcsók helyett kezet nyújtott Őszentségének. A 20. századi realista irodalom nagy alakjának életművében különleges színfolt a református lelkészség mindennapjainak feldolgozása. Személyiségéről, „református munkásságáról” és életszemléletéről unokájával, Kolos Virággal beszélgettünk.

Leányfalui szerelem
Egyenes út vezet Leányfalun a Móricz-birtokhoz: szemben a helytörténeti múzeum, tőszomszédságában a református templom mutatja a helyes irányt. Amikor az író kihajózott Rózsahegyi Kálmán színművész barátjával, és beleszeretett a falu közepén álló diófába, jól tudta: Leányfalu örökre rabul ejtette a szívét. Vételi ajánlatát a diófára csak úgy fogadta el a tulajdonos, hogy azt a környező 3-4 holdnyi szőlővel együtt adja el. Így költözött ki Móricz Zsigmond 1936-ban budapesti Bartók Béla úti lakásából Leányfalura. „Sajnos a fa ma már nincs meg, nagyapám századik születésnapján egy vihar kidöntötte” – meséli unokája, aki szerint nagyapja hamarabb tudott diófára mászni, mint a földön járni. A kerten is végigvezet minket, büszkén mutatja a gyümölcsfákat, amelyekből jónéhányat még az író ültetett. A lugas végén bukkan fel a Móricz-villa, ahol Virág a nyarait töltötte. Napsárga spalettái középen szívet formáznak, Móricz első felesége, Holics Janka kívánsága szerint.

Ahogy felnézünk az égre, tekintetünket nem ereszti a református templom csillaga. Visszafelé sétálunk a mostani lakóházba, miközben megtudjuk, hogy a templom valójában az egykori Móricz-birtokon áll. A család még 1979-ben adta el a birtokrészt a reformátusoknak az akkor épülő szeretetotthon javára. Amikor a kilencvenes években elhatározták a faluban, hogy templomot építenek a növekvő számú református közösségnek, adásvételi szerződés híján felkeresték Kolos Virágot, hogy a segítségét kérjék. Bár a hivatalos papírt ő sem találta meg, valamennyi családtagjával nyilatkozatot íratott alá, miszerint az eladás már megtörtént a hetvenes évek végén.

Rokoni szálak
Ahogy beérünk a takaros kis házba, a Holics család címere és a Móricz-barátok megsárgult képei üdvözölnek minket. A nappali dísze az a tálalószekrény, amelyet Móricz Zsigmond és Holics Janka nászajándékba kaptak. Ebben a környezetben ismerjük meg a református írót, aki 1879-ben született Tiszacsécsén református családba. Ősei között több református lelkipásztor is szerepel. Anyai ükapja, Nyilas József 1795-ben házasságot köt egy özvegy papnéval. János gyermekük a lelkészi hivatást választja, aki fiát is erre a pályára szánja, de ő, vállalva a szülői haragot, inkább ügyes parasztgazdának áll. Lányát, Katalint azonban Pallagi József református lelkészhez adja feleségül. Az ő lányuk Pallagi Erzsébet (1859–1924), Móricz Zsigmond hithű református édesanyja. Édesapja Móricz Bálint ötholdas parasztgazda.

A családi örökséget ma Kolos Virág, Móricz Zsigmond legidősebb lányának gyermeke ápolja és adja tovább az utókornak. Ez azonban nem volt mindig így. „Gyerekként utáltam Móricznak lenni, mert mindenhol megelőzött a hírem. Zavart, hogy nem magam miatt voltam érdekes, hanem mert a nagyapám Móricz Zsigmond” – emlékszik vissza. Bárhová került később tanárként is, ahogy belépett az osztályterembe, mindig összesúgtak a diákok, míg egy nap elejét vette a pusmogásnak. „A hír igaz, a nagyapám Móricz Zsigmond volt” – jelentette be szinte még a küszöbről. Móricz-órákat csak a kilencvenes évek elején kezdett el tartani, de a pálfordulást hozzáállásában ez az iskolai jelenet hozta meg.



Ma már kötelességének érzi, hogy minél több fiatallal megismertesse nagyapja életművét. „Fontos, hogy valaki olyan szóljon róla, akinek közvetlen kapcsolata volt vele, emlékszik rá, ismeri az események hátterét, a rokoni viszonyokat. A végzős gimnazistákat kifejezetten érdeklik a szerelmi szálak” – avat be Kolos Virág, aki szerint ha később a beszélgetések hatására olvasnak el egy-egy Móricz művet a fiatalok, már megérte.

Református életminőség
„A nagyapámnak rangot és tartást jelentett a reformátussága. Emberi hozzáállást az élethez, értékrendszert, amely meghatározta gondolkodásmódját” – fogalmazza meg unokája. Zsoltárokat írt, tanulmányozta a Bibliát, foglalkoztatta a hit. Ha otthon volt, átjárt Pócsmegyerre istentiszteletre. Talán ott kezdett kibontakozni előtte a református lelkészek világa, amelyet számos művében próbált megrajzolni. „Meg akarta mutatni, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mindenki más. Hasonló gondokkal küzdenek a házasságukban és az életükben, és azt is, hogy ők hogyan oldják meg a problémáikat. Tulajdonképpen a református élet minőségét akarta lencsevégre kapni történeteiben, miközben a lelkész alakjában is az embert nézte” – mondja a földrajz–történelem szakos tanár.

Úgy véli, nagyapja a református lelkészekben – a tanító és a jegyző mellett – a falusi társadalom szellemi vezetőit látta, legfontosabb feladatuknak a rájuk bízott nyáj tanítását tartotta. „Úgy gondolta, hogy a lelkészeknek kell összekötni az embereket és a kultúrát. Fő tevékenységként a nép lelki támogatását jelölte ki számukra, hogy megkönnyítsék az élet terheinek hordozását. Ugyanakkor hitt a segíts magadon, és az Isten is megsegít elvében” – fejti ki Kolos Virág.

Meggyőződése, hogy írásaival Móricz Zsigmond is szebbé, jobbá akarta tenni az emberek mindennapjait, előrébb akarta vinni az országot és a népet, kapaszkodókat és iránymutatást adva. Nagyon érdekelte, hogy miről beszéltek és gondolkodtak az emberek, ezért is járta az országot. Figyelt és jegyzetelt utazásai közben, a kocsmában és a templomban, mindenhol. „Édesanyámék feladata volt a papírlapokat kicsire hajtogatni, amire a gyerekek elhasznált, apró ceruzáival írt fel minden apró, de számára értékes gondolatot” – idézi fel unokája, aki arról is szól, hogy az író szemében nagyon fontos értéket képviselt a tanulás: testvéreit is ő taníttatta, és beléjük is ezt nevelte. Azért mutatta meg folyton az elmaradott falusi és kisvárosi légkört, hogy felrázza és tanulásra buzdítsa az embereket.

A családfő
„A minisztertől a koldusig mindenkivel szót értett, meghallgatta, elfogadta és tiszteletben tartotta az eltérő véleményeket is” – mutat rá nagyapja nyitottságára Kolos Virág. Azt is elárulja róla, hogy nagyon jó humora volt. Gyakran mondogatta, hogy nála terem a legdrágább krumpli, mert folyton csak beszéltette a napszámosokat. Nyáron hajnalban szeretett kelni: mire a család felébredt, már túl volt a napi munkáján, de azt sosem tudták, hogy otthon találják-e még. „Nagyon szeretett utazni, mindig össze volt készítve egy kis bőrönd, mert képes volt fél napokat vonatozni egy-egy hiányzó mondatért, amit az ország másik felében hallott.”

„Anyám sokszor zsarnokként emlegette, mert nagyon határozottan megkövetelte tőlük is, hogy tegyék a dolgukat, tanuljanak rendesen. Azt is szigorúan megtiltotta, hogy születésnapjára bárki ajándékot vegyen neki, ugyanakkor ő nagyon szeretett ajándékozni” – folytatja Virág. Abban is egyfajta zsarnokságot lát, ahogyan élete végén új asszonyt vitt a Móricz-villába: Littkey Erzsébet (Csibe) a gyerekeivel egyidős utcalány volt, akinek a papírjait, „bárcáját” is ő váltotta ki. „Nagyon nehéz volt, de a lányai megpróbálták elfogadni őt. A kisfiát, Imrét pedig kifejezetten szerettük, mindig együtt töltöttük itt a nyarakat” – fűzi hozzá.

„Élete első számú asszonya azonban mindvégig gyermekei édesanyja, a stabilitást jelentő Holics Janka maradt” – állítja határozottan az unokája. Bár Janka halála után feleségül vette Simonyi Mária színésznőt, nem talált benne igazi alkotótársra, akivel olyan jókat veszekedhetett volna, mint Jankával. Ezért is unta meg, azonban Csibe legnagyobb bánatára tőle sem akart elválni. „Ebben is a hite mutatkozik meg, tartotta magát templomi esküjéhez, és a válást nem tekintette lehetséges opciónak.” Regényeinek két nőtípusát is felfedi előttünk leszármazottja: az otthonszerető, racionális, földön járó Janka és szép színésznő Mária voltak a múzsái.

Bár a kis Virág alig volt négyéves, amikor Móricz stroke-ot kapott, azt is feleleveníti, hogy nagyapja mennyire szerette a technikát. Talán ő volt az első magyar író, akinek minden írása gépen született. A sajátos, rövidített kézírásával noteszébe vésett sorokat, ahogy hazaért, azonnal elkezdte két ujjal, de villámsebesen lepötyögni. „Apámat, Kolos Richárdot is azért szerette, mert technikus ember volt – mérnökként dolgozott a Siemens gyárban –, tőle kapta az első rádióját.” Több fényképezőgépe is volt, rengeteg kép maradt fent tőle, mert imádott fotózni.  A természet helyett azonban az embereket fürkészte, számára ők voltak érdekesek. Nem titkolt társadalomkritikával írt művei is mind az embereket mutatják be: a szegény parasztokat, a gyilkos barbárokat vagy éppen a panamázó rokonokat. „Alig ismertem őt, egy-két gyermeteg emlékem van csupán róla, de életművéből, írásaiból nagyfokú igazságérzettel megáldott ember, jobbító szándékú, szociálisan érzékeny polgár képe bontakozott ki előttem, aki a 20. század egyik legnagyobb hatású írója volt. És az én nagyapám.”

Szoták Orsolya

Képek: Vargosz

Móricz Zsigmond unokája