„Olyan történetben élünk, amely sokkal drámaibb és sokkal veszélyesebb, mint ahogy azt valaha elképzeltük."
John Eldredge
Most kellene segítség
A kórházlelkész rendelkezésre álló ember, aki meghallgat és társ arra az időszakra, amíg a beteg a kórházban gyógyul. A kórházlelkészi szolgálat húszéves jubileumát ünnepelték a debreceni Kenézy Kórházban.
Háromnapos rendezvénysorozatot tartott a kórházmisszió, amelyben orvosi és teológiai előadásokra hívták az egyházi, illetve az egészségügyben dolgozó szakembereket. Határ menti kórházlelkészek találkoztak a debreceni Kenézy Kórházban abból az alkalomból, hogy húsz éve működik az intézményben a kórházlelkészség. Az évfordulóra szervezett programsorozat részeként kórházakban szolgáló református lelkészek mondták el tapasztalataikat.
Társ, aki meghallgat
A budapesti református Bethesda Gyermekkórház lelkipásztora szerint a kórházlelkész rendelkezésre álló ember, aki meghallgat és társ arra az időszakra, amíg a beteg kórházban van. Rideg Gyula úgy véli, hogy a kommunikációban gyakran adódnak nehézségek a kórházi dolgozók és a betegek között a speciális szaknyelv miatt.
- Jó, ha van, aki fordít, és ezáltal a beteg életében a betegséget keretbe helyezzük.
Most kellene segítség
Gecse Attila Miskolcon lát el kórházlelkészi szolgálatot. A lelkipásztor szerint munkájuk kulcsa, hogy kellő nyitottsággal forduljanak a betegekhez és a kórházi dolgozókhoz. Mindenki vágyik arra, hogy valakivel beszélgessen.
- Nálunk már évek óta kérik, hogy ünnepekkor szervezzek közösségi alkalmakat. Ahogy telik az idő, egyre gyakrabban azok a szakemberek kérnek erre, akik előtte még a köszönésemet sem fogadták, most pedig szólnak: Attila, most kellene a segítség.
Idegenként fogadnak
A királyhágómelléki kórházlelkésznek más jellegű problémákkal is meg kell küzdenie a Szilágyságban, mint anyaországi kollégáinak. Mivel magyarként lépek be a kórházba, ezért még inkább idegenként fogadnak – mondta Antal Attila. A zilahi kórházban dolgozó lelkipásztor azt vallja, nem téríteni szeretne és hitbeli tételekkel dobálózni, hogy ezzel újabb krízist idézzen elő.
- Nekünk a meghallgatás és a segítés a feladatunk. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy az evangéliumról közvetett vagy közvetlen módon beszéljünk."
Kitaposott ösvényen
Gál Judit, a Református Missziói Központ Kórházmissziójának vezetője elmondta, évek óta szerveznek találkozókat, hogy segíteni tudjanak egymásnak és megtalálják azokat az utakat, amelyek megkönnyíthetik mindennapi munkájukat. A legtöbb helyen a rendszerváltás óta végeznek kórházlelkészi szolgálatot, ami eleinte elsősorban alkalomszerű igei szolgálatokra korlátozódott, később már egyre inkább jelentkezett a betegek folyamatos lelkigondozásának igénye. Gál Judit szerint az egészségügyi intézmények ma már egyre inkább felismerik a kórházlelkészi munka szükségességét. Azok a fiatal orvosok és lelkészek, akik most kapcsolódnak be a rendszerbe, már kitaposott ösvényen haladhatnak – mondta a debreceni lelkipásztor. Gál Judit hozzátette: az egészségügyben változnak a feltételek, a törvényi háttér, azonban a kórházlelkészség húsz éve stabil pontja az ágazatnak.
Gyógyító Jézus
A pénteki zárórendezvényen ökumenikus hálaadó istentisztelet tartottak, ahol Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, Bosák Nándor római katolikus püspök és Bölcskei Gusztáv református püspök szolgált. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: „Jézus még a szenvedéstörténetében is gyógyítóként jelenik meg, ebből lehet egyházi dolgozóknak és betegeknek erőt meríteni."
Lampé Zsolt, a kórház ügyvezető igazgatója szerint a kórházlelkészi szolgálat a gyógyítók munkájával összeépült az intézményben.
Gyakorlatot szereznek a teológusok lelkigondozásból
Nemcsak a kórházlelkészi szolgálat ünnepel jubileumot a kórházban, hiszen tizenöt évvel ezelőtt kötött együttműködést az egyetem és a Kenézy Kórház – emlékeztetett a debreceni hittudományi egyetem rektora. Fekete Károly elmondta: azóta nincs olyan végzős teológus, aki úgy kerülne ki az egyetemről, hogy ne szerzett volna gyakorlatot lelkigondozásból a kórházban.
Félszáz lelkipásztor
Magyarországon harmincegy református kórházlelkész teljesít szolgálatot, az anyaországon túli magyar területeket is beszámítva összesen mintegy ötven lelkipásztor segít a betegeknek és az egészségügyieknek a kórházakban. A kórházlelkészi szolgálat első húsz éve történelminek mondható, hiszen ehhez hasonló tevékenységet nem folytattak korábban szervezett keretek között.
Dobos Zita - Fekete Zsuzsa