Egyedül idegenben
A hazánkban élő menekülteknek csak egy része érkezik családjával együtt. Sok fiatalkorú egyedül vállalja a több ezer kilométeres utat egy biztonságosabb élet reményében. Ameddig kitart a pénzük, igyekeznek olcsón utazni, először repülővel, stoppal és végül gyalog.
- Vannak olyan afgán fiatalok, akik Törökországból, Bulgáriából gyalogoltak egészen Magyarországig. Másokat embercsempészek hoznak át a határon, de nem viszik el őket Franciaországig, ahol esetleg a rokonaik segíthetnének nekik. Ha nálunk talál rájuk a hatóság, nem mehetnek tovább, ebben az országban kell menekültstátuszt kérniük. Idén mintegy 30 kérelmező részesült nemzetközi védelemben országunkban - magyarázza Kanizsai-Nagy Dóra, a Református Missziói Központ menekültmissziójának vezetője, akit a menekültek világnapján kérdeztünk.
Amennyiben megkapják a menekültstátuszt, a felnőttek és a kiskorúak is kapnak szociális támogatást, de az országot nem hagyhatják el. A kísérő nélkül érkező gyerekeket a fóti Károlyi István Gyermekközpontban helyezik el. Sok gyerek célja, hogy szakmát tanuljon, és minél hamarabb dolgozhasson.
- Már a tizenkét, tizenhárom éves gyerekek is szeretnének dolgozni iskola mellett, mert saját kultúrájukban ebben korban már hozzájárulnak a családi kasszához keresetükkel, de nálunk, Magyarországon korlátozott lehetőségeik vannak. A tizenévesek tudják, hogy keményen kell tanulniuk, mert Európában fontos, hogy bizonyítványt és képesítést szerezzenek, de óriási nyomásként nehezedik rájuk, hogy minél többet dolgozzanak, mert az otthon maradt családtagjaikat támogatni akarják.

Ahol biztonságba hazaér...
- A kisgyerekes szülők azt mondják, nekik csak az számít, hogy olyan helyen éljenek, ahol ha a gyerekeiket elküldik iskolába, biztosak lehetnek benne, épségben hazaér.
Az utóbbi két évben Afganisztánból és Szomáliából érkeztek legtöbben hazánkba, de pakisztáni, kongói, koszovói, etióp, iraki és palesztin menekültekkel is van kapcsolata a református menekültmisszónak – mondja Kanizsai-Nagy Dóra.
- A szülők fontosnak tartják, hogy a gyerekek minél előbb elkezdjenek tanulni, de az iskolák ritkán fogadnak szívesen egy külföldi diákot, mert nincsenek plusz erőforrásaik egy magyarul nem tudó kisdiák felzárkóztatására. Ezért úgy szoktunk jelentkezni az iskoláknál, hogy mi küldünk felzárkóztató tanárokat és szociális munkásokat, akik segítik a gyermek beilleszkedését. Jelenleg hat budapesti iskolában harmincöt olyan menekült diák tanul, aki a misszió segítségét élvezi.
A misszió vezetője más pozitív példát is említ.
- Van egy nagyon szorgalmas főiskolai diákunk, aki a mi tanáraink segítségével, egy év magyarországi tartózkodás után leérettségizett és felvették egy főiskolára. Fél év után azt mondta, hogy ez az egy szak számára túl könnyű, ezért felvett mellé még egy szakot, mert, mint mondja, azért jött, hogy keményen tanuljon. Nemrég mesélte a jó hírt, hogy készen van minden vizsgájával, és volt olyan magyar diáktársa, akinek ő segített felkészülni a matematika vizsgájára.

Nehéz kezdet
Nemcsak a gyerekeknek van szükségük támogatásra, hiszen nyelvtudás és kapcsolatok nélkül a felnőttek sem tudnak új életet kezdeni. A hazánkba érkező menekültek először őrzött szállásokon, majd befogadó állomásokon kapnak helyet, amíg a menekültügyi eljárásuk tart. Az országban Bicskén van olyan befogadó állomás, ahol a külföldiek szociális munkások segítségével magyarul tanulhatnak, de itt mindössze hat hónapig maradhatnak. Miután megkapták a menekült státuszt, szociális juttatásokban részesülnek, de egyedül kellene munkát és állandó lakhelyet keresniük.
- Könnyebb lakást találni, ha a református egyház bérli, mint egy távoli országból érkező, magyarul nem beszélő idegen – nyilatkozta portálunknak Kanizsai-Nagy Dóra.
A református menekültmisszió lakhatási programja által bérelt tíz lakásban családosok, kettőben pedig egyedülálló férfiak élnek.
- Aki bekerül a programba, annak egy teljes évig fizetjük a lakbérét, ő pedig a közüzemi számlákat. Ez alatt az egy év alatt van lehetősége felmérni, milyenek a pénzügyi viszonyok Magyarországon, így lesz fogalma arról, mennyiből tud majd boldogulni önállóan.

Segítség első kézből
Saját bőrén tapasztalta Mohammed is, milyen nehéz boldogulni egy idegen országban. A marokkói férfi tizenkét évvel ezelőtt érkezett Magyarországra, a közelmúltban pedig a református menekültmisszió szociális asszisztense lett.
- Sokáig éltem menekülttáborban én is. Két évbe telt, amíg megtanultam magyarul; ma már jól tudom használni a nyelvet. Úgy éreztem, segítenem kell azoknak, akik ebbe az országba érkeztek és még nem ismernek senkit. Elsősorban persze az arab országokból érkezőknek tolmácsolok. Elkísérem őket az okmányirodába és a munkaügyi központokba, hogy könnyebb legyen az ügyintézés. Sok kérdésük van, de engem egész nap elérhetnek, ha szükségük van a segítségemre – teszi hozzá Mohammed.

Nagyvárosi ember
Mohammed 2011 óta dolgozik a református menekültmisszónál, korábban a bicskei befogadóállomáson segített a fordításban. Már nem vágyik vissza Marokkóba, de nagyon örült, amikor a missziói központban elfogadták a jelentkezését, mert végre ismét nagyvárosban élhet.
- Korábban Meknesben laktam, ez Marokkó ötödik legnagyobb városa. Bicske viszont kisváros, ahol nincs nagy nyüzsgés. Nagyon szeretek Budapesten élni, sokat sétálok, nagyon tetszenek a régi épületeket és a templomok.

Senki sem önszántából lesz menekült



"Menekülni vagy maradni? - Dilemmák és döntések" címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést június 20-án a Menekültek Világnapján. Tizenegy éve minden évben ezen a napon a hazájukat elhagyni kényszerülők helyzetére akarják felhívni a figyelmet. A kerekasztal-beszélgetésen résztvevők megismerkedhettek több hazánkban élő menekült személyes történetével.
Az ENSZ Menekültügyi Hivatala (UNHCR) idén online kampányt indított Közép-Európában, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az élet-halál kérdésekre, amelyekről a menekülteknek dönteniük kell.

Nem is olyan régen
Magyarország ma befogadó ország, aki hozzánk érkezik, biztonságban érzi magát és hálás a segítségért. Alig több mint ötven évvel ezelőtt azonban éppen az 1956-os magyar menekülthullám jelentette az első nagyobb kihívást az UNHCR számára. A levert forradalom után mintegy kétszázezer magyar hagyta el az országot, hogy megmeneküljenek a megtorlástól és a politikai üldöztetéstől. Többségük Ausztriába ment, végül mintegy 18 ezren maradtak ott, a többieket más országok fogadták be.

Dobó Márta