„Isten országában minden szalonna kutyából készül."
Sükös Pál
Népi hímzések a gyülekezeti teremben
A Csillaghegyi református gyülekezet hímző köre népi hímzéseket készített a korábban felújított gyülekezeti terem falának díszítésére.
A Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség nagyobb gyülekezeti termét eredeti népi hímzések díszítik november óta. A termet leggyakrabban hétközi istentiszteletek, előadások, szeretetvendégségek és játszóházak helyszíneként használja a közösség.
A nyolc nagyméretű hímzett és bekeretezett motívum különféle magyar tájegységek jellegzetes alkotásai alapján készült.
Sárközi halotti párna, Palóc dísztörölköző, Komádi fehér hímzés - nászlepedő, Szentistváni „vizitke", Mezőségi vetett ágy párnája, Torockói vetett ágy lepedője, Rábaközi madaras, és Baranyai főkötő hímzése került fel a falakra.
Borbély Jolán etnográfus 2010. október 24-én avatta fel és mutatta be a hímzéseket.
A felavatást istentisztelet előzte meg, ahol a gyülekezet „Da Pacem Domine" kórusa szolgált Mórocz Ildikó karnagy vezetésével.
A gyülekezeti teremben Battyányi Géza lelkipásztor köszöntése után, Abonyi Blanka és Abonyi Flóra népdaléneklése következett, majd élő zenei kísérettel egy mezőségi néptánc bemutatója zárta a köszöntő műsort.
A Hímző kör szakmai vezetője: Sági Lajosné iparművész, tagjai: Pénzes Jánosné, Somogyi Margit, Széles Szilvia, és Vida Csongorné. A kör szívesen lát új tagokat is.