„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
Nyílt napok a budapesti teológián
Végzős középiskolásoknak tart nyílt napot a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara 2023. november 23-án, csütörtökön, valamint december 7-én, csütörtökön. Mindkét nap 9-14 óra között várják az érdeklődő diákokat, a részvétel regisztrációhoz kötött.
A nyílt napokon az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak az alkalmassági vizsgáról, a Hittudományi Kar tanszékeiről, valamint arról, hogyan épül fel a teológia tudománya. Részt vehetnek bemutatóórákon, megtekinthetik a megújult Ráday Házat, a Török Pál Kari Könyvtárat, megismerhetik a teológusok mindennapjait, valamint részt vehetnek a csütörtökönként tartott exhortációs istentiszteleten is. A nyílt nap közös ebéddel zárul.
Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 28. (bejárat a Markusovszky tér felől)
Regisztrálni ezen a linken szükséges.