„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Öt nap, öt templom, öt vallás, egy kultúra
Koncertek, magyarázó istentiszteletek, színházi előadások szerepelnek a csütörtökön kezdődő Öt templom fesztivál programján; a helyszín öt európai vallás egy-egy temploma Győrben.
"Öt nap, öt templom, öt vallás, egy kultúra" a mottója az Európában is egyedülálló ökumenikus fesztiválnak, amelyet immár hatodik alkalommal rendez meg a Karzat Kultúrközpont Alapítvány az egyházak közreműködésével.
A fesztivál nyitó napján, csütörtökön Fehérváry Lilla és Kátai Zoltán ad Mária-énekekből és pünkösdi imádságokból összeállított alkalmi koncertet a görög katolikus templomban. Pénteken a Szent Efrém Férfikar Liszt Ferenc és kortársainak műveivel lép fel a Kossuth utcai katolikus templomban. Szombaton a Custos Viol Consort és a Régizene együttes először ad közös koncertet. Műsorukon barokk zenét szólaltatnak meg az Evangélikus Öregtemplomban.
A hétvégén Matija Solce, a prágai művészeti egyetem, a DAMU tanára érkezik nemzetközi kurzusának növendékeivel, akik két színházi produkciót mutatnak be a görög katolikus templom udvarán. Vasárnap a zsinagógában lesz a premierje az Én nem tudom mit hoz a holnap... című színházi produkciónak, amelyet a Budapest Bár és Sebestyén Bálint, a Győri Balett magántáncosa ad elő. Ugyanaznap Ferenczi György és a Rackajam koncertezik a református templomban. Hétfőn ugyanott a fesztivál zárásaként Kányádi Sándor költővel találkozhatnak az érdeklődők a Kaláka együttes koncertjén.
A fesztiválon két napos tudományos konferenciát is tartanak. A május 12-13-i tanácskozáson vallástörténészek, teológusok és filozófiatörténészek arra keresik a választ, hogy mit tanítanak az angyalokról az ókori Mediterráneum világának spirituális szövegei, elsősorban a zsidók és a keresztények szent könyvei - mondta Borsa Kata, a rendező alapítvány kuratóriumának elnöke.