Hogyan kaphat visszajelzést a lelkész igehirdetői szolgálatáról – erre keresték a választ lelkészek, presbiterek, teológushallgatók a Kálvin Kiadó könyvvásárral egybekötött disputáján.

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tartott rendezvény egyik motivációját David Plüss – Michael Rahn: Beszéljünk az istentiszteletről című könyve, valamint Fehér Norbert - korábban a Parókia portálnak adott - nyilatkozata adta. A Dunamelléki Református Egyházkerületnek az  Év igehirdetése díját elnyert lelkész azt mondta, azért pályázott prédikációjával, mert visszajelzést szeretett volna kapni munkájáról. A miskolci lelkipásztor szerint ugyanis az igehirdetés kényes terület, és kevesen kapnak bármiféle kritikát.

Elindulni a „mi" irányába
Ferenczi Andrea, a KRE BTK Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusa - a többi között - arról beszélt nyitó előadásán, hogyan lehet emberközelibb módon tolmácsolni az egyházra bízott üzenetet. A szakember úgy vélekedett, meg kell szüntetni az „én" és a másik közötti határt, és elindulni a „mi" irányába." Hozzátette: A felebaráti reláció két alapvető összetevője a hit és a bizalom, amely az interperszonális (személyközi) kommunikáció legmagasabb formája. 

– Azt tartom jó igehirdetésnek, amikor az istentisztelet után alig várom, hogy hazaérjek, letérdeljek és megbeszéljem az Úrral személyesen is, hogy mit hallottam – fejtette ki véleményét Ferenczi Andrea.

Nyitottság
Az adjunktus szerint arról sok szó esik, hogy milyen a jó pap, de arról sokkal kevesebb, milyen a jó gyülekezet. A felvetődött kérdésekre két meghívott: Zámbóné Ivanics Hajnalka káposztásmegyeri, és Molnár Sándor külső-kelenföldi lelkipásztor válaszolt a közönség előtt. A vendégek egyetértettek abban, hogy a jó gyülekezet egyik legfontosabb jellemzője a nyitottság és a befogadás.

Kritika
Az igehirdetésre adott visszajelzésekkel összefüggésben Molnár Sándor arról beszélt, hogy tapasztalata szerint a kisebb vidéki gyülekezetekben a lelkipásztort a mai napig is „misztikus alaknak" tekintik, ezért nem igazán mondanak a prédikációról véleményt.
– A vidéki ember úgy is fogalmaz, hogy imádkoztat a lelkésszel, mert azt gondolja, hogy az ő imája kedvesebb Istennek, mint egy gyülekezeti tagé. A lelkészre felnéznek vidéken. Tapasztalatom szerint, ha kritika érkezik az igehirdetésre, az leginkább annak a hosszára vonatkozik, de még ebben is más egy pesti és egy vidéki gyülekezet reakciója. Ha hosszasan prédikáltam, az lemérhető abból is, hogy a gyülekezet fészkelődni kezd, vagy éppen az órájukra pillantgatnak – tette hozzá.

Papramorgó
Molnár Sándor úgy vélte, ha közvetlenné válik a kapcsolat a gyülekezet és a lelkész között, sokkal inkább lehet kritikára, véleménynyilvánításra számítani, de amíg a palást „elválasztja" őket, ez nem működik.
– A régiek jól ismerték a módszert, amit papramorgónak hívnak. Egy helyen tudta a lelkész lemérni, hogy valójában mi a gyülekezet véleménye: ha leültek egy-két pohár pálinkára.
A külső-kelenföldi lelkipásztor arról is beszélt, hogy sok helyen vannak ügyeletes hozzászólók, akik bármilyen kérdésben hangoztatják véleményüket, és akkor is fennhangon dicsérnek, ha történetesen belesülne a prédikációba, ezért sem lehet egyformán értékes minden vélemény.

Átlépni a palást árnyékát
A közönség soraiból is többen egyetértettek azzal, hogy ha a lelkész „átlépi a palást árnyékát", könnyebben kap visszajelzéseket a gyülekezettől.
Zámbóné Ivanics Hajnalka szerint a pozitív visszajelzés sokkal könnyebben eljut a lelkészhez, de a kritika ritkán. Reakciót a közvetlen hozzátartozók vagy a belső munkatársi közösség ad. A lelkipásztor a visszajelzések hiánya miatt úgy érzi, saját magának kell éreznie egy-egy prédikációról, hogy az milyen volt. Molnár Sándor viszont arról számolt be, előfordul, hogy egy általa jónak vélt igehirdetésről nincs pozitív visszajelzés, és megtörténik az is, amikor váratlanul éri, hogy „drámaian jó" reakciók érkeznek.

A beszélgetésen Galsi Árpád református lelkipásztor felvetette, hogy amikor a teológus prédikál a gyülekezetnek, tudatosan szeretné a híveket tanítani és egy bizonyos irányba terelni, így nem feltétlenül biztos, hogy az igehirdetésről adott laikus vélemények minden esetben mérvadók.

David Plüss és Michael Rahn azt írják könyvükben: aki valóban alárendeli szolgálatát Isten ügyének és a gyülekezetnek, az figyel azoknak a visszajelzéseire, akik miatt végzi a szolgálatát. Minden ízével azon van, hogy Isten igéje ne térjen vissza üresen, sőt rezonáljanak rá és legyen sokakban életté. Az istentisztelettel kapcsolatos véleményalkotás felmérése, kiértékelése különösen fontos ma, amikor istentiszteleteink egy vallásilag szinktretista, társadalmi-kulturális tekintetben pedig kifejezetten szekuláris közegben zajlanak. 

A disputa nyitott, a párbeszéd folytatódhat.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Bölcsföldi András, Kalocsai Richárd, illetve Budapest Külső-Kelenföld Református Egyházközség honlapja