Párbeszédben, változásban

A református lelkipásztori hivatás és a rendkívüli idők kihívásainak kérdéskörével folytatódott a „testvérek párbeszéde”, amely a megújulás és leporolás gondolatát állította a középpontba.

Jelenlegi helyzetünkben mindannyian a kapcsolódási pontokat keressük. Azokat, amelyek a járványhelyzet előtti és utáni állapotokat, az egyház egymástól elszigetelt részeit, a lelkészi és a világi szolgálatokat, az identitásunk és küldetésünk kérdéseit, az intézményi és a lelki egyházat, a céljainkat és az eszközeinket, az online és az élő találkozásokat, a kommunikációnkat és a missziót, a textust és a kontextust, a dunamelléki tisztújítás előtti és utáni időket kapcsolják össze. A Hold utcai „testvéri beszélgetések” (colloquium fratres) sorozatának második alkalmán, 2020. június 27-én éppen ezért elsősorban ezeket a kapcsolódási pontokat keresték, de ennek során többször reflektáltak a tavalyi disputa kérdésfelvetéseire is.

A Budapest-Németajkú Református Egyházközség és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány idei rendezvénye a Lelkipásztori hivatás „megszokásos” és rendkívüli időkben címet kapta. Köszöntőjében Lakatos Gábor, a vendéglátó gyülekezet gondnoka azt javasolta a résztvevőknek, hogy értsenek szót egymással. „Ehhez először Isten szavát kell megértenünk, értelmünkkel és szívünkkel. Utána könnyebben szót értünk egymással is. Nem kell mindenben egyetérteni, csak figyeljünk oda a másikra.” Balog Zoltán, a házigazda lelkipásztor pedig arra figyelmeztetett, hogy együtt kell hitvallókká lennünk. „A feltámadott Jézus magával viszi az Atyához a begyógyult sebeit. Ez a kegyelem jele, ennek jegyében vagyunk most itt veletek.”

Készenlét és távlatok
Nyitó áhítatában Nagy Péter nyugalmazott budafoki lelkipásztor arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban nem vizsgáztunk rosszul, de jól sem, és számos területen alapos önvizsgálatra van szükség. „Készen kell lennünk a rendkívülire, de sokszor nem lehet teljes mértékben felkészülni mindenre. A keresztyének élete ugyanakkor mindig rendkívüli körülmények között zajlik. A »legyetek készen« állandó parancs, ezért békeidőkben is vigyáznunk kell. Az egyház a kezdetektől fogva rendkívüli időket él, hogy virrasszon Krisztussal. Bizonytalanság van az emberben, de az egyház nem aludhat.” Meg kell ragadnunk a lényeget, amelyet elveszítettünk a megosztottság miatt – folytatta. „Együtt kell munkálkodnunk, hogy a lényeget közösen képviseljük! Az tesz késszé minket, ha ebben a folyamatban részt veszünk.”



Somogyi Péter budapest-fasori lelkipásztor beszédében kiemelte: a lelkipásztori szolgálat rendkívüli időkben is megszokott, és megszokott időkben is rendkívüli, de nekünk mindig Megbízónk akarata szerint kell szolgálnunk, az Ő dicsőségére élve. „Jézus minden lépését ez határozta meg, ezáltal megadva számunkra is a kiindulópontot, a célcsoportot, a feladatot és a módot.” Karácsony Sándor gondolatait idézve kiemelte, hogy életünk során a küldetésünk az, ami igazán lényeges. „Távlatok nélkül nem érdemes missziót végezni, de az ember ideje véges. Átterveződhet az, amit terveztünk, de a küldetésünket akkor is el kell végeznünk. Az Úr Igéje által készít fel minket erre, és ez tartalmában még rendkívüli időkben sem változik. Aki tehát tud jót tenni, az ne tévesszen célt!”



A lelkészi szolgálat keretei
Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi lelkipásztor, a vértesaljai egyházmegye esperese arra hívta fel a figyelmünket, hogy annyit ér a szolgálatunk, amennyit tulajdonítunk neki. Ezt művészettörténeti példával támasztotta alá, amely szerint Rembrandt Aranysisakos férfija csak addig volt igen népszerű, amíg ki nem derült, hogy másvalaki festette. „Európában fogyóban vannak a magukat keresztyénnek vallók, más földrészeken viszont növekszik a számuk. A lázálmainkban szereplő üres templomok képe most a járvány alatt ideiglenes valóssággá vált, de az extrém karanténhelyzettől függetlenül is rendkívüli időket élünk. Vajon az elmúlt három hónap nagy online érdeklődése, a nagy kattintásszámok mire utalnak valójában? Erre még nem tudunk egzakt választ adni.”

A lelkészi szolgálat nemcsak jogi, egyházközségi keretek között értelmezhető, hanem a lelki eklézsia felől is – tette hozzá. „Ahol a lelki eklézsia volt központban, ott megtalálták az utat az emberekhez.” A keretek biztosítása az Ige hirdetése által történik, de az eszköztelenség visszahathat önképünkre is. „Állj elő, tedd magad láthatóvá! Ez a kulcsa a lelkészi szolgálatnak. Meg kell érteni hozzá, mi zajlik a világban, mert ez adja a kontextust. Ez gyenge pontja az egyházunknak. Nyitottabbnak kell lennünk, hogy megrepesszük a burkunkat. Ez vajúdással jár.” A karantén során saját családunk körében találtuk magunkat. „Ez arra irányította a figyelmet, hogy meg tudom-e élni mindazt a családommal, amit a szószéken hirdetek. A lelkészcsaládok minősége most a legfontosabb demonstráló erő.”



Mindenkire szükség van
„A most felnövekvő generáció már Istent is a hálón fogja keresni. Rajtunk (is) múlik, megtalálja-e...” – idézte a Parókia portál mottóját Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka. „Amikor 2009-ben beszéltem az online térnyerés szerepéről, még nem gondoltam volna, hogy tizenegy év múlva egyik pillanatról a másikra ez ennyire húsbavágó kérdéssé válik.” Egyháztörténeti áttekintésében kiemelte: múltunk is arról tanúskodik, mennyire viszonylagos, hogy mi a rendkívüli és mi a mindennapos. A magukat reformátusoknak vallók drasztikus fogyása szerinte kihatott a lelkipásztori szolgálatra is. „A 2011-es népszámlálási adatok alapján tíz év alatt nagyjából félmillió egyháztagot veszthettünk el. A falvakból elvándorlók pedig nem találtak gyülekezetre a városokban.”

Meg kell találnunk az emberek megszólításának módját – folytatta a dunamelléki főgondnok. „Sokszor nem építünk kellő mértékben a laikusokra, mert hiányzik a bizalom és az elfogadás.” Megemlítette, hogy Egyházi Jövőkép Bizottság jelentése alapján folytatni kell a munkát azokon a területeken, ahol változás szükséges. Közös tervezésre késztet minket az is, hogy többféle mértékben viselte meg a gyülekezeteket a bezártság. Az anyaegyházközségek és a fejlődő missziói egyházközségek könnyebben élték meg az elmúlt hónapokat, míg a többiek igen nehéz helyzetbe kerültek. Ennek kapcsán érdemes lenne átgondolni a központi támogatás lehetőségeit is. De minden munkánknak csak akkor lehet tartós eredménye, ha az a teljes közösség együttes szolgálatán alapszik, mert mindenkire szükség van.



Magunkon kell kezdeni
„A megdöbbenés pillanata mindig különleges élmény. A történelem kezdete óta nem volt még olyan, a mostani vírushelyzethez hasonlítható esemény, amely valamilyen szinten a világ egészét érintette volna” – mondta Balog Zoltán lelkipásztor. „Isten akkor taníthat minket a világ eseményei által, ha azokat az Ige mérlegén mérjük meg. Az elmúlt hónapokban a maga pőreségében látszott, milyen kiszolgáltatottak vagyunk, de az is, hogy micsoda éhsége van az embereknek az erős üzenetekre.” Szerinte a megrendülés rajtunk kezdődik: ha mi nem engedjük, hogy felemeljen az evangélium, akkor nem találjuk meg az utat. „Magunkon kell kezdeni a megújulást, mert nem várhatjuk el mástól, amit mi magunk sem tudunk teljesíteni.” A szívek megszólításához új szavak kellenek, de ne keverjük össze a célt az eszközzel!

Mit jelent mindez a társadalmi és nemzeti keretek tekintetében? – tette fel a kérdést. „Adjunk hálát, hogy vannak nemzeti keretek! A textus és a kontextus viszonya a mi kezünkben van. A kiszolgáltatottsággal szemben az Ige üzenetét kell vállalnunk.” Hozzátette: a belső elhívásról, magáról a szolgálatról és az anyagi biztonságról együtt kell beszélnünk. „Legyen végre olyan egyházkerületi választás, amely békességben zajlik! Én ezért mindent meg fogok tenni” – ígérte. „Ha Isten tudja szeretni az egyházat, mi miért nem? Szigetek vagyunk, de kontinenssé kell összeállnunk.” Végezetül arra figyelmeztetett, hogy becsüljük meg azt, amikor egyházon kívül is beszélnek a kereszténységről, például a keresztény szabadság kapcsán. „Vonjuk be őket a párbeszédbe, és tegyük hozzá az igei alapjainkat! Ez kell a határok átlépéséhez.”



Reflexiók
Az előadások után a résztvevők kiscsoportos műhelyekben reflektálhattak az elhangzottakra, hozzátéve saját problémáikat, meglátásaikat. A legtöbben a változás és a testvéri párbeszéd lehetőségeit járták körül; az identitás és a küldetés megtalálása – vagy újrafelfedezése – kapcsán pedig a megújulást, a megszokott elemek leporolását emelték ki. Hangsúlyozták az önkritika szerepét, a vita fontosságát, és azt, hogy bár az alapokat kell először rendbe tenni, de ezekre az alapokra utána jól is kell építkezni. Meg kell tudnunk fogalmazni, hogy mit tekintünk egyháznak, gyülekezetnek, és ennek alapjaiban át kell hatnia a lelkészi és presbiteri szolgálatot is – figyelmeztettek. A megújulásban kiemelt szerepet kaphat a közösségben történő imádkozás, és segítségül kell hívni hozzá a Szentlelket is.

Volt olyan munkacsoport, amely az elmúlt három hónapból indult ki, és azt vizsgálta elsődlegesen, hogyan és merre tovább az online világból. Megállapították, hogy „vészmódban” csak az Igével foglalkoztak a lelkészek, amely az igehirdetés fókuszáltabbá válásához vezetett. Kiemelték, hogy szükség lenne a családi áhítatok tartásának tanítására is, mert ezeknek a fontosságát sokan csak most ismerték fel. Mit kezdjünk azzal, hogy a rendkívüli idők rendkívüli érdeklődést generáltak? Hogyan szólítsa meg az egyház a gyülekezetet, a keresőket, az ifjúságot? Hogyan függ össze a kommunikáció és a bizalom, milyen megszólítási formák érthetőbbek a társadalom számára, hogyan függ össze a nyelv és a felelősség kérdésköre? Ehhez hasonló kérdéseket vetettek fel.

Hangsúlyos elem volt továbbá a lelkészi és a presbiteri szféra, illetve e kettő viszonyrendszere. Az előadásokhoz kapcsolódóan azt emelték ki, hogy a gyülekezeteknek létszükséglete az egyházi és világi szolgálók testvéri együttműködése, de emellett a gyülekezeti tagokra sem tekinthetünk puszta emberi erőforrásként. Az igehirdetés kérdésköre mellett fontos a szolgálatok rendbetétele és a feladatok kijelölése is. Nem szabad beleesni abba a hibába sem, hogy gyülekezeteinkre túlságosan is hierarchikus szemlélettel tekintünk, és ezáltal a lelkészeket a piramis csúcsára emeljük ahelyett, hogy a lelkészi-világi együttműködést építenénk. Ez a lelkipásztoroknak sem jó, mert nagyon magukra maradnak a feladataikkal. A presbitereket pedig szintén támogatni kellene a szolgálatukban.



A rendezvény végén házigazdaként Balog Zoltán összegezte a nap legfőbb tanulságait. „A mai alkalommal előrébb jutottunk az előző évekhez képest is. Képesek vagyunk megfogalmazni azt, hogy mi a dolgunk. A mi valódi dolgunk az üdvösség hirdetése, és minden más ennek csupán az eszköze lehet.” Sürgős feladatként jelölte meg a missziói lelkület megerősítését, valamint az intézmény és gyülekezetek viszonyának rendezését, célul pedig az önfenntartó egyházat jelölte meg. Úgy véli, hogy ezek kapcsán az egyházszervezeti reform nélkülözhetetlen lesz. Mindezek mellett azt szeretné, ha a jog mindig csak az utolsó eszköz lenne, és a megújulás kulcsa elsődlegesen a testvérek párbeszéde maradna.


Barna Bálint
Fotók: Sebestyén László, reformatus.hu