„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Régi idők focija
Változtatni nem lehet, bánkódni nem érdemes - aki lelkészcsaládba születik, egyből a gyülekezet középpontjába kerül. Foci a tyúkudvarban, puszi az egyházügyi hivatalnoknak, mindenhol egy ismerős - néhány emléktöredék a múltból, milyen volt refpapgyereknek lenni fél évszázaddal ezelőtt.
Tudod-e, mi az a refpap? - kérdezték tőlem múlt szombaton. Hogyne tudnám, gondoltam magamban - mint kiderült, rosszul. Ugyanis helytelen szleng helyett keserű szóviccről van szó. Azokat a lelkészeket hívták így, akiket az állam rendőri felügyelet alatt tartott és megfigyelt a rendszerváltás előtt - tudtam meg Sukorón a vértesaljai szenior lelkész-gyermekek találkozóján.- Volt, hogy azért nem nyerhettem meg egy helyesírási versenyt vagy nem kaptam jutalomkönyvet év végén az iskolában, mert lelkészgyerek voltam - meséli Ercsey Zoltánné Kis Ágota.
- Ez a rendszer adja a kenyerünket, ezt kell szolgálni, magyarázta a tanítónőm. A húgommal együtt hamar hozzászoktunk, hogy kisebb-nagyobb hátratételben van részünk. Ezért igyekeztünk inkább azzal foglalkozni, hogy jól tanuljunk, mert akkor nehezebben utasíthatnak el a főiskolán.
Ágota néni elmondja, hátrányos megkülönböztetésük miatt példaértékű összefogás volt a lelkészek között, ami másoknak is feltűnt.
- Földmérő mérnökként egy időben nagyon sokat jártam az országot. Az egyik ismerősöm meg is jegyezte, milyen jó nekem, mert bárhová megyek, mindenhol találok barátot. Nem tudsz olyan kis faluba menni - mondta a kollégám -, ahol ne lenne egy pap, akinek ha megmondod, az apád is lelkész, ne fogadna szívesen.
Edzésterv- Még tizenkét éves se voltam, amikor először orgonáltam a templomunkban, mégpedig egy esküvőn, legalább 150 ember előtt - mondja Kovács Kadosa. A négygyermekes lelkészcsalád legkisebb gyermeke szívesen osztotta meg velünk emlékeit a tabajdi parókia mindennapjairól.
- Gyakran kaptunk segítséget holland egyházi csoportoktól, akik ruhákat és bibliát hoztak ajándékba. Mi, gyerekek kaptunk egy-egy csokit vagy banánt a vendégektől, ezért nagyon örültünk minden látogatónak. Így történt, hogy egyszer az állami egyházügyi hivatal képviselőjének is a nyakába ugrottunk és puszival fogadtuk. Mit tudtuk mi, hogy ki ő és miért jött - meséli nevetve a régi történetet.
Bár a hatvanas-hetvenes években megszűntek az iskolai hittanórák, Tabajdon az illetékes elvtársak szemet hunytak Kovács Dezső lelkipásztor ifjúsági munkája felett. Így péntek és szombat délután gyerekzsivajjal telt meg a parókia udvara.
- Édesapám bevezette a faluban, hogy a református gyerekek két évig járjanak előkészítőre, mielőtt konfirmációs fogadalmat tesznek. Már egy órával az előkészítő előtt minden fiú odaért a templomhoz, hiszen akkor már javában zajlott a foci a baromfiudvarban. Tíz-tizenöt fiú kergetett egy lyukas gumilabdát azon a kis területen, és idővel a tyúkok is megtanulták, hogy ilyenkor jobb, ha pucolnak az ólba. A focinak nemcsak mi, hanem édesapám is nagy hasznát vette, mert a meccsek alatt úgy elfáradtunk, hogy utána egy fiút sem kellett fegyelmezni.
Együtt könnyebb
Idén harmadik alkalommal hívták meg a vértesaljai egyházmegye egykori lelkészgyermekeit Sukoróra, hogy két év után újra együtt töltsenek egy napot.- Szerettük volna, hogy az előttünk élt lelkésznemzedék gyermekei is elmondhassák egymásnak a bennük maradt szép és fájdalmas emlékeket egyaránt. A messziről érkezők általában nemcsak Sukoróra jönnek el, hanem ellátogatnak régi parókiájukra is - mondja Kardos Ábel sukorói lelkipásztor, a találkozó szervezője. Hozzátette:
- Az én édesapám is lelkész volt, ezért magam is tapasztaltam, hogy nem könnyű a lelkészgyerekek sorsa. Állandóan a figyelem középpontjában vannak, nagyon sok elvárásnak kell megfelelniük. Személyes hit nélkül az emberi erőfeszítés kevés ahhoz, hogy ezt a terhet valaki jól tudja cipelni és ne azt érezze, hogy a szülei tekintélye az ő viselkedésétől függ, hanem felismerje, hogy a maga eszközeivel ő is örömmel szolgálhat Istennek.
Dobó Márti
Címlapkép innen.