Tudod-e, mi az a refpap? - kérdezték tőlem múlt szombaton. Hogyne tudnám, gondoltam magamban - mint kiderült, rosszul. Ugyanis helytelen szleng helyett keserű szóviccről van szó. Azokat a lelkészeket hívták így, akiket az állam rendőri felügyelet alatt tartott és megfigyelt a rendszerváltás előtt - tudtam meg Sukorón a vértesaljai szenior lelkész-gyermekek találkozóján.
- Volt, hogy azért nem nyerhettem meg egy helyesírási versenyt vagy nem kaptam jutalomkönyvet év végén az iskolában, mert lelkészgyerek voltam - meséli Ercsey Zoltánné Kis Ágota. 
- Ez a rendszer adja a kenyerünket, ezt kell szolgálni, magyarázta a tanítónőm. A húgommal együtt hamar hozzászoktunk, hogy kisebb-nagyobb hátratételben van részünk. Ezért igyekeztünk inkább azzal foglalkozni, hogy jól tanuljunk, mert akkor nehezebben utasíthatnak el a főiskolán.
Ágota néni elmondja, hátrányos megkülönböztetésük miatt példaértékű összefogás volt a lelkészek között, ami másoknak is feltűnt.
- Földmérő mérnökként egy időben nagyon sokat jártam az országot. Az egyik ismerősöm meg is jegyezte, milyen jó nekem, mert bárhová megyek, mindenhol találok barátot. Nem tudsz olyan kis faluba menni - mondta a kollégám -, ahol ne lenne egy pap, akinek ha megmondod, az apád is lelkész, ne fogadna szívesen.

Edzésterv
- Még tizenkét éves se voltam, amikor először orgonáltam a templomunkban, mégpedig egy esküvőn, legalább 150 ember előtt - mondja Kovács Kadosa. A négygyermekes lelkészcsalád legkisebb gyermeke szívesen osztotta meg velünk emlékeit a tabajdi parókia mindennapjairól.
- Gyakran kaptunk segítséget holland egyházi csoportoktól, akik ruhákat és bibliát hoztak ajándékba. Mi, gyerekek kaptunk egy-egy csokit vagy banánt a vendégektől, ezért nagyon örültünk minden látogatónak. Így történt, hogy egyszer az állami egyházügyi hivatal képviselőjének is a nyakába ugrottunk és puszival fogadtuk. Mit tudtuk mi, hogy ki ő és miért jött - meséli nevetve a régi történetet.
Bár a hatvanas-hetvenes években megszűntek az iskolai hittanórák, Tabajdon az illetékes elvtársak szemet hunytak Kovács Dezső lelkipásztor ifjúsági munkája felett. Így péntek és szombat délután gyerekzsivajjal telt meg a parókia udvara.
- Édesapám bevezette a faluban, hogy a református gyerekek két évig járjanak előkészítőre, mielőtt konfirmációs fogadalmat tesznek. Már egy órával az előkészítő előtt minden fiú odaért a templomhoz, hiszen akkor már javában zajlott a foci a baromfiudvarban. Tíz-tizenöt fiú kergetett egy lyukas gumilabdát azon a kis területen, és idővel a tyúkok is megtanulták, hogy ilyenkor jobb, ha pucolnak az ólba. A focinak nemcsak mi, hanem édesapám is nagy hasznát vette, mert a meccsek alatt úgy elfáradtunk, hogy utána egy fiút sem kellett fegyelmezni.

Együtt könnyebb
Idén harmadik alkalommal hívták meg a vértesaljai egyházmegye egykori lelkészgyermekeit Sukoróra, hogy két év után újra együtt töltsenek egy napot.
- Szerettük volna, hogy az előttünk élt lelkésznemzedék gyermekei is elmondhassák egymásnak a bennük maradt szép és fájdalmas emlékeket egyaránt. A messziről érkezők általában nemcsak Sukoróra jönnek el, hanem ellátogatnak régi parókiájukra is - mondja Kardos Ábel sukorói lelkipásztor, a találkozó szervezője. Hozzátette:
- Az én édesapám is lelkész volt, ezért magam is tapasztaltam, hogy nem könnyű a lelkészgyerekek sorsa. Állandóan a figyelem középpontjában vannak, nagyon sok elvárásnak kell megfelelniük. Személyes hit nélkül az emberi erőfeszítés kevés ahhoz, hogy ezt a terhet valaki jól tudja cipelni és ne azt érezze, hogy a szülei tekintélye az ő viselkedésétől függ, hanem felismerje, hogy a maga eszközeivel ő is örömmel szolgálhat Istennek.

Dobó Márti

Címlapkép innen.