Remény és megújulás

„Érted táncolunk. Téged gyógyítunk. Neked küldjük a reményt."

A húsvét többek között az újjászületés ünnepe is. A Bethesda Gyermekkórháznak, első magyar gyermekgyógyító intézményként, az is célja, hogy erőt és reményt adjon a járványban kimerült betegeknek, hozzátartozóknak, egészségügyi dolgozóknak. Így a napi gyógyító munka mellett egy tánckihívással és az ahhoz készült aktuális mondanivalóval kívánnak erőt és reményt adni szülőknek, gyerekeknek, mindenkinek.

A harmadik hullám tetőfokán csatlakozott a Bethesda Gyermekkórház a világszerte futótűzként terjedő Jerusalema tánckihíváshoz. Céljuk, hogy erőt és reményt adjanak a járványban kimerült egészségügyi dolgozóknak, a gyászolóknak, a bezártságtól szenvedő szülőknek, gyerekeknek. A kórház száznyi dolgozóját megmozgató videóval kívánnak reményteli húsvétot mindenkinek.

A tánckihívás 2020 őszén indult a dél-afrikai DJ Master KG és Nomcedo Jerusalema című dalával, amelyhez világszerte tömegek csatlakoztak. Magánszemélyek, tánccsoportok, kórházak, rendőrök, tűzoltók, papok táncolják ugyanazt a koreográfiát, annak szimbólumaként, hogy a járványt csak közösen győzhetjük le. Az izolációval szemben a tánc közösséget, kapcsolódást fejez ki, még ha maszkban, távolságtartással történik is.

Az első magyar gyermekgyógyító intézményként a Bethesda Gyermekkórház húsvéti üzenetként vállalta a szolidaritás ezen módját, ahogy a videóban is megfogalmazzák: „Érted táncolunk. Téged gyógyítunk. Neked küldjük a reményt. Neked, aki a frontvonalon küzdesz... Neked, aki gyermeket nevelsz... Neked, aki kimerülésig elfáradtál... Neked, aki már nem tudsz mosolyogni... Neked, aki gyászolsz... Neked, akit maga alá temet a harmadik hullám. Magunknak, mert csak együtt tudjuk túlélni a járványt.”

Dr. Velkey György főigazgató kiemelte, hogy a „Bethesda folyamatosan keresi, hogyan segítheti a járvány leküzdését. Számos bezárt gyermekosztály betegeinek ellátását vállalták, gyermekgyógyász kollégákat küldenek segíteni a COVID miatt szakemberhiányban szenvedő más kórházaknak, és több mint 20 orvosuk, ápolójuk vállalta önként a más kórházak COVID-osztályain történő több hónapos szolgálatot. A felnőtt lakosság tömegoltásában is egyre nagyobb részt vállalnak, húsvétkor több mint 3000 embert oltanak be. Sokan teljesítőképességük határán vannak, s ezért is különösen szimbolikus ez a tánc, ami, ha csak rövid időre is, de mindenkinek mosolyt, reményt csalt az arcára.”

A tánckihívásban nem csak a dolgozók vettek részt, hanem egy kórházban fekvő kis betegük is csatlakozott, aki kerekesszékben, lebénulva érkezett hónapokkal ezelőtt, de a hosszú rehabilitációt követően már gurulós járássegítővel kapcsolódott be a koreográfiába.

Fotó, videó: Kaltenecker Kristóf