„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Sikeresen befejeződőtt a XXIII. Angolnyelvű Bibliatábor
Az elmúlt héten 2013.07.14-20-a között Hódmezővásárhelyen került megrendezésre Bibliatáborunk. A Hódmezővásárhely-Ótemplomi Reformtátus Egyházközség és a Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium közös szervezésében jöhetett létre.
A tábor lelki-és szellemi hátterét Dányi-Nagy Tamás és nyolc fős csapata és a Nagy-Britanniából érkező hat fős misszionárius fiatalok adták. A hét fő témája Pál apostol volt: Pál-fordul-láss! címmel. Az áhitatok, evangélizációk, bibliaórák, csoportos és személyes beszélgetések az élet nem mindig oly egyértelmű voltára adtattak választ, vagy éppen kérdések megfogalmazására sarkallhatták a fiatalokban. Kikapcsolódásként játék, sport, strand (a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával), kirándulás várta a táborlakókat. A Biblitábor zavartalan lebonyolításában a gyülekezet asszonyai segédkeztek.
A pénzügyi hátteret az önrészen felül vissza nem térítendő pályázatokkal sikerült biztosítanunk. A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatásával és a Csongrádi Református Egyházmegye hozzájárulásával.