Ó, nem mondhatnám, hogy az idei Karácsony különleges a családomban, inkább megszokott. A dolgozó nemzedék sokáig dolgozik, az egyetemisták vizsgára tanulnak, aki pedig, mint én, párhuzamosan próbálkozik a kettővel, végképp úgy jár, hogy szinte csak beesik a fa alá. Oda se sokáig és oda se Szenteste, hiszen huszonnegyedikén délután már indulnom is kell otthonról, hogy aztán reptereken tölthessem Karácsony szent ünnepét. A húgom valahol Európában, hiszen nem indult el a gépe Londonból, szárnyak helyett négykeréken próbálnak hazajutni, és ha jók az útviszonyok talán még lesz is pár óra, amikor az egész szűk család együtt lesz. Karácsony 2010.

A napokban kering az interneten egy videó, amely nagyon humorosan azt mutatja be, hogy hogyan is zajlottak volna a karácsonyi események a mai internetes világban:

Mekkora a kontraszt a betlehemi történet és a mai verzió között! Akkor egy gyermek születetett, és a jászolban a puha szalmán békésen aludt a Megváltó. Most nincs időnk nézegetni az állatokat az istállóban, sem gyönyörködni a kisdedben, ahogy Mária, József, a pásztorok és a távolról jött napkeleti bölcsek tették, hanem rohanunk, állandóan rohanunk: ez korunk nagy közhelye. Milyen meghitt, csodálatos lehetett az első Karácsony!

Az volt?

Ugyan már! Amit mi kétezer év alatt egy bájos mesévé szelídítettünk bocikákkal, barikákkal és aranyos szamárkákkal, akik boldogan lehelgetik a békésen alvó kisbabát, az voltaképp sietséggel és frusztrációval teli rohanás volt. Az ifjú házaspár kilenc hónapos terhesen vállalkozott az útra Názáretből Betlehembe. Nem repülővel, nem is autóval. Szállás foglalva nincs, és Józsefnek még arra sem volt lehetősége, hogy hirtelen az interneten keressen valamit. Pedig mennyi minden kell egy kisbaba születéséhez! Vajon milyen lehetett elindulni Názáretből? „József, bepakoltad a kiságyat?" „Nincs már hely a szamáron, nem visszük a pelenkázót se!" Útközben. „Jóóóózsef, muszáj megállnunk két percre!" „Mária, ha félóránként megállunk, nem fogunk időben odaérni!" „De József, egy kilenc hónapos gyerek ugrál bennem, muszáj megállnunk két percre!" El tudom képzelni, hogy pörgött fel Mária élete kilenc hónappal Karácsony előtt: elrohanni Erzsébethez, „beadagolni" a szülőknek, jegyesnek, környezetnek a terhességet, egy gyors esküvő is megvolt és minden, ami ezzel jár. Nem tudjuk hova költöztek a friss házasok, de be kellett rendezkedni egy új életre, ráadásul a gyermek egyre fejlődött a pocakban, ki tudja mi lesz belőle, és még Betlehembe is le kell menni, mert Augusztusz császár kiírta a rendeletét, hogy népszámlálást kell tartani: mintha nem lenne jobb dolga ekkor Máriának és Józsefnek! Vajon Jézus születését kilenc hónap békés készülődés előzte meg? József és Mária felkészültek voltak a Gyermek érkezésére? Alig hiszem.

Bárcsak olyan adventjeink lennének, amelyekben van időnk elcsendesedni, várni, arra figyelni, ami a lényeg! Talán fel sem tudjuk mérni milyen különleges ajándék, ha ez megadatik egy-egy évben. De mi van akkor, ha nem így vagyunk ezzel, ha huszonharmadikán még ajándékok után rohangálunk, talán dolgozunk, és arról végképp nincs fogalmunk se, hogy mi kerül majd az ünnepi asztalra? És nekünk, akik keresztyénnek valljuk magunkat, még azzal a bűntudattal is meg kell küzdeni, hogy szeretnénk, ha a karácsonyunk valóban Arról szólna, akit mi Megváltónknak vallunk, de erre, a legfontosabbra figyelni már végképp nem maradt se idő, se energia. Milyen Karácsonyunk lesz így?

Ecce evangelium, íme a jó hír: a Karácsony üzenete nekünk is szól! Nekünk, akik nagyon is profán, nagyon is barbár módon, felkészületlenül csak beesünk a fa alá. Nekünk, akiknek az agyában még az elmúlt év lezáratlan ügyei, az el nem intézett telefonok, ki nem fizetett tartozások, óvodában felejtett unokák vannak, vagy éppen az előttünk álló vizsgák tételeit mormoljuk ajándékcsomagolás közben is. Akik nem érezzük magunkat se méltónak, se alkalmasnak az Istennel való találkozásra, úgy érezzük, nemhogy aranyat, tömjént vagy mirhát, de az égvilágon semmit se tudunk adni neki. Ahogyan az a férfi érezhette magát, aki egy olcsó kis szobát sem tudott biztosítani a feleségének szüléskor; a fiatalasszony, aki útközben, állatok között szülte meg a gyermekét, vagy a pásztorok, akik „dolgoztak" Szenteste is és eszükbe se jutott várni a Megváltót. Az angyal viszont ezt mondta nekik és szól ez nekünk is:

„Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában."
Lk. 2: 10-11.

Mit mondhatunk erre? Karácsony 2010? I'm attending... Készülök...

Dull Krisztina