Szeptemberi nyár

Az elmúlt hétvégén hullámzó frontzóna alakította Magyarország időjárását, de változékony idő jellemezte a környező országok éghajlatát is. A Felvidéken a hideg időt a táj szépsége, a helyiek főztje és vendégszeretete enyhítette.

A rideg tél és a nyári forróság között lassan megszűnik az átmenet. Némelyek szerint pár év múlva már azt is el kell magyarázni az énekórákon, miért négy évszakra írt dallamot Vivaldi, a híres olasz zeneszerző. Három nap kevés ahhoz, hogy egy tájegységet felfedezzünk, egy rövid felvidéki utazásba mégis egy egész évre elegendő emlék belefér.

Ősz
Különleges élmény ősszel utazni, mert ez az évszak alapvetően másról szól. Kezdődik az iskola, vége a strandszezonnak és a hosszú szabadságoknak, teljes gőzzel pörög a munka. Amíg Pesten inkább borús, szürke az ősz, szeptember végén élénkvörös
és sárga színekben izzik a Felvidék. De csak napközben. Mert a hajnali félhomályban még színtelen a táj, a friss levegő csípős és hideg, főleg ha mozdulni sem lehet. Lehet, csak nem érdemes, nehogy zajt csapjunk, akkor nem látjuk meg a szarvasokat. Egy bikát hét tehén követ – nem mindenkinek egyformán szimpatikus ez az arány, de nyolc állatot mégiscsak könnyebb észrevenni, mint egy magányos agancsost. A távoli dombon többször is feltűnik a csorda, mert a gyenge, változó irányú szél viszi magával az ember szagát. A kecses állatok tanácstalanok, hol találnak biztonságos pihenőt nappalra. Mire azonban a nap felkel, végleg eltűnnek a domb túloldalán.
 
Tél
Pelsőcön a külön tornyos, Árpád-kori templomot érdemes felfedezni, Betléren a főúri világ lenyűgöző és hátborzongató emléktárgyaival az Andrássy család kastélya vonzza a látogatókat. A Dobsinai-jégbarlanghoz közel van a Gyegyinki-tó, a természet szépsége mindkét helyen magával ragadó. A leégett krasznahorkai vár szomorú mementóként magasodik a vidék fölé.
Itt kezdődik a tél. Kevesebb mint félmillió magyar él Szlovákiában – legalábbis a tavalyi népszámlálási adatok szerint. Egyre többen vallják magukat szlováknak a Felvidéken, még akkor is, ha anyanyelvük magyar. Van, aki a munkahelyén is igyekszik titkolni származását – mesélik vendéglátóink, a berzétei református gyülekezet tagjai. A gömöri falu régen előkelőbb helyzetben volt, mint a közeli bányászváros, Rozsnyó. Berzéte barokk kastélya és klasszicista kúriái arról árulkodnak, a falu nemesi székhely volt egykor. A református templom igazi történelmi kincs, a csaknem nyolcszáz éves, Árpád-kori épület falán néhány freskómaradvány és többszáz éves bevésések láthatók.
– Lassan az özvegyek gyülekezete leszünk – mondják az asszonyok. Berzétén alig százhatvan református él, közülük is csak 30-40-en járnak rendszeresen templomba, kevés a fiatal. Bár csökkent az elvándorlás a faluból, a helyiek elmondják, nagy a munkanélküliség, ötből egy ember nem tud elhelyezkedni.

Tavasz
Kesergés és panaszkodás helyett azonban jövőt álmodik a településnek a gyülekezet. Mudi Róbert és felesége, Henrietta mindennapjait három eleven gyermekük, öt gyülekezet és egy épülő árvaház tölti ki.
– Nagyon sokat vállalnak magukra a tiszteletesék – mondják a gyülekezeti tagok féltő szeretettel, hiszen a tíz év alatt elkezdődött Berzétén a templom, Kőrösön a gyülekezeti ház felújítása, Várhosszúréten pedig új szórványgyülekezet alakult.
– Tehetnénk azt is, hogy csak elvagyunk magunkban, vasárnap prédikálunk, hétközben látogatjuk a meglévő egyháztagokat, de akkor szépen lassan elfogyna a gyülekezet – magyarázza Mudi Róbert lelkipásztor. Az egyházközség öt éve kapta vissza az egykori református iskola épületét. A teljesen leromlott ház felújítására összefogott a gyülekezet. Ismerősök és ismeretlenek adakoztak, hogy az álom valóra váljon és létrejöhessen a családcentrikus árvaház, ahol egy házaspár nyolc állami gondozott gyermeket nevel majd fel. Bár a ház még nem lakható, a közös munkának megvan az eredménye.– Amikor idejöttünk, sokakban élt még az a felfogás, hogy a lelkész csak vasárnap dolgozik, egyébként semmi tennivalója. Aztán a falubeli férfiak is látták, ahogy itt dolgozom a ház felújításán, és szívesen segítettek, még ha nem jártak is templomba. Később volt, aki a munkán kívül is bekapcsolódott a gyülekezet életébe – meséli Mudi Róbert.

Nyár
Ősszel érkeztünk, de nyárból indulunk vissza a három nap után. De mitől volt ez a kirándulás olyan különleges? Mit láttunk, mit tapasztaltunk, ami számomra is olyan jó érzés volt, mégsem tudtam megfogalmazni? Útitársaimhoz fordultam, és hamarosan megkaptam a választ:
– Mindenkin látszik az életszemlélete, legyen az elkeseredés vagy alapvető bizalom. Ha valakire nem a sóhajtozás jellemző, hanem az a pozitív hozzáállás, hogy lehet, még sok mindent kell tenni, de Istentől kapunk hozzá erőt – akik így gondolkoznak, azoknak a környezete is megélénkül.

Dobó Márti
Képek: Füle Tamás