"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Szöveg és üzenet
Mivel a történelemben mi magunk benne állunk és részei vagyunk a történelemnek, ezért a történelemről kimondott összes szavunk szükségképpen magunkról is szól. Vagyis elárulja, hogyan értelmezzük a saját egzisztenciánkat – Szöveg és üzenet címmel Ritoók Zsigmond klasszika-filológus tartott előadást a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a közelmúltban.
Hitünk és a tudomány címmel indított sorozatot a budapesti teológia, melyen református akadémikusok tartanak előadást kéthetente szerdánként. Első alkalommal Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt a Hittudományi Kar vendége február 12-én.
_