„Az emberpróbáló időket a jellem segít átvészelni, nem a múltbeli sikerek."
Lynley Smith
Tisztul a kép
Az egyházról alkotott hamis képen változtatnának református egyháztagok, köztük lelkészek. Vajon mit árul el önmagáról a reformátusság és mit ért meg belőle a külvilág? Hogyan használhatjuk helyesen az internetet az egyház üzenetének közvetítésére?
Kétszer annyian
Az egyház és a média kapcsolatáról, kommunikációs bakikról, valamint a jó egyházi honlap kialakításáról is szó volt a dunamelléki egyházkerület kétnapos médiaképzésén február 3-án és 4-én. A galyatetői tréningre kétszer annyian jelentkeztek, mint amennyi a képzésnek otthont adó református üdülő befogadóképessége. Az egyházkerület Parókia Sajtószolgálatának munkatársai első alkalommal tartottak tréninget gyülekezeti tagoknak és lelkipásztoroknak. A képzés célja az volt, hogy a résztvevők megismerhessék azokat a módszereket, amelyek segítségével hatékonyabban kommunikálhatják gyülekezetük, egyházmegyéjük híreit.
Szemetet hígítani?
A virtuális titkokról, vagyis a honlapok, az internet és a közösségi oldalak – kiemelten a Facebook – jelentőségéről és hatásmechanizmusáról beszélt a sajtószolgálat szerkesztőségvezetője. Füle Tamás szerint nem lehet kérdés, hogy az egyház megjelenjen-e a Facebookon, mert fiataljaink már ott vannak.
A „digitális kontinensnek" ma már 700 millió lakója van, és számuk becslések szerint ebben az évben eléri az egymilliárdot.
Füle Tamás úgy vélte, a reformátusok tudatos jelenléttel hatékonyan helyezhetik el értelmes és értékes tartalmaikat a Facebook hírsorain. Ezzel nem csak a közösségi portálokon megjelenő „szemetet" hígíthatják, hanem jelentős csoportokat érhetnek el, akikhez nincs más, természetes kapcsolódási pontjuk.
Kockázatvállalás
Kockázatot vállal az egyház, ha nem kommunikál aktívan a külvilággal, mert az információk hiánya miatt hamis kép alakulhat ki a közvéleményben – mondta előadásában a Parókia Sajtószolgálat újságírója. Fekete Zsuzsa a kommunikáció nélkülözhetetlen szerepéről, a hazai média működéséről, tulajdonosi hátteréről, a közszolgálati és kereskedelmi médiumok különbségeiről, valamint az egyházi szakzsargon használatának veszélyeiről beszélt a több mint húsz résztvevő előtt. Hozzátette: bár az egyházban naponta használt szavak - például az exmisszus, a presbiter, az evangelizáció – ebben a körben érthetőek, a világiak többsége nincs tisztában ezeknek a szavaknak a jelentésével.
Érti? Nem érti?Nagyon hasznosnak tartottam a tréninget, 40 év presbiterség után különösen érdekes volt szembesülni azzal, hogy bizonyos egyházi „szakszavakat" a külvilág nem tud értelmezni – mondta Erdélyi Sándor pomázi presbiter. Éppen most indítjuk a gyülekezeti újságunkat, ehhez és a honlapkészítéshez, -szerkesztéshez is fontos információkat kaptunk.
Egységes képSzakmai szempontokra épülő és kiválóan rendszerezett információkat kaptunk a médiatréningen – mondta a képzés egyik résztvevője, Böttger Antal. A dunaújvárosi lelkipásztor úgy fogalmazott, hogy egységes, kerek képet adott a tréning a médiáról, valamint számos új információt a honlapkészítés szempontjairól.
Ne legyen csicsa!A gyülekezetek gyakran nem is tudják, hogy kit szeretnének megszólítani – vélekedett Tóth György István. A budaörsi gyülekezet presbitere szerint a tréning választ adott arra, kit és hogyan szólítsunk meg. Hangsúlyozta, fontosnak tartotta, hogy megismerhette a honlapkészítés filozófiáját és a médiakommunikáció hátterét. Ne legyen csicsa a honlap, és át kell gondolni, hogy milyen tartalmakkal töltsük meg. Nem a receptek fontosak, azaz nem ezt-azt kell összegyúrni, hanem át kell gondolni a tartalmakat ahhoz, hogy jó honlap készülhessen – tette hozzá.
Aprópénzre váltaniRengeteget változott a világ, amióta 23 évvel ezelőtt elvégeztem a teológiát, ezért is fontos az a számos újdonság, amivel a médiatréningen megismerkedtem – mondta az áporkai lelkipásztor. Beregszászi Marianne elárulta, hogy minden újdonságot igyekszik aprópénzre váltani, és már most azon gondolkodik, hogyan fogja a tanultak alapján a jövő heti családi vasárnapot meghirdetni.
A galyatetői médiatréning csak az első volt a sorban. A Dunamelléki Református Egyházkerület lelkipásztorai áprilisban újabb kommunikációs továbbképzésen vehetnek részt.
Fekete Zsuzsa