„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Tovább kell várni az új püspökre
Halász Béla, Hertelendyfalva református lelkésze kapta a legtöbb szavazatot a délvidéki református püspökválasztáson. A döntés nem jogerős. Bácsfeketehegyen hosszas várakozás előzte meg a szavazatszámlálást. A voksolás eredményhirdetéséről a sajtót kizárták.
Két jelölt
Csete-Szemesi István püspök elmúlt 75 éves, mandátuma tavaly októberben járt le. Helyére Halász Béla, hertelendyfalvi lelkész és Orosz Attila, a Bácskai Egyházmegye esperese közül választhattak új egyházvezetőt. A gyülekezetek presbitériumai december 15-ig szavazhattak.
Nem bontották ki
Halász Béla református lelkész a helyi televíziónak azt mondta, hogy december 18-án Bácsfeketehegyen járt a szavazatbontó bizottság, de nem bontották ki a szavazatokat, „mivel az elnökség nem engedte meg azt, vagyis nem adta ki a borítékokat, ugyanis felülírták a zsinatunk döntését, ami teljesen jogtalan."
Hosszas várakozás
Hosszas várakozás és körülményeskedés után a szavazatszámláló bizottság végre elvégezte feladatát, megszámolta a szavazatokat – hangzott el a televízióban. „Feltételezem, hogy azok a személyek, akik gátolták, fékezték eddig a választás folyamatát, megpróbálják majd tovább fékezni" – véli Halász Béla, református lelkész, püspök jelölt.
Orosz Attila 14, míg Halász Béla 23 szavazatot kapott. Ez az eredmény nem jogerős, a fellebbezési idő 15 nap.
_Január végén dől el
A leköszönő püspök nem nyilatkozott az eseményekről, mint mondta leghamarabb a fellebbezési idő után áll kamera elé. Január 28-án ül ismét össze a bizottság, hogy a beérkezett fellebbezésekről döntsön. Ezután dől el jogerősen, ki lesz a Szerbiai Református Keresztyén Egyház új püspöke.
Püspöki program
A reformatus.hu korábbi összeállításában azt írta: Halász Béla szerint egyházának elsősorban lelki megújulásra van szüksége. „Azon kell igyekeznünk, hogy még inkább az Ige egyháza legyünk. A szeretetben és hitben járás gyarapítja lelkünk gyümölcseit. Ez az alapja minden más gyarapodásnak" – fogalmaz püspöki programjában a hertelendyfalvi lelkipásztor, aki a belső – a gyülekezetek és szórványaik közötti – kapcsolatok erősítése mellett a Kárpát-medencei és a külföldi kapcsolatok erősítését is szeretné elérni. Meglátása szerint egyházuknak jobban kell törődnie a családokkal, a gyermekekkel, a fiatalokkal, a presbiterekkel és a diakónusokkal, egyszóval a délvidéki református közösség minden tagjával. A püspökjelölt különösen fontosnak tartja a hitoktatás megújítását, amit szerinte egy korszerű hittankönyv bevezetésével lehetne egységessé tenni egyházukban.
Életrajz
Halász Béla 1955-ben született Zomborban. Gyermekkorát Verbászon és Szabadkán töltötte, tanulmányait is itt folytatta. A teológiát munka és család mellett Budapesten végezte levelező szakon. Házas, öt felnőtt gyermek édesapja, négy unoka nagyapja. Hertelendyfalván huszonnégy éve szolgál, emellett ő látja el Belgrád, Pancsova és a Dél-Bánát református szórványközösségeit is. Missziói előadóként tagja az SZRKE Zsinati Tanácsának, valamint az SZRKE képviselőjeként részt vesz a Generális Konvent Egyházalkotmányi Bizottságának munkájában.
Összeállította: Fekete Zsuzsa a reformatus.hu, valamint a szabadkai Pannon RTV információi alapján.