Egyház és nyilvánosság, egyház és közélet kapcsolata címmel tartott előadást Steinbach József dunántúli református püspök a Protestáns Újságírók Szövetségének legutóbbi közgyűlésén.

Idealizált tér
A nyilvánosság az a diskurzust folytató közeg, ahol az emberek szabadon, és minden következmény nélkül, akár az érdekeik mentén is véleményt, információkat cserélhetnek egymással, kommunikálhatnak – idézte Steinbach József dunántúli püspök a német filozófust, Jürgen Habermast.
– A kommunikáció és a véleménycsere kölcsönös, szabad és racionális is, olyan értelemben, hogy a másik számára is érthetővé lesz. Nagyon tetszett, amikor úgy fogalmazott Habermas, hogy ez a diszkurzív tér egy nagyon is idealizált tér. A posztmodern világban úgy tűnik, hogy elmondhatjuk a véleményünket. Úgy tűnik...

Leverik rajtunk
A dunántúli püspök szerint ugyanis csak egy bizonyos határig merjük elmondani a véleményünket, megnyitni a szívünket, mert minden véleménynyilvánítás egyfajta kitárulkozás.
– Levetkőzés, lemeztelenedés. Attól függ, milyen határig megyünk el, miközben az ember lehet, hogy túllép a társadalmi szerepein, kiszolgáltatottá válik, és azért valljuk meg, hogy minden véleménynyilvánításnak van valamiféle következménye. Mert azt valahol, valamikor leverik rajtunk.

A faluvá vált világ
Mást jelentett a nyilvánosság az antik görögöknél, a rómaiaknál, a polgári társadalomban, ahol állam és társadalom, állam és egyház kettévált, majd jött az individualizáció, ahol már magán emberként is lehetett nyilatkozni – folytatta gondolatait a püspök, majd arról szólt, hogy mit jelent a modern tömegkommunikáció korában a nyilvánosság.
– Az internetnek és a kommunikáció számtalan eszközének sok áldása van, bele sem gondolunk abba, hogy ez alapjaiban változtatja meg az emberi életet, a közösségeket. Bizonyos értelemben egy nagy faluvá vált a világ.

Nincs etikája
A megváltozott kommunikációs térnek veszélyei is vannak, hiszen megalázó módon lehet nyilatkozni emberekről, anélkül, hogy ennek bármilyen következménye lenne – tette hozzá Steinbach József.
– Ennek a nyilvánosságnak nincs etikája, nincs etikai kódexe. Arról nem is beszélek, hogy az ember hullafáradtan hazaér, és a saját e-mail rendszerén legördül nagyjából hatvan e-mail, és nem tud vele mit kezdeni. Régen, ha mondanivalóm volt, papírt, tollat fogtam, leírtam, átgondoltam, elborítékoltam, elvittem, és kétszer meggondoltam, hogy szükséges-e az információ, kell-e vele a másikat terhelnem. Ma pedig felvetődik valami és azonnal világgá kürtöli az ember. Sok-sok áldása, de közösség- és egyénromboló veszélye is van ennek a kommunikációnak.

Krisztust hirdetni a posztmodern térben
Napjaink nyilvánossága nem tud mit kezdeni a tradícióval – véli a püspök, tehát – mint fogalmazott – egy olyan pluralista világot, plurális nyilvánosságot tapasztalunk, és itt jön az alapkérdés, amelynek a közegében kell az egyháznak mindörökké ugyanazt a Krisztust és evangéliumot hirdetni.

Nem szóltam semmit titokban
Az egyház és nyilvánosság kapcsolatának komoly bibliai alapjai vannak.
– Akár a prófétai igehirdetést nézzük, akár Jézus Krisztust, aki Annás és Kajafás főpap előtt azt mondta: nem szóltam semmit sem titokban, mindent nyilvánosan. Nyilvános az evangélium hirdetése.
Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy nem titokban történt dolgok ezek. Az egyház szolgálatához, az ige szolgálatához biblikusan már a forrásnál hozzá tartozik a nyilvánosság, anélkül nincs. Jézus Krisztusról azt is írja a Cselekedetek Könyve, hogy nyilvánosan szertejárt és jót tett. Nemcsak nyilvánosan hirdette az Isten igéjét, hanem nyilvánosan cselekedte a szeretet cselekedeteit. Bibliai parancs, hogy imádkozzunk a felsőbb hatóságért, imádkozzunk az államért, a városért, végezzük a megbékéltetés szolgálatát.

Visszavonulás
A püspök szerint nincs nyilvánosság, igazi teológiai értelemben vett kapcsolat az egyház és a közélet között addig, amíg Istennek a népe nem veszi komolyan, hogy akkor szólhat hitelesen a világnak, ha rendszeresen visszavonul.
– Együtt megállni, egymás hite által épülni, a belső szabadság jegyében elcsendesedni, Isten akaratát keresni, újból és újból megérteni, és azután, miután elvonultunk, és megtapasztaltuk, hogy a hívők közössége vagyunk, akkor kell a nyilvánosság elé állni. Nagyon fontos feltétel a kettőnek az egysége.

Ezért a világért szól
Ebben az esetben lehet érvényes az, amit már Dietrich Bonhoeffer (német teológus) is megfogalmazott: az egyház és nyilvánosság, az egyház és a közélet egymástól elválaszthatatlan, mert ami az evangéliumokban, a Szentírásban megszólal, az mind ezért a világért szól.
– Isten ezért a világért adta Fiát, ezt a világot szereti. Ezért így szól a missziói parancs: elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket. Nem azért, hogy az egyház hatalom, tényező legyen ebben a világban, hanem azért, mert valljuk, hogy nem lehet Krisztus evangéliuma nélkül normális, emberi, közösségi, boldog társadalmi életet élni.

Elveszünk a részletekben
Hogyan élheti meg a társadalomban, a mindennapokban, a munka, a gazdaság, a politika, a média, a civil szféra, az aktuális történések, kérdések közepette az egyház Istennek tetsző módon ezt a feladatát? – tette fel a kérdést Steinbach József, majd Szabó István dunamelléki püspök egyik könyvéből idézett.
– „Jézus Krisztus közösséget vállalt a vámszedőkkel, s a bűnösökkel. Leült velük egy asztalhoz. De nem nyitott velük együtt éttermet." Itt olyan fontos dolog hangzott el, ami engem szíven ütött; amikor az egyház megjelenik a világban, és teljesíti a küldetését, akkor nyilván kifejezi azt, hogy nem akar kivonulni a világból, de nem igazolni akarja azt, ami a világban történik. Nem konfirmálni akarja, hanem átformálni, transzformálni. És ha erről az igényről lemondunk, akkor az egyház az alapvető küldetését adja fel. Vagyis egyszerűbben fogalmazva: mindig az a probléma, hogy elveszünk a részletekben, ha közéletről és nyilvánosságról van szó, és elfelejtjük, hogy az lenne a feladatunk, hogy a lényeget képviseljük, és a lényeggel járjuk át a részleteket. Az egyház benne van a részletekben, mert a mindennapok fontosak, abban jelen van az Isten. Annyi mindenben meg kellene nyilatkoznunk. Ezek nagyon fontos szent részletek, amellyel felelősséggel kell bánnunk, és hozzányúlnunk, mert ez a küldetésünk.
Steinbach József tapasztalatai szerint folyamatos az aránytévesztés. Sokan elvesznek a részletekben a lényeg kimondása helyett. A püspök azt mondta a protestáns újságírók előtt, hogy olyan területen szolgálnak a médiában, ahol apostoli, missziói, evangelizáló feladatot látnak el, azonban nagy kérdés, hogy a pluralista világban hogyan lehet megtalálni, képviselni a krisztusi, keresztyén értékeket.

Nem vállalják
A püspök az igehirdetés problematikájáról is beszélt előadásában. Úgy vélte, hogy a református szószékeken alig szólalnak meg a lelkipásztorok társadalmi, közéleti kérdésekben. Kevesen vállalják fel azt is, hogy egy-egy aktuális problémáról, etikai kérdésről úgy beszéljenek húsz percben, hogy az mindenki számára érthető legyen és tolmácsolja azt is, hogy mit mond a kérdésről Isten igéje.
– Nem merünk erre vállalkozni, mert vagy nem vagyunk jártasak a témában, vagy nagyon komolyan készülni kellene erre vagy, mert nincs véleményünk – tette hozzá.

Nem értik, amiről beszélünk
A nem klasszikus egyházi műfajokról szólva a püspök azt kérdezte, hogyan akarnak kommunikálni az egyházak úgy, hogy az összes nyilvánossági színteret és minden Magyarországon jelenlévő egyházat egybevéve a legjobb esetben is csak az emberek hetedét érik el.
– Kikkel és hogy akar kommunikálni az egyház? Hajlandó-e más területeket, módszereket bevonni az evangélium hirdetésébe? Akar-e kommunikálni nem egyházi alkalmakon azért, hogy a módszer ne öncélú legyen, de elérje az embereket, mert az emberek egyébként nem értik, amiről beszélünk.

Félek, de felvállalom
Az egyház és nyilvánosság összefüggéséről úgy fogalmazott a püspök, hogy átpolitizált társadalomban élünk, és bármit mondunk, annak abban a pillanatban aktuálpolitikai, pártpolitikai színezetet adnak.
– Egyébként is zárkózott ember vagyok, bár megvan a véleményem, de félek attól, hogy olyasmit gondolnak bele a szavaimba, amit én egyáltalán nem akartam mondani. Fel kell ezt vállalni az evangéliumért, ugyanakkor a megnyilatkozás, a nyilvánosság határa egyházi embernél is személyiség, adottság, habitus és attitűd kérdése.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás