– Volt egy barátnőm, akivel néhány évvel a válásom előtt ugyanaz történt, mint velem. Vele sírtam és azt hittem, hogy mélyen át tudom érezni, miről beszél. De csak a saját válásomnál értettem meg, hogy fényévekre voltak a korábbi érzéseim az ő igazi fájdalmától, és fogalmam sem volt, valójában min ment ő keresztül – árulta el portálunk kérdésére Eszter, aki maga is hívő keresztyén, elvált nő. A Parókia portál mai írása egy rövid sorozat első része, amely a válás utáni krízisről és a gyógyulás lehetőségeiről szól. A következő néhány hétben többek között azzal a kérdéssel foglalkozunk, miként tud segíteni egy hívő közösség a krízisben levőnek. Nem népszerűsíteni vagy elfogadhatóvá akarjuk tenni a válás tényét. Azonban fontosnak tartjuk, hogy megértsük, mit is jelent ez az élethelyzet, mielőtt tanáccsal, segítséggel fordulnánk ismerősünk felé. Sorozatunkban magukat az érintetteket és az őket segítő szakembereket kérdezünk arról, hogyan lehet, hogyan érdemes folytatni az életet a válás után. 

Fizikai fájdalom
Eszter kislánya születése után két héttel tudta meg, hogy férje válni akar. Az újdonsült anyuka korábban semmihez sem hasonlítható fájdalmat érzett.
– A terhességem alatt a férjemnek már volt egy másik kapcsolata, de én ezt csak a szülésem után tudtam meg. Ez olyan mély seb, amit nagyon nehezen tud elképzelni az, aki ezt nem élte át. Leírhatatlan az az elhagyottság és az elutasítás, amit akkor éreztem. Nemcsak lelki, de fizikai fájdalmat is éreztem akkor, amikor a férjem közölte, hogy a váláson gondolkodik. Olyan érzés volt, mintha megvertek volna, a legerősebb fájdalmat a gyomromban éreztem, mintha iszonyatos erővel gyomorszájon vágtak volna. Nyilván ahhoz, hogy így érezzek az is hozzájárult, hogy az újszülött gyermek gondozása miatt Isten nagyon-nagyon érzékennyé teszi az édesanyákat, hogy gyermekük minden apró rezdülésére reagálni tudjanak – magyarázza Eszter. 

Beszűkült figyelem
Kislányuk születése után Eszter és volt férje még több hónapig együtt éltek, hiszen azt mindketten fontosnak tartották, hogy adjanak még egy esélyt egymásnak. Nyolc hónap után azonban a férfi végleg elköltözött.
– Mivel a kislányom szívbetegen és oxigénhiányosan született, az ő korai fejlesztése, a tornák minden időmet, energiámat lekötötték. Bár ez alatt az idő alatt én is gyógyultam, több könyvet elolvastam, voltak azonban olyan témák, amelyekkel nem tudtam foglalkozni időhiány miatt, és amikben éreztem, hogy segítséget kell kérnem, mert nem tudom csak magamban rendbe tenni. Mindemellett az ember belső energiáinak legnagyobb százalékát az a krízis foglalja le, amit egy válás után átél, így nagyon nehéz volt a külvilágra figyelni. Például azzal is csak évekkel később szembesültem, hogy 2004-ben milyen pusztító hurrikán sörpört végig New Orleans-on. Korábban már jártam a városban, és ha ilyen helyen történik egy tragédia, akkor arra az ember hamarabb felkapja a fejét. A válás miatt azonban semmi energiám nem maradt arra, hogy a világban zajló más eseményekre figyeljek. 

Én-kép
Eszter elmondja, soha nem volt túl sok önbizalma, éppen ezért a válás egyik legsúlyosabb lelki hatásának még jobban lerombolt önértékelését tartotta. A fiatal nő évekkel a válását követően jutott el odáig, hogy saját gyógyulásával is foglalkozzon. Eszter – aki jelenleg programozóként dolgozik –elmondta, számára legtöbbet egy pszichodráma csoport tudott segíteni, illetve a Válóháló nevű felekezetközi keresztyén közösség. Ez utóbbi szervezet alkalmain olyan emberekkel beszélgethetett, akik maguk is hasonló krízisen mentek át.

– A Válóháló vezetője, Paksy Sándor kidolgozott egy énkép-tréninget. Ennek az egyik legfontosabb eleme az, hogy össze kellett gyűjteni harminc jó tulajdonságot magamról. Ez elsőre egyáltalán nem ment, nagyjából hatot-nyolcat sikerült összeírnom. A többiben a nővérem segített. Ezekért a tulajdonságokért azután mindennap hálát kellett adni. Hangosan kimondva. Tehát nem öntömjénezésről volt szó, hanem Istennek köszöntem meg mindazt, amivel megajándékozott. Így nem csak énkép-tréningről, hanem istenkép-tréningről is szó van – mondja a fiatal nő.

Értékes vagyok
Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében – így ír Jézusról és az őt követőkről az újszövetségben János evangélista.
Az én-kép tréning alatt Eszter harminc napon át olyan bibliai igeverseket olvasott, amik arról szólnak, milyennek látja Isten az embert, akit Ő teremtett és akik Jézust követő életet igyekeznek élni.
– Az, hogy ezekkel az igékkel keltem, így indultam munkába, megerősített abban, hogy értékes vagyok. A válás miatt egyre többször tettem fel a kérdést Istennek: „Miért, miért, miért?”. Nagyon sokat imádkoztam azért, hogy tényleg ő-e a társam. Ezért nem értettem, miért alakult így az életünk. Nyilván Isten nagyságához képest az ember porszem, ezért nagy bátorság kell ahhoz, hogy feltegye a kérdést, miért engedi meg ezt Isten. De az ember ilyenkor kérdez, mert nagyon foglalkoztatja, hogy mit ronthatott el ennyire, tényleg mi történhetett. Hiszen nem csak rólam van szó, hanem a gyermekemről is, így még nagyobb ennek a tehernek a súlya. Nagyon biztos alapot tud adni azonban az, hogy Isten mennyire értékesnek tart engem. Olyan szilárd Benne való bizalmat, amit a külső körülmények nehezen tudnak megrendíteni, és amihez jó mindig visszanyúlni – mondja Eszter. 

Megértő közösség
– Sokat segítettek az emberi kapcsolatok is, hogy mélyen tudtam beszélgetni emberekkel. Nagyon sokan megnyíltak nekem, a legkülönbözőbb emberek, a történetemet hallva még a szomszédaim is elmondták, ők mit éltek át. Nagyon jó volt sokat olvasni erről a témáról, és hallani azoktól, akik hasonlót átéltek, hogy a harag, sőt a gyűlölet, amit érzek, az normális, emberi érzés, és nem kell bűntudatomnak lenni azért, mert így érzek. Általában a keresztyén embereknek azt mondják, hogy nem ildomos így érezniük, de az emberben igenis születnek ilyen érzések. Ezeket nem elfogadni kell, hanem tudomásul venni és ezzel is Istenhez fordulni, hogy nézd, Uram, itt vannak az érzéseim, segíts, mert én nem tudok velük mit kezdeni. Emellett mások is sokat imádkoztak értem és a kislányomért, és megtapasztalhattam, hogy ez micsoda erőt jelent a mindennapokban és milyen áldás kísérheti az imát. 

Bocsánat
Eszternek néhány év múlva sikerült volt férjével rendeznie kapcsolatát és megbocsátott neki.
– A kislányunk láthatására ő mindig is igényt tartott, és én örültem, hogy ez fontos neki, ezért mindent megtettem annak érdekében, hogy ezt biztosítani tudjam. Aranyszabály, hogy tilos bármi rosszat mondani a gyermeknek az édesapjáról. Bármit tett is, bármi történt is, ő az apukája. A családban is kértem, hogy ne a lányom előtt beszéljenek a volt férjemről, nekem elmondhatták, amit gondoltak, de azt nem engedtem, hogy ő ebből bármit is halljon. A volt férjem és köztem nagyon mély barátság is volt a házasság előtt, ez természetesen megszakadt, és nem tudom, hogy valaha is vissza tud-e épülni. Az viszont jó volt, hogy kölcsönösen ki tudtuk mondani, hogy megbocsátottunk egymásnak, és bocsánatot tudtunk kérni a másiktól. Ez fontos mérföldkő volt a válás utáni kapcsolatunkban. 

Elengedni
Bár a megbocsátás egyáltalán nem volt könnyű a fiatal nő számára, Eszter mégis úgy érzi, saját magának származott a legtöbb előnye ebből.
– A Válóháló csoportbeszélgetésein tanultam meg, hogy a megbocsátás döntés és nem érzés, erős kapaszkodó a válás feldolgozásában. Mert hogyha az érzésekre hagyatkozunk, akkor nagyon billegő lábakon áll az a gyógyulás. A megbocsátásra nem is a másik fél miatt van szükség, hanem magam miatt, és ha ezt felismerem, akkor már könnyebb megtenni ezt a lépést, ami segít a múlt lezárásában, a volt férjemmel való kapcsolat lezárásában. Nem is csak neki kellett megbocsátanom, hiszen nagyon sokrétű az a kapcsolati háló, ami egy házasságnál kialakul. Az ő családja is valamilyen szinten érintett, és természetesen az a harmadik személy is, aki miatt ez történt, vele kapcsolatban is meg kell hozni ugyanezt a döntést. Amikor megtudtam, hogy a férjem válni akar, akkor én még nagyon szerettem őt, így a válásom után át kellett rendeznem az iránta érzett szeretetemet, mert bár ő a kislányom édesapja, többé már nem vagyunk egymás házastársai. Erre azért volt szükség, hogy én önálló emberként is tudjak „működni”, illetve ha van rá lehetőség, és Isten terveibe beleillik, akkor új párkapcsolatba kezdeni. De ehhez előbb meg kellett gyógyulnom, és tudnom kell, hogy egymagamban is értékes ember vagyok, így is tudok teljes életet élni – mondja Eszter. 

Tenyerén hordoz
A fiatal anyuka arról is beszámolt, hogy válása után nemcsak fájdalmat, de sok csodát is átélt, amiből Isten gondoskodását és törődését érezte.
– A kislányom ma már egészséges és teljes életet él. Bár a születése után azt mondták az orvosok, hogy komoly műtétre lesz szüksége, ez mégis elmaradt. Tehát az, hogy valóban léteznek csodák, teljesen más perspektívát adott az Istenhez fűződő kapcsolatomban. Tudom, hogy nem szabad ölbe tett kézzel mindig a csodákra várni, úgy, hogy közben mi magunk semmit sem teszünk az ügy érdekében, de mindennél nagyobb biztonságot ad a tudat, hogy Isten igenis ott áll a szenvedők mellett, és a tenyerén hordozza azokat, akik Hozzá fordulnak.

Szembenézni önmagammal
– Sokféle veszteséget könnyebben elfogadunk az Úrtól kapott próbatételként, mint a válást. A többi sorscsapásra ugyanis úgy gondolhatunk, hogy ebben mi nem vagyunk részesek, nem rajtunk múlik. Egy baleset, súlyos betegség és más hasonló nehézség megtörténik velünk, nem kell önmagunkkal szembenézni, önmagunkkal számot vetni – fogalmazott portálunk mikrofonja előtt Komlósi Piroska pszichológus, családterapeuta. Sorozatunk következő részében a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójával beszélgetünk többek között arról, hogyan segíthet egy keresztyén gyülekezet a válási krízisben szenvedőnek, és lehet-e szüksége segítségre a válást kezdeményező félnek is. 

Dobó Márti