„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Újra Médiatábor
Tavaly nyáron hatnapos Médiatábort szervezett a Kelet-Európa Misszió Inárcson. A remekül sikerült tábor, ahol a résztvevők ötféle médiaterület fogásaival ismerkedhettek meg, idén nyáron folytatódik. Médiatábor, ami evangéliumi értékeket közvetít.
Újság- és blogírás, rádiózás, filmezés, fotózás (kezdő és haladó), valamint az internetes technológiák használata: ez az idei étlap azok számára, akik szívesen szánnak rá hat napot, hogy megismerkedjenek a különféle médiaterületek tudnivalóival, hogy frissen szerzett ismereteiket az evangélizációban használják.
A Médiatábor 2.0 elnevezésű rendezvény június 23-28-ig zajlik majd a Budapest közelében található Inárcson, a Kelet-Európa Misszió központjában. A szervezők 14 éves korhatártól ajánlják a jelentkezést, és számos izgalmas programmal készülnek az ötféle kurzus anyagán kívül is.