Varázslatos helynek tartják, pedig tényleg a mi világunk része, vagyis nemcsak választott értékeink tartományában létezik, hanem gyökereinket fogja össze, nélkülünk, valódi arcunk nélkül pedig nem lenne az, ami. Ez a Művészetek Völgye, amelynek csaknem egy emberöltő óta ad otthont a festői Balaton-felvidék néhány ősi települése. A Séd-patak völgyének vonzáskörzetében minden év július végén, augusztus elején megrendezett összművészeti fesztivál nemcsak a pihenni, de a feltöltődni is vágyó látogatók kedvenc zarándokhelye. A varázslatkeltő impulzusokkal utcaszínház, improvizatív komoly-, nép- és világzenei koncertek, szobor- és versfaragó műhelyek, kiállítások és kézműves mesterek portékái kecsegtetnek.

A minőségbiztosítás kezdettől fogva alapelv a fesztivál szervezésében, a rendezvény lüktető ereje mégsem a válogatottságban, hanem a befogadhatóságban van. A művészetekben megmerítkezni nem luxus, nem az életen kívüli dolog, hanem annak szerves része − csobogja a Völgy. Sodrása lehántja a magaskultúra elidegenítő rétegeit, amely megrekeszt az ötlet csodálatánál és a stílus kultuszánál. Szerves anyagot hoz létre: valódi gyökerekből és nemcsak reflexiókból táplálkozó, életnedvet kínáló kultúrát. És e rangra emeli az olyan különös szépségeket is, mint az autentikus cigány közösségek élete vagy a természettel összhangban élő, dolgos kezek művészi értékű munkája.

Az idei Völgyben tíz nap alatt mintegy ezer program zajlott ötvenkét helyszínen, a korábban egy időre megbicsaklott nonprofit rendezvény látogatottsága pedig újra nőtt. Gyakran is fordult utasokkal tele az ingyenes csigabusz a fesztiválba gazdag programokkal bekapcsolódó Kapolcs, Monostorapáti és Taliándörögd között. Valahogy ez is hozzátartozik ahhoz az életérzéshez, amelyre a Völgy ráirányítja figyelmünket: a szomszédolásra − ahogy azt az egyik legnépszerűbb előadója, Palya Bea énekes hangsúlyozza évről évre. A babzsákokon heverésző, fűben táncoló, kenyérlángos illatában sertepertélő látogatók itt belekóstolhatnak az egymás értékeire csodálkozás és az összetartozás édességébe. Meg a helyi termelők házi lekvárjaiba, mézeibe, szörpjeibe − ezt segítendő idén kék abrosszal takarták le az igazi völgylakók asztalait. Ami ma már nem természetes, abban legalább megmutatkozhat az odafigyelés, a törődés, a szeretet − ösvényeket kitaposva ott is, ahol elfogyott az út.

Átutazóban − ez volt az alapgondolata idén a taliándörögdi református udvarnak is, ahol a templom, a körtefa, egy kiszuperált kisteherautó, a mesesátor és az egykori kántortanító házának több száz éves épülete világ körüli kalandozásra hívott − és belső útra is. A legkorszerűbb technikai eszközökkel múltat idéző és egyben teljes értékű jelennel megajándékozó videoinstalláció, a legkülönfélébb kultúrákból és az utazás izgalmas részleteiből építkező fotókiállítás, a mind az öt érzékre ható útibeszámolók és a távoli tájakra képzeletben elrepítő irodalmi kávéház az idősíkok, embercsoportok, az égi és a földi találkozásának színtere lett. Ahogy Füle Tamás, az Átutazóna című kiállítás rendezője megerősítette, a legnagyobb lehetőség a találkozásokban rejlik, mert az udvar bebarangolása kérdéseket szült, hiányokra tapintott, eltemetett álmokat és igényeket hozott felszínre a látogatókban.

A Völgybe már sokadszor visszatérő dunamelléki reformátusok idén talán leginkább az emberi kultúrák − köztük a sajátunk − szerethetőségének, létjogosultságának, szépségének ajándékával leptek meg. Elvágyódásunk, izgatott készülődésünk tükrében közel hoztak valódi önmagunkhoz, gondosan bevezetve az elérhetetlen távolságokat közelítő zónába, ahol törékenységünk és felfedezéseink öröme összekötnek minket. A valahol fent és bent elinduló ösvények vándorait, akiknek vigaszra, befogadásra és táplálékra van szükségük itt, a völgyben.

Jakus Ágnes 

Képek: Füle Tamás

A cikk a Reformátusok Lapja és az Új Ember Mértékadó című kulturális mellékletének 2014. augusztus 11-17-ei számában jelent meg.