„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Védik a házakat
Ácsokkal segít a református szeretetszolgálat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén vasárnap kora délután, rövid idő alatt jelentős mennyiségű eső esett, melyet viharos erejű szél, valamint helyenként borsó és csésze nagyságú jég kísért. Személyi sérülés is történt, a két sérültet kórházba vitték, az anyagi kár jelentős. A Magyar Református Szeretetszolgálat a segélyszervezetek közül elsőként érkezett a térségbe.
A Magyar Református Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési munkacsoportja vasárnap délután már a helyszínen volt, segédkezett a kárfelmérésben és az egyeztetésekben. Vaja településen hatvan lakóház sérült meg jelentősen, ebből négy ingatlan tetejét szinte teljesen levitte a vihar. A településen 25 fő számára alkalmas átmeneti szállást alakítottak ki és folytatják a kárfelmérést.
A református szeretetszolgálat szakemberekből álló csoportja a vihar után 24 órán belül Vajára érkezett, jelenleg ácsok segítik a helyreállítási munkákat. A szakemberek várhatón egy hétig a településen maradnak, folyamatos segítséget nyújtva az elsődleges munkálatokban.
A tűzoltók fóliázással védik meg a házakat a további károktól, beázástól. A szeretetszolgálat a segédkezők és a rászorulók étkeztetésében is segítséget nyújt. Ezek mellett a segélyszervezet gyűjtést indított a nehéz helyzetbe került családok megsegítésére. A 13600-as adományvonal 66-os kódjának hívásával 250 forintot adományozhatnak a bajba jutottaknak.
Az összefogás és a gyors támogatás segíthet!
Segíteni kiváltság!
(Magyar Református Szeretetszolgálat)