„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Veszélyes útelágazás
Az elefántok a meredek hegyoldalon sorra letérdeltek. Az erejük, s nem az útjuk végéhez értek. Az igazi csata még ezután várt volna rájuk az Alpok hágóin túl.
A harminchét elefántból már csak ketten léptek a Pó völgyébe, hogy Hannibál seregeit erősítve megtörjék Róma dominanciáját. A hadjárat viszontagságai során majd a felére apadt sereg mégis a történelem és a hadvezetés iskolapéldájává vált, mert Hannibál képes volt a nehezebb utat, a veszélyesebb és kétségesebb megoldást választani. Pengeéles logikával, komoly hadvezetési tapasztalattal, nagy gyakorlati érzékkel rendelkező katonák sem tettek volna egy árva petákot arra, hogy a pun sereg a birodalom szívéig masírozik. Az ellenséges vitorlákat kémlelő őrök pupillája kitágult és megkékült ajkakkal kiáltották: „Hannibal ante portas!" – Hannibál a kapuk előtt! 1600 kilométert menetelt katonáival, hogy szembenézzen valódi félelmével.
Hamvas Béla szerint mi épp fordítva cselekszünk, mint Hannibál. Ha ő harci sikereket akar elérni, akkor hazai terepen marad. Lelke azonban a dicsőség panteonjába vágyott. „A siker a legkisebb, a dicsőség a legnagyobb ellenállás irányába fekszik"- mondja Hamvas. Tehát minden kereszteződés, útelágazás, minden meghozott döntés, elodázott válasz a veszélyes kategóriába sorolható. A választásunkat a legapróbb dologban sem bagatellizálhatjuk el.
Skjoldborg megható regényében, a Lenében, a tanító egy hideg, hófúvásos napon pappá kell, hogy előlépjen. Bár a vizsgáját a gyülekezeti bizottság előtt nem tette le, de most vészhelyzet van. Az árva, nyomorék pici lány még nincs megkeresztelve, s ki tudja, lesz-e a beteg gyermeknek másnapja. Döntés előtt áll. Veszélyes útelágazáshoz ért. Cserbenhagyja a gyermeket és szükségből támadt gyámjait vagy tegye kockára az állását, ha valami balul üt ki? Végül rááll a reggel még lehetetlennek tűnő vállalkozásra. Ha nem is tökéletesen - elfeledi kimondani a gyermek nevét -, de megkereszteli Lenét. A jelentéktelen falu csöppnyi házikójában helyreáll a világ rendje. „Az öreg, rokkant tanító szelíd aggastyánná szépül, az Isten szolgájává lesz, aki ebben a pillanatban elfeled minden hétköznapi, kicsinyes dolgot. Megkereszteli a gyermeket a Szentháromság nevében és leönti háromszor vízzel. [...] Alázatos mosoly pihen a szemei fölött, mintha a lelke még mindig ott időzne abban az ünnepélyességben, amelyet eddig még sohasem élt át, bármilyen rövid is volt az"- olvashatjuk a regényben. Ez az ünnepélyesség a bejárat a dicsőségbe, bármennyire rettentő maga az útelágazás.
Szalay László Pál
A szerző református lelkipásztor.