„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Vigyázat, aknaveszély!
Tele van aknázva a napom: egy összetört gitár, egy meggondolatlan szó, egy elfelejtett találkozó – mind nagyszerű lehetőség arra, hogy megromoljon a kapcsolatom a másikkal.
Reggel 6. Csörög az ébresztőóra. Álmos szemekkel az íróasztal felé kóválygok – a nagy lámpát nem akarom felkapcsolni, mert még a többiek alszanak. Reccs! Hát ez meg mi volt? Semmit se látok. Végre elérek az íróasztalhoz. A szobatársam gitárja. Igaz, csak egy műanyag játékgitár, de akkor is. Mit szól majd, ha fölébred? Egyébként meg minek teszi a földre, hogy belelépjek?!
Tele van aknázva a napom: egy összetört gitár, egy meggondolatlan szó, egy elfelejtett találkozó – mind nagyszerű lehetőség arra, hogy megromoljon a kapcsolatom a másikkal. Legtöbbször rosszindulatra sincs szükség: a hajón található kulturális és nyelvi kavalkád önmagában is éppen elég félreértésre ad okot.
Az aknákkal kapcsolatban egy fontos dolgot tanultam: azt, hogy – bár ez sokszor ellentmond az érzéseimnek –, sosem a másik ember az ellenségem: a színfalak mögött mindig a nagybetűs Ellenség mozgatja a szálakat, aki örömét leli abban, hogy Isten gyermekeit egymás ellen fordíthatja.
Ha szétnézek magam körül, el kell ismernem, jó munkát végzett: kétezer év alatt sikerült ezernyi felekezetre szabdalni Krisztus testét, s ki tudja, hány házas-, munka- és szobatársat fordított már egymás ellen.
Ma reggel én vagyok a terítéken, meg a szobatársam. Az, akivel mindennap találkozom – hát persze, logikus. No, de ezúttal pórul járt. Istennek hála, sikerült keresztüllátnom a saját haragom szitáján, úgyhogy elővettem egy papírt meg egy tollat, s ezt az üzenetet hagytam az asztalon:
"Bocs, én törtem össze. Ha akarod, kifizetem. Viktor"
Aknaveszélynek vége. Legalábbis egy időre.
Szabó Viktor
A szerző önkéntes a Távol-Keleten horgonyzó Logos Hope nevű óceánjárón.