„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Volt hatás
Nemcsak a sztárokat, énekeseket, zenekarokat, hanem a református egyház Kontrasztkiállítását is sokan megnézték a VOLT fesztiválon. Hazánk legnagyobb könnyűzenei rendezvényére 95 ezren látogattak el a múlt hétvégén Sopronban. A Kontraszt a budapesti Pozsonyi úti altemplomból költözött a fiatalok közé négy napra.
Altemplomból fesztiválraA kiállítás anyagát Budapestről vittük el Sopronba a Dunamelléki Református Egyházkerület szervezésében.
A fesztivál területén belül a „Civilsziget" egyik sátrában kaptunk helyet, amelyben 5 'boxot' tudtunk kialakítani és ennek megfelelően 5 témához (családon belüli erőszak/példaképek, abortusz/születés, házasság/válás, függőségek, megváltás) kapcsolódtak kisfilmek és képek.
Volt hatás
Sok kérdéssel indultunk, mert ilyen jellegű fesztiválon még nem járt a kiállítás, de mindegyikre előre volt válasz Istennél. A speciális körülmények ellenére a kiállítás érezhetően elérte a kívánt hatást az elsősorban bulizni érkezett fiataloknál, a megdöbbentő üzenet sokszor visszatükröződött a sátorból kilépő szempárokon. Aki már látta a tárlatot arra számítana, hogy a helyszín és az üzenet között meghúzódó kontraszt miatt, a többség egyöntetű álláspontja az lenne, hogy felesleges elhozni egy ilyen kiállítást egy fesztiválra. Bár akadtak a látogatók között olyanok, akik így vélekedtek, ugyanakkor sokan kiemelték, hogy milyen jó, hogy egy ilyen kiállítás is helyt kapott a VOLT-on. Sőt volt, aki többször is visszajött, ráadásul sokszor nem egyedül, hanem fesztiválozó barátaival.
Nem utasítottak visszaA budapesti tapasztalatok megerősítettek minket abban, hogy mennyire fontos a látogatókkal való beszélgetés. Éppen ezért a VOLT-on is ügyeltünk arra, hogy mindenkivel legyen lehetőségünk külön beszélgetni a látottakról. Örvendetes, hogy szép számmal akadtak hosszabb, olykor egy-két órás beszélgetések is élethelyzetekről, hitről, Istenről, egyházról és sor kerülhetett személyes bizonyságtételekre is. Külön élmény volt megtapasztalnunk, hogy milyen fontos a személyes hívogatás, megszólítás. Egy-két munkatárs ugyanis váltásban azzal volt elfoglalva, hogy a sátor közelében járókat beinvitálja a kiállításra és számunkra volt megdöbbentő, hogy alig akadt valaki, aki visszautasított volna őket.
Jövőre is
A Kontraszt-csapat nagyon jól érezte magát, hiszen nemcsak a látogatók, hanem mi is sokat épültünk a szolgálatunk közben. Örülünk annak, hogy a VOLT szervezői – informális ígéretük alapján – visszavárnak minket jövőre is.
Külön köszönet imatámogatóinknak és az Ökumenikus Ifjúsági Iroda által szervezett KözösPont sátor csapatának, akik megosztották velünk fesztiválos tapasztalataikat.
Ráth Olivér kiállításvezető
A budapesti Kontrasztkiállításról bővebb információt itt olvashat.
Az alábbi linkeken a Parókia Portál néhány korábbi beszámolóját olvashatja a Kontraszt kiállításról.