AKI NINCS VELEM, ELLENEM VAN ÉS AKI NEM GYŰJT VELEM, TÉKOZOL. AZT MONDOM AZÉRT NÉKTEK: MINDEN BŰN ÉS KÁROMLÁS MEGBOCSÁTTATIK AZ EMBERNEK, DE A LÉLEK ELLENI KÁROMLÁS NEM NYER BOCSÁNATOT. MÉG AZ IS RÉSZESÜL BOCSÁNATBAN, AKI AZ EMBER FIA ELLEN SZÓL, DE AKI A SZENTLÉLEK ELLEN SZÓL, ANNAK NINCS BOCSÁNAT, SEM EZEN, SEM A JÖVENDŐ VILÁGON. VAGY TEGYÉTEK A FÁT JÓVÁ ÉS AKKOR A GYÜMÖLCSE IS JÓ. VAGY HAGYJÁTOK A FÁT VADON ÉS AKKOR A GYÜMÖLCSE IS ROSSZ. MERT GYÜMÖLCSÉRŐL LEHET MEGISMERNI A FÁT. MÉRGES KÍGYÓK FAJZATA! HOGYAN IS SZÓLHATNÁTOK GONOSZ LÉTETEKRE JÓT? MERT A SZÍV TELJESSÉGÉBŐL SZÓL A SZÁJ. A JÓ EMBER A MAGA JÓ KINCSEIBŐL HOZZA ELŐ A JÓKAT. ÉS A GONOSZ EMBER A MAGA GONOSZ RAKTÁRÁBÓL HOZZA ELŐ A GONOSZ DOLGOKAT. DE MONDOM NEKTEK: MINDEN HASZONTALAN BESZÉDÉRT SZÁMOT ADNAK MAJD AZ EMBEREK AZ ÍTÉLET NAPJÁN. MERT BESZÉDEDBŐL ÍTÉLNEK MAJD IGAZNAK, VAGY BŰNÖSNEK. EKKOR AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS FARIZEUSOK KÖZÜL NÉMELYEK ÚJBÓL MEGSZÓLALTAK: MESTER, VALAMI ÉGI JELT SZERETNÉNK TŐLED LÁTNI. Ő PEDIG ÍGY VÁLASZOLT: GONOSZ ÉS PARÁZNA NEMZEDÉK KÍVÁN JELT, DE NEM ADATIK MÁS JEL NEKI, CSAK A JÓNÁS PRÓFÉTA JELE. MERT AMINT JÓNÁS HÁROM NAP ÉS HÁROM ÉJJEL VOLT A CETHAL GYOMRÁBAN, ÚGY LESZ AZ EMBER FIA IS HÁROM NAP ÉS HÁROM ÉJJEL A FÖLD SZÍVÉBEN. A NINIVEI FÉRFIAK AZ ÍTÉLETKOR EGYÜTT TÁMADNAK MAJD FEL EZZEL A NEMZEDÉKKEL ÉS MEGÍTÉLIK, MIVEL ŐK MEGTÉRTEK JÓNÁS PRÉDIKÁLÁSÁRA, ÉS ÍME NAGYOBB VAN ITT JÓNÁSNÁL! DÉL KIRÁLYNŐJE FELTÁMAD MAJD ÍTÉLETKOR E NEMZEDÉKKEL ÉS MEGÍTÉLI, MERT Ő ELJÖTT A VILÁG VÉGÉRŐL, HOGY HALLHASSA SALAMON BÖLCSESSÉGÉT. ÉS ÍME NAGYOBB VAN ITT SALAMONNÁL.

_______________________________________________________________________

 

A mai történet szereplői az írástudók, farizeusok és Jézus Krisztus Az ellentét nyilvánvaló. S amint itt kiderül, kibékíthetetlen. Miért? Talán jobban érezzük a kibékíthetetlenséget, és azt, hogy mi minden választja el őket egymástól, ha úgy nézzük, hogy itt a hivatalos egyházi vezetés jómódú és hatalommal bíró képviselői, és a nincstelenek, hajléktalanok szószólója áll szemben egymással. Lehet persze meghökkenni, netán felháborodni ezen a hasonlaton, de szabad rá emlékezni, Jézus maga mondja így: „A rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani” Máté 8:20.

 

Ha azt mondom, Böjte Csaba, akkor mindenki fölkapja a fejét és ott akar lenni, ahol ő szól.

Ha azt mondom, Orián Géza, a többség csak néz rám, kevesen tudják mibe is került neki a nincstelenek mellé állás. Ha azt mondom, Iványi Gábor, valami gyanús, kutatnunk kell az emlékezetünkben, mivel és kikkel kapcsolatban hallottuk a nevét így, vagy úgy emlegetni? Ők mind a hárman egyek abban, hogy a vesztesek, az otthontalanok, a nincstelenek gyámolítóiként tették, amit tehettek, s teszik ma is, amire lehetőségük adódik. Amire Jézus példát adott, ránk bízott, mindhárom odaadón, elkötelezetten végezte. Más kérdés, hogy azok, akik pénzeszközökkel, hatalommal bírnak, akiknek kötelessége lenne áldozatos munkájukat támogatni, hogyan viszonyulnak hozzájuk, az esendőkért különbözőképpen kiállókhoz?

 

Gondoljuk meg, ha mi ott lettünk volna, abban a helyzetben, amiben Jézus jelen volt e történet szerint, vajon miféle érzések ébredtek volna bennünk? Láttuk volna benne, a hivatalosok véleménye ellenére, a várva-várt Messiást? Mi mindent lehet bennünk elültetni azoknak, akiknek véleménye számít, akiktől függünk, akiknek szavában, ezért, azért, hinni akarunk?

 

Ma temették Bán József lelkipásztort, aki Gara-Vaskút községek református lelkipásztora volt. Azokban az emberpróbáló időkben segített a külföldi támogatóknak megfelelő helyre juttatni a támogató segítséget. A parókián, üdülőtelkén, fiatalokat táboroztatott, azokkal, akik mertek neki segíteni akkor. Tass község lelkésze volt már, mikor megtudta, hogy különböző feljelentők miatt, eljárás indult ellene, ezért illegális úton-módon külföldre menekült. Végül Svájcba került, ott volt nyugdíjazásáig lelkipásztor, 1990 után települt haza. Minket annak idején, szíven ütött, hogy kint vádolta egyik itt élő, vele együtt munkálkodó lelkésztársát, azt állítva, részese volt annak, ami miatt neki menekülni kellett. Azt kérdeztük akkor: Miért nem elég neki, hogy megmenekült, miért kell önmagát így igazolni? Utóbb kiderült, hogy a vádja igaz volt. Az az ember valóban elárulta azokat, akikkel együtt munkálkodott. Miközben maga köré gyűjtötte az ifjakat,és lelkesen, meggyőzően beszélt nekik Jézus Krisztusról, megtérésről, aközben rendszeresen jelentett róluk, s szolgatársai felől. Miféle meghasonlott életet élt?

 

AKI NINCS VELEM, ELLENEM VAN ÉS AKI NEM GYŰJT VELEM, TÉKOZOL. AZT MONDOM AZÉRT NÉKTEK: MINDEN BŰN ÉS KÁROMLÁS MEGBOCSÁTTATIK AZ EMBERNEK, DE A LÉLEK ELLENI KÁROMLÁS NEM NYER BOCSÁNATOT. MÉG AZ IS RÉSZESÜL BOCSÁNATBAN, AKI AZ EMBER FIA ELLEN SZÓL, DE AKI A SZENTLÉLEK ELLEN SZÓL, ANNAK NINCS BOCSÁNAT, SEM EZEN, SEM A JÖVENDŐ VILÁGON.

 

Jézusnak nem volt szüksége a vezetők, elöljárók hivatalos véleményére, szemfényvesztő beszédre ahhoz, hogy jól lásson, ő mindig az esendők, a rászorulók mellé állt. Nem lehetett őt véleményükkel befolyásolni, hatalom mellé állítani, meggyőzni… Ezért volt útjukban.

 

„…Életetekben mindig újra találkoztok emberekkel, akik azt tartják jellemes dolognak, hogy minden ellenállást, minden ellentmondást, minden másféleséget, azonnal, erőszakkal elnyomjanak… minden engedmény jellemtelenség, ezt mondják…Csak az beszél így, akinek még nincs szemmértéke az emberi viszonyokhoz, akinek nincs kapcsolata a valósággal, és nincs érzéke a meglévő értékek iránt…”        Dietrich Bonhoeffer – A valóságos együttélés

 

Ki és mi igazít el minket mindabban, amit látunk, tapasztalunk? Van már „szemmértékünk”? Ha Jézus Krisztus szavára figyelünk, kiderül, hogy óriási a tét! Vele, vagy ellene vagyunk, gyűjtünk, vagy tékozlunk? Nincs köztes szerep, nincs más lehetőség. Dönthetünk rosszul, tékozolhatunk, veszíthetünk, egy a kérdés, megmarad-e számunkra a szív szerinti megbánás, a megtérés lehetősége? MINDEN BŰN ÉS KÁROMLÁS MEGBOCSÁTTATIK AZ EMBERNEK, DE A LÉLEK ELLENI KÁROMLÁS NEM NYER BOCSÁNATOT… Hogyan, miben, meddig? Hol a határ, mi a határ a tékozlásban, meghasonlottságban?

 

Az előbb említett, jelentő emberről azt hallottam, élete végén megbánta mindazt, amit tett, és halála előtt bocsánatot nyert. Olyan embert kapott maga mellé kórházi lakótársnak, aki meghallgatta, feloldozta. Tehette? Igen. Mert vétett ez, az ember, kárt is okozott, rossz ügyet is szolgált, de mindvégig ragaszkodott Krisztushoz. Hogy is mert hinni a megbocsátásban és kegyelemben? Mégis hitt, s övé lett. Ennek bizonyosságáról beszélt, kinek élete végén megvallotta bűneit. Megmaradt számára a megbánás és kegyelem útja… A bizonyságtétel és az árulás hogyan fér meg egy szívben? Lássuk be, olykor bizony, a miénkben is megfér.

 

A farizeusok számára nem maradt út. Jézus lelkét sátáninak mondják, és nem csak mondják, hanem hinni akarják Jézus ellenében saját igaz voltukat. Saját magukat zárják ki, a megbánás és a megbocsátó feloldozás lehetőségéből. Aki a Szabadítóban és a szabadulásban nem hisz többé, sőt a maga számára kizárja, mint lehetőséget, kárt vall, rab marad.

 

Sosem felejtem el, mikor egy kislány a gyerektáborban kisurrant, elbújt a mellékhelységben, és bezárta belülről. Mi játszottunk, nem vettük észre távollétét, nem kerestük. S mert hiába várt ránk, ki akart jönni, de nem bírta kinyitni azt az ajtót. Csak kétségbeesett üvöltésére figyeltünk fel. Végül valaki bemászott érte az ablakon oda, ahonnan ő nem tudott kijönni.

Miféle kincseket őrzünk? Azt tudjuk előhozni. Mi a jézusi szemmérték alapja? A SZÍV TELJESSÉGÉBŐL SZÓL A SZÁJ… Hallja a szót és látja az embert. Meg tudja különböztetni a élő szót, az üres szótól. A farizeusuk, írástudók, ha azt kérnék tőlük, mondják el, milyen ember lesz a megígért Messiás, úgy beszélnének róla, ahogy írva van. De nem ismerik fel Őt. Szívük, mint a beton, kemény, zárva van, nincs isteni ajándékul nyerhető „szemmértékük”.

 

Amikor a fodrásznál voltam, szóba jött a választás, és az, aki jelölve van. Azokat a bemocskoló szavakat ismételte, amiket azok írnak ellene, terjesztenek felőle, akik nem akarják, hogy nyerjen. Meghökkentett, hogy ennyire egyszerű… Ismered? – kérdeztem tőle. - Nem – felelte ő. Én ismerem, - mondtam neki, - és nem olyan. Kinek fontos, miért fontos, hogy olyannak gondold? MINDEN HASZONTALAN BESZÉDÉRT SZÁMOT ADNAK MAJD AZ EMBEREK AZ ÍTÉLET NAPJÁN. Miért nem félünk „isteni szemmérték” nélkül ítélni? Amikor más ellen, mások ellen lehet hangolni minket, az arról szól, hogy szívünk épp gazdátla, nem győzte le a krisztusi szeretet. Ezért győzheti le az, akit rabul ejtett a szerepvágy, a hatalom. Ilyenkor átvesszük azt, amit jónak hiszünk, vagy jónak akarunk hinni. Jézus arra figyelmeztet, minden igazságtalanságunk, haszon nélküli szavunk vádolni fog minket az ítélet napján…

 

EKKOR AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS FARIZEUSOK KÖZÜL NÉMELYEK ÚJBÓL MEGSZÓLALTAK: MESTER, VALAMI ÉGI JELT SZERETNÉNK TŐLED LÁTNI. Ő PEDIG ÍGY VÁLASZOLT: GONOSZ ÉS PARÁZNA NEMZEDÉK KÍVÁN JELT, DE NEM ADATIK MÁS JEL NEKI, CSAK A JÓNÁS PRÓFÉTA JELE. MERT AMINT JÓNÁS HÁROM NAP ÉS HÁROM ÉJJEL VOLT A CETHAL GYOMRÁBAN, ÚGY LESZ AZ EMBER FIA IS HÁROM NAP ÉS HÁROM ÉJJEL A FÖLD SZÍVÉBEN. A NINIVEI FÉRFIAK AZ ÍTÉLETKOR EGYÜTT TÁMADNAK MAJD FEL EZZEL A NEMZEDÉKKEL ÉS MEGÍTÉLIK, MIVEL ŐK MEGTÉRTEK JÓNÁS PRÉDIKÁLÁSÁRA, ÉS ÍME NAGYOBB VAN ITT JÓNÁSNÁL! DÉL KIRÁLYNŐJE FELTÁMAD MAJD ÍTÉLETKOR E NEMZEDÉKKEL ÉS MEGÍTÉLI, MERT Ő ELJÖTT A VILÁG VÉGÉRŐL, HOGY HALLHASSA SALAMON BÖLCSESSÉGÉT. ÉS ÍME NAGYOBB VAN ITT SALAMONNÁL.

 

Miféle jel kell még? Azután, hogy a néma, vak, megszállott, újra beszélt, látott, szabad lett? Akinek ez nem jel, annak hiába minden újabb bizonyíték! Jézus keményen felel: GONOSZ ÉS PARÁZNA NEMZETSÉG! Mintha istenbizonyosságra vágynának, hogy elfogadhassák őt, de a szívük zárva van. NEM ADATIK MÁS JEL NEKI, CSAK A JÓNÁS PRÓFÉTA JELE. Jónásé, ki nem akart a pogányokhoz menni, ítéletet hirdetni. De azok megtértek az értük küldött próféta szavára! Jel volt ez? Jónás számára is? Mi sértette hát? A niniveiek számára kiderült, milyen kegyelmes az Isten. Szívükre vették az ítélő szót. Csoda? Megtapasztalták a kegyelmet. Ezek a választott néphez tartozó írástudók, farizeusok vaj miért nem érzik, hogy NAGYOBB VAN ITT JÓNÁSNÁL, és SALAMONNÁL? Mert úgy hiszik, azt igazolják, hogy ők jól látnak, jól tudják a dolgokat, nekik nincs szükségük bűnbánatra, megtérésre, szabadításra, és főként erre az esendőket gyógyító erejével meggyőző, náluk NAGYOBBRA!

 

 

Halj meg már bennem, te civódó magyar, 

Békétlen Koppány, hun ördögök fia:

Komédia minden, komédia,

Nézzek immár nagyobbakra is…  

 

Hadd ne bánjam már,

Mit csinál a magyar,

Legyek két ország: Élet s Halál fia:

Komédia minden, komédia,

Nézzek immár nagyobbakra is.          

                         (Ady Endre - A civódó magyar - részlet)

 

 

Élet, s Halál fia vagyunk? Érezzük, látjuk? Ami itt minket körülvesz, mint igazság, és mint lehetőség, az mind komédia, ahogy Ady Endre látja és láttatja, vagy mint József Attila, aki bennünk zajló színjátéknak mondja. Keressük-e a mindenkinél NAGYOBBAT, Krisztust, aki életét adta, halált kóstolt miattunk, aki utat talált, s utat adhat? Halálból, az Életre.

 

JÓZSEF ATTILA

            MINDEN RENDŰ EMBERI DOLGOKHOZ

 

Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
Világtalan angyalaink játszogatnak itt,
Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
És a dráma mindig, mindig csak tragédia.

És az ember, szegény ember csak lapul belül,
Benn, magában s ezer arccal egymagában ül,
Három láng nő homlokából, zengő, mély virág
És zokognak, elzokogják a litániát:

„Én csak voltam! - Én, jaj, vagyok! – Én meg csak leszek!
Leszaggattak, elültettek, fognak rossz kezek,
Életünk az ember kedve, hanem hol van ő,
Hol az ember? Hát hiába teremtett elő?”

Jön a gond és jön az asszony, jön a gyávaság,
Jön a kétség, jön a vágy és jön az árvaság
S valamennyi fölsikolt és eggyé alakul:
Magad vagy és magad maradsz magadnak rabul!

Világtalan angyalaink sugárlábakon
Átugranak a világi köntörfalakon,
Fölkapják és fölhajítják hozzánk szíveink
S fölkapnak és eldobnak a szívünkből megint.

És muszáj és meg kell tenni, szólni valamit,
Ami vagyok, gyémánt, amely látóra vakit,
Az egyetlent, ezt a soha nem látott rabot!
S dadogok már, dadogok, de - magamban vagyok.

Ó angyalok, segítsetek. Hol van az a fény,
Amelyikről tudtam egyszer, hogy az az enyém,
Amelyik majd szól helyettem. Az álom fia!...
És a dráma mindig, mindig csak tragédia.

S elmegyek és másik jön és az is én vagyok:
Elsiklanak talpam alatt sziklás századok -
Mit akarok? s akarjak-e? Mi az az örök?
S könnyű porban hullnak reánk az örök rögök.

Tiszta gyümölcs, férges gyümölcs egy ágon terem
S könnyen adják, könnyen veszik, de mi lesz velem?
Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk
S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk.

 

 

VAGY TEGYÉTEK A FÁT JÓVÁ ÉS AKKOR A GYÜMÖLCSE IS JÓ. VAGY HAGYJÁTOK

A FÁT VADON ÉS AKKOR A GYÜMÖLCSE IS ROSSZ. MERT GYÜMÖLCSÉRŐL LEHET MEGISMERNI A FÁT. MÉRGES KÍGYÓK FAJZATA! HOGYAN IS SZÓLHATNÁTOK GONOSZ LÉTETEKRE JÓT? MERT A SZÍV TELJESSÉGÉBŐL SZÓL A SZÁJ. A JÓ EMBER A MAGA JÓ KINCSEIBŐL HOZZA ELŐ A JÓKAT. ÉS A GONOSZ EMBER A MAGA GONOSZ RAKTÁRÁBÓL HOZZA ELŐ A GONOSZ DOLGOKAT. DE MONDOM NEKTEK: MINDEN HASZONTALAN BESZÉDÉRT SZÁMOT ADNAK MAJD AZ EMBEREK AZ ÍTÉLET NAPJÁN. MERT BESZÉDEDBŐL ÍTÉLNEK MAJD IGAZNAK, VAGY BŰNÖSNEK.

 

Mi bedőlünk a szép beszédnek, ha hinni akarunk annak, aki mondja, és nem vesszük észre, hogy rossz a gyümölcs. Ahogy a mi szavaink is sokszor haszontalanok. Nagyokat mondunk, oda nem illő szépeket, s nem vesszük észre, hogy a másik bajban van. Mert önmagunkkal vagyunk elfoglalva. Nem szép, hanem értő, érző, résztvevő szívre, lépésre lenne szükség.