Az ébredés szó nem fordul elő a Bibliában, csak mint szinonim kifejezés. Például az Ézsaiás 9, 1-ben: "A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát." Vajon hogyan használhatták a keresztyének az ébredés kifejezést a rövid idő alatt tömegek megtérésének a fogalmára? Származhat az Efézus 5, 14-ből is: "Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus." Isten alvó népe sokszor előfordul a Bibliában. A Szentlélek a mi ébresztőnk, aki szüntelen felragyogtatja a Krisztus dicsőségét és az Ő ingyen kegyelmét. Az Ószövetségben több ébredési történetet találhatunk. Példaként vehetjük a Bírák könyvét. James Stewart (1910-1975) a Bírák könyvét az ébredések könyvének nevezte. A már Kánaánban élő Izrael "elalszik" és nem hallja meg az Isten szavát. Az Úr azonban mindig támaszt prófétákat, bírákat. Sámuel, az utolsó bíra által Isten újabb ébredést adott az Ő népének. (1Sám 7, 2- 12)
Illés prófétának sem volt egyszerű a dolga. A nép és a királyok eltávolodtak Istentől, hamis próféták serege veszi körül. Mégis Isten kiválasztja Illést. "Amikor látta ezt az egész nép, arcra esett és ezt mondta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten." (1Kir 18, 39) Az Újszövetségben, az evangéliumokban maga Jézus Krisztus a misszionárius és ő áll a misszió középpontjában is. "A szél arra fúj amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod honnan jön, és hová megy: így van mindenki , aki Lélektől született."(Jn 3, 8) Nem értette ezt akkor Nikodémus, pedig ő Izrael tanítója volt, ez isteni misztérium. Ez a fuvallat ment végig a Kárpát- medencében, és ezt a fuvallatot érzi ma minden megváltott ember.
"Isten idejében üzent az efézusi gyülekezetnek (Jel 2, 1-7), amely elhagyta az első szeretetet; a szárdiszi gyülekezetnek (Jel 3, 1-6), amely abban a tévhitben volt, hogy él, pedig Isten szerint halott volt; a laodiceai gyülekezetnek (Jel 3, 14- 22), amely elbizakodottságában nem ismerte föl, hogy valódi, elveszett állapota mennyire szánalmas."(3, 16. o.) A Szentlélek ma is munkálkodik közöttünk. Sokszor már csak azt vesszük észre, amit Ady Endre Az Úr érkezése című versében kifejezi, ahogy "Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten".