Azt tartják, hogy amilyen a várakozás, olyan lesz az ünnep. Milyen a református egyház várakozása? Miben tér el a katolikusok Jézus-várásától?

Külsőségekben és meghatározó egyházi tradíciók tekintetében eltérőek a hangsúlyok, vagy divatos nyelven szólva, hogy mire fókuszál a közösség. Bizonyos mindenki számára evidensnek gondolt hagyományok, például a betlehemezés vagy a betlehemi jászolállítás is különbözik a külsőségeiben. Karácsonykor először a protestánsok állítottak karácsonyfát, betlehemest pedig a katolikusok építettek először. Ennek a hagyománya egészen Szent Ferencig megy vissza. Talán a reformátusok karácsonyvárása kicsit szerényebb, inkább megpróbálunk az ünnep azon vonatkozásaira koncentrálni, amelyek egy-egy szívhez, lélekhez szólnak. Kevesebb a külsőség, bár ebben az esetben nagyon nehéz ítéletet mondani. Azt szoktuk mondani, hogy a karácsony a család ünnepe. Ez igaz is, hiszen ott áll a szent család a karácsonyi történet közepén. A családok mindenütt a lehető legteljesebb körben egybegyülekeznek, de ugyanúgy az egyházi közösség ünnepe is a karácsony.

Hogyan ünnepel a református püspök és családja december 24-én?

Szentesete a legtöbb gyülekezetben korán tartják az istentiszteletet. Délután karácsonyi műsort tartunk a templomban, ahová a gyerekek általában a nagyszüleikkel jönnek, közben a szülők elkészítik az ajándékot otthon. Egy rövid áhítatot tartunk a templomban, délután négyre végzünk, és ezután együtt vagyunk a családdal. A szüleim sajnos már nem élnek, de eljönnek hozzánk az apósomék, a gyerekeink, és most már van unokám is, így remélem, ő is velünk lesz. Ez az igazi karácsonyi ajándék, hogy együtt lehetünk. Ajándékozással, közös vacsorával töltjük az időt, utána beszélgetünk és játszunk, amire máskor ritkán van lehetőség. A családunk mindig is szeretett társasjátékozni.

Beszéljünk az ajándékozásról! Hogyan őrzi a református egyház a karácsony vallási jellegét az elvilágiasodással szemben, ami egyre nagyobb teret hódít?

Hadd kanyarodjak el egy kicsit! Óvjuk önmagunkat attól, hogy ne kapjon el a karácsonyi gépszíj, lóti-futi, mert aki ebbe a mókuskerékbe kerül, nehezen tud kiszabadulni. Többféle javaslat lehetséges. Érdemes már novemberben megvásárolni az ajándékot, akkor decemberben nincs ezzel probléma.
Vegyünk szerény ajándékot! A gyülekezetünkben adventi vásárt szoktunk tartani, ahol fogyatékkal élők által készített gyertyákat vásárolhatunk. Sokan nem engedhetik meg, hogy nagy költségbe verjék magukat, ennek köszönhetően mégis tudnak szép ajándékot venni. Az egyik buzdítás tehát, hogy lehetőleg szerényen, és lehetőleg jó előre vegyük meg az ajándékot. Egy református szokás szerint az ajándék általában hasznos is. A másik inkább a lelkigondozás és a prédikálás területére tartozik. A közelmúltban volt az Egyesült Államokban a hálaadás ünnepe. Az amerikaiak elnevezték a hálaadás előtti pénteket „black Friday-nek", fekete pénteknek, mert ilyenkor megbolondul mindenki a vásárlásban, és mire az ünnepig jut, az ünnep lényege elsikkad. Arra buzdítjuk az embereket, hogy ami a szívükből telik, és nem ami a pénztárcájukból, akkor sokkal boldogabb és nyugodtabb lesz a karácsonyuk.

Tudjuk, hogy ha valaki keresztyén családba születik, jó eséllyel lesz maga is az. Mi van azokkal, akik nem ilyen háttérrel születnek? Hogyan találhatnak rá a legnagyobb ajándékra, Jézusra?

Az egyház szolgálatán keresztül, hiszen az egyház nem zárt közösség, ahová nehéz bekerülni, mint egy klubba, ahol legalább három-négy tag ajánlása szükséges. Éppen az az egyház küldetésének, létezésének egyik lényege, hogy folyamatosan nyitva van a közösség. Próbáljuk megszólítani az embereket a jó hírrel, átadni az evangélium örömét, és meghívni őket a gyülekezeti közösségbe. A karácsony mindig túlmutat önmagán, megérkezés és elindulás egyszerre. Arra tanít minket, akik a karácsonyt ünnepeljük, hogy valóban nyissuk ki teljesen a kapukat. Ha a karácsony igazi üzenete átmegy, ha eljut az emberekhez, hogy a karácsonyt nem a keresztyének találták ki a kereskedőkkel összefogva a hozam növekedése érdekében, nem azért van, hogy év végén kicsit szusszanjunk, hanem azért, hogy elérkezzen mindenkihez - nem keresztyénhez, magányoshoz, megkeseredetthez, elidegenedetthez, családban élőhöz – az üzenet, hogy Isten belépett a világba. Az emberhez, aki szándékosan akar egyedül maradni (Isten nélkül), Krisztusban olyan életre szóló megoldást hozott, hogy aki ezt elfogadja, és elkezd eszerint élni, annak nem egynapos karácsonya lesz, hanem az egész élete azzá válik.

Ebben az egymásra találásban - gondolok a még nem hívő, de hívő életre vágyóra - mennyiben segítsége a református egyháznak a köznevelési törvény azon módosítása, hogy választhatóvá vált a hittan? Mik a tapasztalatok? Hányan választották a hittant?

Meglepő tapasztalataink vannak, mert sokkal többen választották, mint gondoltuk, hiszen mielőtt törvénybe iktatták volna, a tavalyi népszámlálás azt mutatta, hogy sokan nem válaszolnak a vallási hovatartozás kérdésére. Kívül akarnak maradni ezen a nagyon sokat vitatott területen, nevezetesen azon, hogy valaki hogyan tartozik az egyházhoz, mély-e a vallásossága vagy sem. A hittan bevezetése sok bonyodalommal járt, hiszen új rendszert vezetünk be, és minden új nehézségekkel jár együtt.
Meglepően magas azoknak az aránya, akik minket választottak, ezt tekinthetjük megelőlegezett bizalomnak. Ha valaki azt választotta, hogy a gyermeke megismerje ezt a világot, akkor ez komoly és mély érdeklődést mutat. Hogy a rendszernek mi lesz a hozománya, most még nem tudom megmondani, de derűsen nézek a jövőbe. Amíg csak tananyagként tanulja valaki a hittant, az hasznos és jó, mert tudni fogja az alapokat, mi a betlehemi csillag, mikor van karácsony és sorolhatnám, de a keresztyén hitre jutás mély és komoly, belső személyes döntést igényel. Jó, ha tudja valaki, hogy mi mellett dönt. Ennek az új rendszernek meglesz ez a haszna.

Az a tény, hogy Balog Zoltán személyében református lelkész áll a humán tárca élén, mennyiben könnyíti meg a kommunikációt a kormányzat és az egyház között?

Az egyház és a kormányzat felelősei között nagyon jó a kommunikáció, de az ördög a részletekben lakozik. A nagy politikai döntések tekintetében folyamatos a konzultáció, a parlamenti törvényhozás és az egyházak együttműködnek. Az egyházat érintő törvények meghozatala előtt egyeztetések zajlanak. Előfordul azonban, hogy a végrehajtáskor derül ki: nem eszik olyan forrón a kását, mint főzik. Vannak különböző jogszabályok, ügyintézési folyamatok, amelyek nehezebbek. A hittannal kapcsolatban korábban úgy fogalmaztam, hogy a háborút megnyertük, de egyenként kell megnyerni a csatákat.

Jövő tavasszal országgyűlési választások lesznek. Azt látjuk, hogy az egyház is egyre erősebben, erőszakosabban a kampány témájává válik. Viták kereszttüzébe kerülnek az olyan alapvető értékek, mint a család, a házasság, a férfi-női kapcsolatok. Milyen veszélyeket rejt magában, ha megkérdőjeleződnek az alapvető értékek?

Ha az egyházak álláspontja ebben a kérdésben szilárd és világos, nem lesz olyan nagy baj, hiszen kampányok jönnek-mennek. Az egyházakkal való kampányolás, vagyis az, hogy a politikai üzenetekbe újra meg újra, beletesznek minket, ha akarjuk, ha nem, kétoldalú dolog. Ha a valaki az egyházakkal pozitív értelemben akar kampányolni, megmutatni, hogy jóban vannak az egyházakkal, nem nagy mozgósító erő, ezt szerintem minden politikus tudja. Az a paradoxon Magyarországon, hogy az egyházakkal szembeni kampányolás nagyobb mozgósító erő. Azokat a politikai pártokat és megfontolásokat tudja összegyűjteni és cementezni, amelyek úgy gondolják, hogy ezzel még többre lehet jutni. Kellemetlen, de húsz esztendeje mindig bele voltunk keverve a parlamenti választásokba. Ez most is így lesz, de túl fogjuk élni.

Igen, de ilyenkor lehet még jobban hangsúlyozni, hogy az egyház a hitéleti tevékenységen túl más feladatot is ellát a társadalom életében...

Sőt mi több! Legalább újra módunk lesz tisztázni azt, hogy az egyházak nem kapnak úgynevezett hitéleti támogatást. Az a gyülekezet, ahol én szolgálok, teljes egészében és kizárólag a saját tagjai adományából tartja fenn magát. Nem kapunk állami pénzt ahhoz, hogy prédikáljunk vagy fűtsük a templomot. El tudjuk mondani azt is, hogy azok a pénzek, amelyek horribilisan nagynak tűnnek, (néhány milliárd forintról van szó), azokat az államtól átvállalt feladatokért kapjuk, ugyanúgy mint bárki más. Hogy ez nevesítve van, és összegszerű, azért jó, mert legalább tiszta a kép. Mindenki tudhatja, hogy az egyházi iskolák, öregotthonok, hajléktalanszállók, kórházak ugyanazt a pénzt kapják, mint más hasonló feladatokat ellátó állami intézmény.

Mi a helyzet Európa tágabb értelemben vett bajaival? Orvosság lehetne a válság kezelésére – és nemcsak a gazdasági, hanem a lelki válságra gondolok –, ha az érintett országok visszakanyarodnának a protestáns erkölcshöz, amitől igen messzire eltávolodott Európa?

Nem szeretnék karácsony napján receptíró orvos szerepében tündökölni, de egyre többen mondják – köztük Ferenc pápa – hogy Európa alapvető gondjai nem financiális, hanem lelki és morális természetűek, ez vezetett gazdasági krízishez. Megvan a módja annak, hogyan kell kezelni az akkut problémát. Amikor tűzoltás kell, persze menjen a tűzoltó, és oltsa el a tüzet! De azt a problémát is kezelni kellene, hogy miért gyújtjuk mindig magunkra ezt az Európának nevezett házat? A pirománia betegség, másként kellene kezelni. Ha a klasszikus, keresztyén puritán erkölcsökhöz megközelítőleg visszatérne Európa, lényegesen kevesebb gondunk, szorongásunk lenne a jövővel kapcsolatban. A keresztyén alapelv ugyanis az, hogy abból élünk, amit megtermeltünk, nem szaladunk bele ígérgetésekbe, amit az ember a keze munkájával megtermelt magának, az áll a rendelkezésére. Ez a gondolkodás határozott életfegyelmet kíván. Azt jelenti, hogy mentálisan el kell fordulni a fogyasztói társadalom őrületétől, ami már lassan egyéni őrületté is válik. El kell fordulni attól a kultúrától, amely nem tart az értékek között rendet, hanem a kevésbé értékes dolgokat is ugyanarra a szintre akarja emelni, mint a meghatározó értékeket, ebből pedig szellemi zűrzavar lesz.

Ötszáz év után támadt-e olyan igény a református egyházban, hogy meg kell újulnia? Krisztus kétezer éves egyházának is meg kell újulni, hiszen az, amit Jézus képviselt és tanított, örök?

Fogas kérdés. Nem szeretem a megújulás szót, mert a korunk egy nagy bálványának tartom az „újat". Sokan azt gondolják, hogy ami új, az automatikusan jó, ezt én vitatom. Ha a megújuláson – visszafordítva – azt értjük, hogy re-form, visszatalálás az eredethez, a forrásokhoz, az igazi küldetéshez, akkor igénylem is. Nekünk, reformátusoknak van egy szlogenünk, hogy az egyháznak folyamatosan meg kell újulnia, de kicsit vigyázzunk ezzel, mert a szüntelen változtatgatás nem biztos, hogy a javunkra válik. Ha baj van az egyházzal – és kétségtelen vannak bajok –, mégsem úgy megy, hogy a fekvőbeteget kiugrasztjuk az ágyból és mindjárt indítjuk a százméteres síkfutó versenyen. Hadd keljen ki, hadd tanuljon meg járni, hadd erősödjön meg. Szerintem a világ keresztyénsége ma egyfelé, a forrás felé néz, onnan jönnek az erők, az inspiráció, az ihlet.

Ha már inspirációról beszélünk, zárjuk ezzel az interjút! Kérem, hogy az ünnepi gondolatait, lelki ajándékát tegye a képzeletbeli karácsonyfánk alá.

Mindenkinek áldott, békés ünneplést kívánok! Elsősorban ünneplést, hiszen az ünnep fölemel bennünket, miközben közel hozza a lényeget. Ez ritka és csodálatos találkozás lehet. Azt kívánom mindenkinek, hogy az is toppanjon be hozzá, az is legyen vele, akire már nem számított. Számomra a karácsony egyik nagy üzenete és személyes élménye, ahogyan Isten belép a világba, néhányan várták, sokan már lemondtak róla. Kopogtasson be hozzánk a mostani ünnepen Isten, akár inkognitóban is! Eljött hozzánk, akiről lemondtunk, hiszen a testet öltésnek, Krisztus születésének története, a nagy megengesztelődésnek, a nagy megbékélésnek a nyitánya. Azt kívánom sok-sok magyar családnak, perben, civakodásban, egymásról való lemondásban élőknek, hogy ezen a szép ünnepen találják meg egymást, ha pedig megtalálják, már egy lépést tettek azon a lépcsőn, ami följebb vezet, egészen az isteniig.

Bogárdi Szabó István református püspökkel a Hír Televízió stábja készített felvételt. A püspököt Szabó Anett kérdezte. Az interjú a december 24-i adás írásban szerkesztett változata.
(Fekete Zsuzsa)