Híres magyar íróink, költőink közül sokan reformátusok voltak, közelebbi-távolabbi kötelékük az egyházhoz gyakran műveiken is nyomott hagyott. A magyar kultúra napján irodalmi arcképcsarnokunk nagyjainak református gyökereit térképezzük fel.
Nemzeti imádságunk évszázadairól ír a királyhágómelléki reformátusok lapjának legújabb számában Csohány János. A Harangszó emellett évértékelő interjút közöl Csűry István püspökkel, illetve a közelmúltban elhunyt Bajnai Csaba lelkipásztorra emlékeznek pályatársai.
Több évtizedes adósságát törleszti Magyarország azzal, hogy jövő szeptembertől kötelező lesz hittant vagy etikát tanulni a gyerekeknek az iskolákban. Bonyolultabb kérdés viszont, hogy ki milyen képesítéssel, mit és miből tanít majd.
Wallenberg-díjat kapott Dani Eszter. A rákoskeresztúri református lelkész a hátrányos helyzetben élőkért végzett munkájáért érdemelte ki a kitüntetést, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban adott át a Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, valamint Németh Zsolt államtitkár.
Az idősebb generáció egy része még utolsó és egyetlen alapjaként ragaszkodik a nyelvi, nemzeti és vallási identitást képviselő és megjelenítő egyházhoz. Másutt győz a közöny és az érdektelenség, esetleg a többségi befolyás. Ez utóbbi olvasztótégely-szerepe elsősorban a gyermekeknél és a fiataloknál megfigyelhető, akik nem anyanyelvükön tanulnak.
Felvételt hirdet a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. Január 19-én, csütörtökön nyílt napot is tartanak, ahol bepillantást nyerhetsz az iskola életébe.
Európa legnagyobb könnyűzenei fesztiváljának szervezői már számítanak a keresztyén sátor önkénteseire, noha kezdetben azt is megtiltották nekik, hogy istentiszteletet tartsanak. A KözösPont Misszió idén is önkénteseket toboroz.
Nincs prüdéria, álszentség, aki belép a „labirintusba", az életet láthatja a maga valóságában. Megnyílt a budapesti Kontrasztkiállítás. A református egyház és a rendőrség döbbenetes tárlatát már hatvanezren látták vidéken, ezzel az ország tíz leglátogatottabb kiállítása között jegyzik.
Ha együtt vagyunk, mindent sokkal színesebbnek és egyszerűbbnek látok. Az egyik legéletteltelibb társaságom; és ő az egyetlen a barátaim közül, aki nem hall.
A Nyugateurópai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat http://nyemrlsz.newlights.info/ (NyEMRLSz) elnöksége saját kérésére 2012. január 10-én bemutatkozó látogatáson jelent meg Budapesten Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil ügyek államtitkár hivatalában.
Az Elnökség öt országból érkezett, úgymint nt. özv. Lázárné-Zahn Dalma-Enikő, a németországi Nürnbergben szolgáló lelkészi elnökasszony; nt. Gúthy László, lelkészi alelnök az ausztriai Felsőőrt szolgál; dr Békássy N Albert, világi elnök a svédországi Lundból, ahol emeritus gyermek hemato-onkológus egyetemi tanár; Heddadné Nagy Anne-Marie, a párizsi gyülekezet gondnoka - világi alelnök asszony, a francia fővárosból és dr Tóth Miklós, a hollandiai Hágából, ref. lelk., nyug. biztositási intézetigazgató, a NyEMRLSz titkára és a Magyar Reformátusok Tanácskozó Zsinatának lelkészi alelnöke.
Helyi lelkésze, temploma és gyülekezeti háza még nincs, de már most szeretetéről és céltudatosságáról ismerszik meg a református gyülekezet abban a községben, ahová sokan csak aludni járnak haza.
Amikor tavaly Pro Óbuda díjat kapott Deák Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor, a kerület polgármestere úgy méltatta, hogy az élete egybeforrt Óbuda, ezen belül Csillaghegy elmúlt nyolc évtizedének történetével, és igazi, nagy családdá formálta az itteni gyülekezetet.
A lelkipásztorok szélsőségesen eltérő javadalmazása, valamint a hittan- és etikaoktatás kérdése került a középpontba a Dunamelléki Református Egyházkerület hagyományos újévi lelkészértekezletén. Szabó István püspök beszédében úgy vélte, hogy az új törvények nyugati bírálata, valamint a magyar kormány megregulázása arról szól, hogy Magyarország megfenyítését ítélik a legkisebb kockázatúnak a külföldi politikai vezetők.
Kézen fogva vitték vissza a szüleiket a Kontrasztkiállításra azok a fiatalok, akik látták a megdöbbentő multimédiás tárlatot vidéken. A középiskolai osztályok, cégek csoportjai egymásnak adták a kilincset, hogy megnézzék a református egyház és rendőrség nagyhatású kiállítását. A Kontraszt Budapestre érkezett.
"Nehéz dolga lenne annak, aki azt a feladatot kapná, hogy a szószékeken, keresztelőkön és temetéseken elhangzó igehirdetésekből állítsa össze, hogy milyen evangéliumot és milyen etikai tanítást képviselnek a Magyarországi Református Egyház igehirdetői és tanítói."
A januári nagy hajrá, a megterhelő és izgalmakkal teli vizsgaidőszak után jöhet a lazítás, „haverokbulifanta". Csaknem félezer fiatal évről évre úgy dönt, hogy egy keresztyén táborban adja át magát a felhőtlen jókedvnek és Istennek.