Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak.
Jelenések 3,10
„A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.”
Luther Márton
A magyar reformáció sajátosságait foglalja össze Csohány János, a királyhágómelléki reformátusok lapjának legfrissebb, ünnepi számában, melyben egyebek mellett az országhatár által szabdalt Szatmár megye szellemi, lelki újraegyesítését célzó egyházi törekvésekről is olvashatunk.
Tíz év alatt épült fel Budapest legújabb református temploma. A káposztásmegyeri lakótelepen ma már több mint kétszázan látogatják rendszeresen az istentiszteleteket. A templomot szombaton szentelik fel.
Ruhával és élelemmel segít a rászorulókon a Református Missziói Központ (RMK) börtönmissziója. Nemcsak a Budapesti Fegyház és Börtön, hanem a fogvatartottak is gyűjtöttek a szegényeknek. Az adományok egy részét az Út az életért missziói programon osztják szét.
A börtönévek kárpótlásából felújított pincehelyiség az iskola és az otthon között mostantól biztonságos és olcsó kikapcsolódási lehetőséget nyújt a fővárosi fiataloknak.
A reformáció hónapja lévén, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja vezércikkében Lévai Attila csicsói lelkipásztor – három tételben – a re-reformáció szükségességéről ír.
A helytállás és a megmaradás volt a témája az V. Kárpát-medencei Missziói- és Diakóniai Konferenciának, amelyet október első napjaiban tartottak Berekfürdőn.
„Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek, vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által.” Róm 1, 11-12.
Nem ugyanazt jelenti a kórházlelkészi szolgálat az erdélyi Nagyszalontán, mint az anyaországban. Az ortodox többségű Romániában eleinte furcsán néztek a magyar református lelkészre, sőt nehezítették is a munkáját.
A napokban jelent meg a református egyház egyik honlapján egy teszt-lap. Azt kívánják ellenőriztetni a teszt készítői, hogy a kitöltésre vállalkozó személy mennyire érzi magát reformátusnak.
A Mezőhegyesi Református Egyházközség Presbitériuma tisztelettel és szeretettel meghívja önt és kedves családját 2011. okt. 22-én 15 órakor tartandó REFORMÁCIÓI EMLÉKKONCERTRE!
Túlzás nélkül fél életemet autóban töltöm. S amikor autóban ülök, nem tudom miért, pontosabban nagyon is tudom, szemem mindig a templomtornyokat keresi.
Vajon hány százalékban református egy református lelkész? A kérdés csak játék, csakúgy, mint a népszámláláshoz kapcsolódó teszt az egyház hivatalos honlapján. Készítői próbára teszik tudásunkat és humorérzékünket is.
A Magyarországot képviselő Baár–Madas Református Gimnázium diákjai nyerték a „Fiatalok Európa Erdeiben" („Young People in European Forests") elnevezésű nemzetközi tanulmányi versenyt.
Az értelmiség téglát hord, az árva gyerekek kacagnak, az ateista elbizonytalanodik. – Ez egy másik világ, amit kívülről sem érteni, sem eligazgatni nem lehet – tartja az Ágoston Sándor Alapítvány elnöke.