...sőt még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
Apostolok cselekedetei 20,24
„A szolgálat maratoni futás. Nem az elindulás számít, hanem a célba érés."
Rick Warren
A Reformáció Emlékbizottság nevében nyílt fotópályázatot hirdet a reformáció 500 éves jubileumára készülve az emberi erőforrások minisztere megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.
Ha megkérdezzük, mitől boldog valaki, a rövid válaszom az, hogy attól, ha van olyan ember az életében, aki szereti és megérti őt, elfogadja és bízik benne. Minél több ember van körülöttünk, aki értékel és elfogad minket, annál biztosabb talajon állunk - mondta egy korábbi beszélgetésben Pálhegyi Ferenc. Azt hiszem, ha valaki tudta, mi a boldogság, akkor az Feri bácsi volt. Az utolsó interjút néhány nappal a halála előtt adta.
Elhunyt Szabó Mihályné Pinczés Klára tanárnő, református lelkipásztor. 81 éves volt. Temetése 2016. április első napján, pénteken délután 3 órakor lesz a Maglódi Egyházi Temetőben.
A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Doktori Iskolája felvételt hirdet doktori képzésre. A felvételi jelentkezés beadásának határideje: 2016. április 30.
Elhunyt Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, pszichológus, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat vezetője. 81 éves volt. „Nagyon fontos az élő hit. Az is élő hit, ha kimondja az ember, hogy Isten jó, amikor a betegség nagyon rossz" – mondta nem sokkal a halála előtt egy beszélgetésben.
Harmadszor rendezi meg diákoknak szóló bibliaismereti versenyét a Magyar Bibliatársulat. Céljuk, hogy népszerűsítsék a Biblia olvasását a középiskolások és a felső tagozatosok között.
Átadták a 2016. évi Magyar Érdemrendeket, valamint a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. A díjazottak között van Bereczky Ildikó református lelkész és Csomós József püspök is.
A Pécsi Református Kollégium idén ünnepli alapításának 100 éves jubileumát. 1916 októberében indult el az oktatás a mai intézmény jogelődjében, a Pécsi Református Polgári Leányiskolában. A Kollégium pécsi általános iskolája húsz évvel ezelőtt kezdte meg működését. A kettős jubileum alkalmából a Kollégium több pályázatot írt ki.
"Ahogy egykor a reformátorok, mi is találjunk rá arra az éltető forrásra, mely szellemében, erkölcsében és hitében is megújíthatja hazánkat, a Kárpát-medencét, sőt egész Európát" kívánta Bogárdi Szabó István református püspök a Reformáció Emlékbizottság idei programsorozatának nyitó rendezvényén.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslatba beépül az egyházi hitéleti támogatás kiegészítését célzó, 1,72 milliárd forintos előirányzat, amely biztosítja a Magyar Református Egyház (MRE) költségvetésében az MRE elnöke által jelzett forráscsökkenés kompenzációját - reagált az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága csütörtökön az MRE lelkészi elnökének beszédére.
Hegedűs Bélát jelölték a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzői tisztségére az egyházmegyei jelölő közgyűléseken. A szavazólapokat ma küldi ki az egyházkerület Választási Bizottsága, a presbitériumok a következő hetekben igennel vagy nemmel szavazhatnak a jelöltre.
Egyre több elvárást támasztanak egymás iránt a házastársak. Lehet valaki egyszerre jó barát, szenvedélyes szerető és kiváló szülő? Miért üthet jóval nagyobb sebet a hűtlenség a megcsalt félben, mint korábban? Milyen a jó házasság? – ezekről a kérdésekről is beszélgettünk a házasság hetén Barát Katalin pszichiáterrel, családterapeutával.
„Gyerekkoromban mindig féltem, ha megnősülök, miről fogok beszélni majd a feleségemmel. Most már tudom, miről szól az igazi kapcsolat: folyamatosan ismerni, tanulni egymást" – Káli-Horváth Kálmán és felesége, Borkó Marianna festőművészek vallanak házasságról, hitről, örökbefogadásról, konfliktuskezelésről a házasság hetén.
A Magyar Református Presbiteri Szövetség lapjának szerkesztőbizottság fontosnak tartja, hogy mind a református múlt fölidézésével, mind pedig a jelenkor aktualitásával foglalkozzék, evvel is példát adva, és olvasóit ösztönözve a különböző korok együttlátására.
Csípős, de igazságos – sokan ilyennek ismerik Rózsikát, az egykori trolibuszvezetőt, aki egy általa okozott baleset után fogházba, majd az utcára került. Alkoholista lett, végül agyvérzés miatt hetekig kómában feküdt. Miután felébredt, megtudta, hogy imádkoztak érte, így került el egy keresztyén közösségbe. Ma a Gyulai Pál utcai református gyülekezet tagja, hajléktalanokon segít. Azt mondja, élete értelmet nyert, mióta mások örömére és hasznára lehet.
Két zongorájuk a nappaliban szimbolikus jelentőségű. Azt üzeni, hogy két egyenrangú muzsikus él együtt a házban. Hegedűs Endre és felesége, Katica temperamentuma tűz és víz. Azonos azonban a boldogságtól ragyogó tekintet, ahogyan harminchét év házasság után néznek egymásra. A házasság hete alkalmából interjút szerettünk volna készíteni a zongoraművész házaspárral, de ehelyett új sajtóműfaj született: szerelmi vallomás.
Három nap együttjárás után mondtak igent egymásra, és harminchét éve boldog házasságban élnek. Hegedűs Endre és felesége, Hegedűs Katica zongoraművészek azt mondják, ma is szenvedélyesen szeretik egymást. Úgy vélik, hogy a házasság szenvedély és döntés, de mint ahogyan nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma házasság sem. És ne felejtsük: a házasság lehetetlen küldetés.
Motiváció, szakmai fejlődés, önbecsülés és hit – ezekhez szeretné hozzásegíteni a mérnökhallgatókat a nemrégiben megalakult műegyetemi református lelkészség. Németh Balázs egyetemi oktató, református lelkész szerint sok egyetemista magányos, szakmailag nem elkötelezett, és amiatt is szorong, hogy egyáltalán hogyan fog tudni levizsgázni. A mérnökmisszió az evangéliummal együtt szakmai motivációt, közösséget és lelkigondozást nyújtana nekik.
Rohanás nélkül is indulhat egy nap: virágos zöld tea, játékok, egy jó könyv, meleg színek, halk zene – így hívogatja vendégeit Budapest egyik legfrekventáltabb helyén az Adna Café. Barátságos, trendi, alkoholmentes szórakozóhelyet nyitott tavaly nyáron a református egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója. A Kálvin tér közelében szinte egymást érik a vendéglők, ahol a kis kifőzdéktől a Michelin-csillagos étteremig mindenki megtalálhatja az ízlésének és pénztárcájának megfelelő kínálatot. Az Adna Café mégis különleges és egyedi ebben a sorban.
A református diakóniában kiemelkedő szolgálatot végzők munkáját jutalmazná a református egyház zsinata. A Juhász Zsófia-díjjal az intézményes, a Kiss Ferenc-díjjal a gyülekezetekben végzett diakóniai szolgálatot kívánják elismerni. A jelöléseket február 28-ig várják, a díjazottakról a tavaszi zsinat fog dönteni.