„Ne hagyjátok Ige nélkül az én drága cigánykáimat!" – kérte halálos ágyán egy református asszony, aki fivérével öt éven át látogatta a Nógrád megye falvaiban élő roma családokat. Csaknem egy évtizedbe telt, hogy az elvetett magok kikeljenek, de ma már több településen is rendszeresen tartanak házi bibliaköröket a cigány hívek. Náluk jártak nemrégiben a Károli egyetem cigánymissziós szemináriumának hallgatói, a drégelypalánki útra mi is elkísértük őket. Képriport.
Heves indulatokat váltott ki, hogy törvény tiltja a nagyobb üzletek vasárnapi nyitva tartását március közepétől. Több szervezet kampányt indított, hogy a hét utolsó napján is kinyithassanak a boltok, mert szerintük egy demokráciában alapvető, hogy bármikor lehessen vásárolni. A hívő keresztyének úgy vallják, a vasárnap ünnepnap, az Úr napja, amelyet meg kell különböztetni a hétköznapoktól. Miért vált ennyire fontossá a vásárlás kérdése? Két különböző véleményt mutatunk be olvasóinknak.
„Elszomorít a kenyai mészárlás, és az is, hogy a történteknek nincs akkora sajtóvisszhangja, mint a párizsi eseményeknek" – ezt egy muszlim egyetemista mondta azon a budapesti összejövetelen, amelyet a kenyai Garissa egyetemen nemrégiben brutálisan meggyilkolt diákokra emlékezve tartottak a Skót Misszióban egy héttel a tragédia után.
Tudta, hogy Áprily Lajos írta kedvenc énekeskönyvi énekeink szövegét? Hogy Tompa Mihály, egyik úrvacsorai énekünk szerzője református lelkész volt? Hogy Szenci Molnár Albert nem egész száz nap alatt fordította le a 150 zsoltárt? Összeállításunkban a zsoltáraink és dicséreteink szövegét megíró vagy magyarra átültető költőinkre emlékezünk.
Mire hív Isten és mire nem? Hol a határa a szolgálatnak? A teljesítmény vagy a hűség számít? A sáfárságról is szó esett a Presbiteri Szövetség legutóbbi konferenciáján.
Ravasz László református püspök szerint két ember között a legrövidebb út az őszinte szó. A 20. századi református egyház egyik legnagyobb igehirdetője úgy vélte, hogy az élőbeszéden keresztül jut el leginkább az üzenet a másik emberhez. Homiletika tankönyvében hosszas passzusokat írt arról, hogy mi a különbség az élőbeszéd és a leírt igehirdetés között.
Anyagi problémák miatt átmenetileg szünetel a Confessio papíralapú megjelenése. Addig is, míg egyházunk Zsinata dönt a folyóirat jövőjéről, a szerkesztők az internetre költöztették az idei első számot.
Hivatalosan nem lehet hirdetni az evangéliumot, mégis rohamosan nő a keresztyének száma a világ legmagasabb hegységének lábainál elterülő vidéken. Dél-Ázsia egyik hindu többségű országában töltötte szombathónapja egy részét Dobos Ágoston lelkipásztor. Hazatérve buddhista zarándokok, leprás betegek és hegyi falvak lakói között végzett misszióról mesélt a Parókia portálnak.
Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy segítség nélkül elmenjünk azok mellett, akiknek valóban szükségük lenne a segítő kézre. Segíthetünk akár csak egy kedves mosollyal vagy pár kedves szóval, a másik meghallgatásával, emberszámba vételével, de étellel és teával is. Mindennek az a kulcsa, hogy szívből jöjjön és valóban a segítő szándék vezéreljen. Ha ez megvan, akkor mindezzel „a krisztusi szeretet és gondviselés magja" kel életre a nehéz sorsúak szívében, és ha ezt a magot gondozzák, akkor az a reménységnek és a szeretetnek köszönhetően ha lassan is, de növekedni, élni, erősödni akar.
A keresztre szögezett gonosztevő már semmit sem tehetett, de Krisztus munkálkodott benne, sőt – a másik latorhoz szólva – általa. Krisztus volt benne. És ez a legextrémebb esetben is megtörténhet.
Átlátszó volt, kristálytiszta és steril. Vízzáró műanyag csomagolásán apró betűvel egy nyomtatott sor: 100 ml fiziológiás oldat – 99,1% H2O 0,9% NaCl. „Csak víz, egy kis sós víz!" – jegyezte meg a háttérből egy szürke alak az ágy széléről, amikor meglátta.
A presbiterek nem valamiféle díszszázad tagjai, akiknek csupán annyi a dolguk, hogy „feszítsenek" a vasárnapi istentiszteleten. A presbiterek feladata, hogy közvetítsék a társadalomban Isten üzenetét, és ebbe sok minden beletartozik az erkölcsi példamutatástól a felelősségvállalásig – mondta Szilágyi Sándor, a Magyar Presbiteri Szövetség ügyvezető elnöke. Isten irracionális békessége volt a központi témája a Dunamelléki Református Egyházkerület bicskei presbiteri konferenciájának.
Kedvező folyamat indult el az egészségügyi rendszer finanszírozásának felülvizsgálatával, ám téved, aki a forráshiány folyamatos pótlása nélkül, rövid távon, a területi alapú finanszírozástól várja a kórházak adósságának csökkenését – mondta portálunk kérdésére Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a református Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.
Református kegyességi életgyakorlatok címmel szervezett konferenciát a Magyar Református Presbiteri Szövetség Szolnokon a közelmúltban. A délpesti egyházmegyében rendezett összejövetelen gyülekezeti tagok és presbiterek osztották meg tapasztalataikat arról, milyen erőforrásai vannak keresztyén életüknek, és mi az, ami elősegíthetné az Istennel és embertársaikkal való kapcsolatot.