Az ősz eleji levélhullás mindig olvasó hangulatba hoz. Na, nem a BKV-n zötykölődve, lopva elolvasott pár oldalra, hanem az igazán elmélyülő olvasásra gondolok. Amikor megszűnik az idő, éjszakába nyúlóan kucorogsz a fotelben, és már majdnem kifolyik a szemed, de tudod, hogy mindjárt itt van az utolsó lap, amikor megelégedetten és feltöltődve mehetsz aludni.
Szeptember 20-án harmadszor nyitottuk meg a Szilágyi Dezső téri református templom kapuját, ahol nem csak irodalmi és zenei csemegét kínáltunk, hanem különleges ételekkel is vártuk a betérőket.
Bűnök, szenny, hazugságok, bujkálás, börtön. Bűnvallás, megbocsátás, lélek. Hogy kerül mindez egy lapra? Új életet kezdett, de többségükben még börtönbüntetésüket töltő fogvatartottak mesélik el egy könyvben, hogyan sodródtak tévutakra és miként fordítottak hátat a múltnak. A világ elé tárják, hogyan álltak föl a reménytelenségből és kezdtek újra bízni abban, hogy van számukra esély a rácsok mögül távolinak tűnő, kinti világban.
Egyedül Istené a dicsőség, ezért gratulációk helyett inkább kulcsoljuk össze a kezünket és Istennek adjunk hálát - mondta a dunaharaszti református gyülekezet lelkipásztora az elmúlt hétvégi templomszentelő istentiszteleten. Isten gondviseléséről és kegyelméről beszéltek portálunknak a Pest megyei település reformátusai, hiszen alig több mint egy évvel ezelőtt vágtak bele a templomépítésbe, vasárnap mégis a már teljesen elkészült templomért adhattak hálát.
Gondoljanak most valakire, aki kedves volt szívüknek. Mi az, ami először feldereng? Az arca? A szeme? A keze vagy az érintése, esetleg a hangja? Miként mesélnének róla azoknak, akik nem ismerték? Miként idézzük fel a rég voltakat, és felidézzük-e? – tették fel a kérdést a Kispest-rózsatéri reformátusok, akik a hétvégén ünnepelték a gyülekezet alapításának hetvenedik évfordulóját.
Tegnap vette kezdetét a teremtés hete. Túlméretezett ökológiai lábnyomunk elsősorban állat- és növényfajokra veszélyes, jut eszünkbe ilyenkor, de ma már bátran besorolhatjuk magunkat is azok közé az élőlények közé, amelyeknek drasztikusan szűkül az élettere. Ezt érezte az a fiatal is, aki az ingerdömping elől menekülve nyolc hónapot töltött Finnországban, és akihez elmondása szerint soha nem került ennyire közel a teremtő Isten.
„Energia, klímaváltozás és az egyházak szerepe" - ezzel a címmel tartja 10. nagygyűlését az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózat (angolul European Christian Environmental Network - ECEN) a teremtés hetében 2014. szeptember 27. és október 1. között Balatonszárszón, az SDG konferenciaközpontban. A konferencián neves külföldi és hazai előadók vesznek részt és vitatják meg az egyházak lokális és globális szerepét a jelenkor kihívásaiban, az ökológiai krízisben.
A teremtés hetét szeptember utolsó és október első vasárnapja között ünnepeljük. 2014. szeptember 28-án, Balatonbogláron nyílt meg a Teremtés hete rendezvénysorozat, amelynek idei témája az energia és a klímaváltozás.
Van egy sárga függőfotelünk. Nászajándékba kaptuk, az előző lakók által az ajtókeretbe felfúrt klamnikon lóg, ők hintát tartottak rajta a kisgyereküknek. Nekem ez a függőfotel a világ közepe, békés, sárga kucorodóhely, ahol a talpat megtámasztva az ajtókeretben lehet hintázni, miközben szemlélem mindazt, ami azt jelenti: otthon.
Milyen alapokra épül fel az a gyülekezet, amely nemcsak ma, hanem még évtizedek múlva is létezhet, és meg tudja szólítani a kortárs világot? Erre a kérdésre keresték a választ református lelkipásztorok és gyülekezeti munkások a közelmúltban A holnap gyülekezete című képzésen.
Számukra idegen embereknek épített gyönyörű, új otthont egy házaspár. Illetve egyvalakit régóta ismernek; Attilát, akinek sem családja, sem valódi otthona nincs. A harmincas éveiben járó férfi már a „küszöbön áll" két táskájával, hogy beköltözhessen a házba, de a tündérmese befejezése még várat magára.
Együtt imádkoznak a református fiatalok a Kárpát-medencei ifjúsági imaéjjelen október 10-én, pénteken. Ez lesz a negyedik alkalom, az első hasonló rendezvényt 2011-ben tartották; akkor tizenhat helyszínen ezer határon túli és anyaországi fiatal imádkozta át az éjszakát, ezzel is kifejezve a református egységet.
Mi a neve, mit vásárol, mivel foglalkozik, hol él – a második világháború éveiben és azt megelőzően is súlyos következményekkel járó megkülönböztető jegyekké váltak hétköznapi tevékenységek is. Zsidónak lenni együtt járt azzal: zsidónak lenni mások szemében – akármit is jelentsen ez. Volt azonban egy hely, amelyet a béke szigeteként emlegetnek ma is, egy iskola, ahol jó néhány család biztonságban tudhatta gyermekét a nyílt diszkrimináció éveiben is. A budapesti Skót Misszió leánynevelő intézetének egykori diákja idézte fel portálunknak azokat az éveket, amelyek egy darabig védelmet, majd megmásíthatatlan törést hoztak életébe.
Zsúfolásig megtelt az őcsényi református templom, ahol Kovács László nagytiszteletű urat Rácz József, a Tolnai Református Egyházmegye esperese iktatta be a helyi egyházközség lelkészi hivatalába.
„Megyünk tovább..." – ezzel a két szóval kezdődik a könyv fülszövege, amellyel ízelítőt kapunk a tartalomból. És ez marad végig. Megyünk tovább. Mert menni kell tovább. Felállni, ha elesünk is. Akkor is, ha ellöknek. Akkor is, ha megfeszülünk. Megyünk tovább.
A kecskeméti gyülekezetben öt diplomás diakónus, két szociálismunkás dolgozik. Ők azok, akiket külső és belső elhívás „igazol”, elköteleződésüket több éves hűséges, magas szakmai színvonalon végzett lelkiismeretes szolgálatukkal mutatták meg.
A legszenvedélyesebb lelkészként emlegetik a református egyházban. Valóban nem szokványos jelenség: vidám, lendületes, beszédes és előfordul, hogy a focit is „felviszi” a szószékre. Elsős gimnazista volt, amikor kiderült, biztos, hogy nem vele kezdődik majd valamelyik focicsapat névsora, vagyis nem kapus, hanem lelkipásztor lesz Végh Tamás.
Isten létét számos módon tagadták már a világban, mégis azt gondolom, hogy a mai ember nyíltan vagy visszahúzódóan, de keresi Istent. Mindenki életében eljön egy olyan pillanat, amikor találkoznia kell Istennel - mondja Végh Balázs Béla erdélyi magyar irodalomtörténész. Hit és hagyományok nélkül nem élhetünk - erre szeretné felhívni a figyelmet a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület két új könyvével, amelyet szeptember 16-án mutattak be Budapesten, a Ráday utcai Bibliás könyvesboltban.
A megszálló hatalom szerint kém volt, mások hősnek látták – van, aki szerint egyenesen küldetésének tartotta, hogy meghaljon a rábízott gyermekekért. Jane Haining a második világháború alatt és az azt megelőző években a Skót Misszió egykori leányiskolájának budapesti internátusát vezette egészen az ország német megszállásáig. Éppen hetven évvel ezelőtt halt meg Auschwitzban, karján tetoválással, ahogy a zsidó származású foglyok. Ki volt ő és mit is tett valójában? Ennek próbáltunk utánajárni.