Félve várják a hideg beköszöntét a kárpátaljaiak. Ukrajnában egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz még gázszolgáltatás, a helybeliek azt beszélik, hogy télen már nem tudnak gázzal fűteni, főzni. Aki csak tud, áttérne a vegyes tüzelésre, azonban erre sokaknak nincs pénze. Bogárdi Szabó István püspök adakozásra kérte a dunamelléki református gyülekezeteket.
„Hercegek és hercegnők” iskolája, legalábbis azt mondják a gyerekek, hogy annak érzik magukat, amikor belépnek az egykori patinás kastélyépületbe. Zegzugos, régi ház, csupa titok minden szeglete. Az udvar hátsó részén kecskék legelnek, egy fa árnyékában lovaskocsi pihen.
"A legnagyobb tapasztalat volt arra rájönni, milyen nagy érték, hogy egészséges vagyok" - árulta el Hassan, aki augusztusban két hétre betekintést nyerhetett a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának neurológiai osztályának életébe. Ebben az évben két fiatalnak biztosított nyári gyakorlatot a Menekültmisszió a Bethesda Gyermekkórházzal együttműködve.
Betegen feküdt az ágyban. Fáradt pilláit erőltetve nyitogatta. Miért nem alszol? - kérdeztem. - Meg akarom nézni a magyarokat. Tudod, engem nem érdekel a foci, de ha a válogatott játszik, mindig megnézem a csapatot és imádkozom értük. Gyere, ülj ide te is!
Több száz résztvevőt várnak a VI. Templomfutásra Zsámbékon. A jótékonysági célú rendezvény bevételéből egy halmozottan sérült kislány terápiáját támogatnák. A csupaszív Anna történetét szülei mesélték el nekünk, a templomfutásról pedig a helyi gyülekezetet kérdeztük.
A Magyarországi Evangélikus Egyház déli egyházkerülete székházában megtartották idei harmadik találkozójukat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa tagjai, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei.
Törvény és kegyelem viszonya az egyik leggyakrabban előtérbe kerülő kérdés a keresztyén közösségekben. Ebben is eligazít Pál apostol rómaiakhoz írt levele, csakhogy Pál célja nem e kettő tisztázása volt, hanem valami más - hívta fel a figyelmet Bogárdi Szabó István püspök, a pápai és a budapesti teológia dogmatikatanára. A római levélről szóló beszélgetés folytatását közöljük.
Istenben bízva több mint 100 gyülekezet vezetősége vállalta fel az elmúlt években az iskolaindítást azért, hogy református, hitben járó nemzedéket neveljen fel.
Coaching, időgazdálkodás, szexualitás, lelkiségi típusok – csak pár a Konfi+ műhelyei közül. A nemrégiben Balatonszárszón megtartott konferencia szinte összefoglalhatatlanul sokszínű programot kínált résztvevőinek, akik között tradicionális és modernebb gyülekezetek lelkészei, ifivezetői, egyetemi lelkészek és ifjúsági mozgalmak munkatársai is jelen voltak.
Magyarságtudatra, nemzettudatra, a tudás tiszteletére nevelnek a református iskolákban. Már önmagában a tény, hogy istentisztelet keretében kezdjük a tanévet, annyit jelent: tudunk kérni, áldást kérni a következő év munkájára - mondta Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár Kecskeméten, a Kárpát-medencei és magyarországi református iskolák közös tanévnyitóján.
Iskolatáska kampányt hirdetett a Magyar Református Szeretetszolgálat. Szeptember 5-ig (péntek) az ország 14 gyűjtőhelyén várják a használt, de még jó állapotban lévő iskolatáskákat, tanszereket, amelyekkel nehéz körülmények között élő diákokat támogatnak.
Brutális kegyetlenséggel üldözik a Közel-Keleten és Afrika több országában keresztyén testvéreinket. Érdekükben a Magyar Evangéliumi Aliansz elnöksége a gyakorlati segítségnyújtás különféle formáiról tájékoztat és imára buzdít.
Amikor a bőrönd kerekét vizes ronggyal letörölgettem és feltoltam a szekrény tetejére, pontosan tudtam, hogy vége a nyárnak. Már csupán mozdulatokból is következtetni lehet a tényre: a tisztogatás, az elpakolás már végérvényes jelzi, hogy vége van valaminek és kezdődik egy másik időszak. Ugyanezzel, de ellentétes mozdulattal nyílnak ki a gardróbok ajtajai, tárulnak fel a szekrények mélyei, a függönyök mögötti titkos rejtekhelyek. Évenként visszatérő mozdulattal kerülnek ki nyári pihenőjükből az iskolatáskák nagyobb vagy kisebb sóhajtások mellett.
Megtartották az első egyházmegyei jelölő közgyűlést a Dunamelléki Református Egyházkerületben, ezzel kezdetét vette az egyházkerületi, valamint egyházmegyei vezetőségek jelöltállítási folyamata a következő, hatéves ciklusra. A dunamelléki egyházkerület püspöki tisztségére a jelenlegi püspököt, Bogárdi Szabó Istvánt, valamint Balla Pétert, a Károli Egyetem rektorát jelölte a Vértesaljai Református Egyházmegye jelölő közgyűlése.