„Az egyházban nem hiszek, abban viszont igen, hogy Isten Lelke munkálkodik. Az egyházat meg szeretem" - Harmathy András református lelkipásztorral, az Egyházi Jövőkép Bizottság elnökével beszélgettünk.
Bár nem így tervezte, Isten mégis gyógypedagógusi pályára terelte. Egy sérültekkel és állami gondozott gyermekekkel foglalkozó tagintézmény vezetőjeként Szász Lídia Dórának számos alkalma van bizonyságot tenni hitéről, nemcsak a gyerekek, hanem kollégái között is.
Betegség. Része az életnek. Elkerülni nem lehet, átmenni rajta sokféle módon: félelemmel, rezignáltan, bizakodva, kapkodva (gyógyszert, „tuti módszert"), csendes belenyugvással. Tény: szeretnénk minél hamarabb túl lenni rajta, erősnek és kontrollálónak lenni az életünket illetően. Ám az is tény: Isten megengedte a betegség állapotát, s azt is fordíthatja „áldások megtapasztalásának" idejévé. Nagy tanító a betegágy, s a betegágy mellett lét. Ma van a betegek világnapja.
A legtöbb ember nem úgy képzeli el a börtönbüntetésüket töltő fogvatartottakat, hogy felhevült arccal Bibliát lapozgatnak. A Budapesti Fegyház és Börtönben bibliaismereti versenyt rendezett a református börtönmisszió a közelmúltban. A győztesekkel is beszélgettünk bűnről, fogságról, hitről.
Szinte felfoghatatlan, hogyan tud két vadidegen ember olyan közel kerülni egymáshoz, hogy aztán testestől-lelkestől összekapcsolódik az életük - fejtegeti a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Keresztes Ilona és férje, Mohay Tamás néprajzkutató az idei Házasság hete „arcai" nemcsak a házasság szépségeiről, hanem a kísértésekről, a gondokról és veszekedésekről is kendőzetlen őszinteséggel beszélnek.
Kávé, olvasószemüveg és egy nagy asztal - már ennyi is elég ahhoz, hogy keresztyén gyülekezetek és szervezetek vezetői leüljenek egymással enni, beszélgetni, imádkozni. Hét évvel ezelőtt meg is tették, azóta minden hónap első keddjén találkoznak a különböző felekezetek elöljárói, hogy együtt könyörögjenek a főváros és az ország megújulásáért.
„Azonnal" - igen gyakori szó Márk evangéliumában, amely akciófilmhez fogható cselekményábrázolásával a felgyorsult világban élő fiatalok figyelmét is felkeltheti a hívő egyetemisták szerint. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség a közelmúltban adta ki Márk evangéliumát, méghozzá modern köntösben.
Isten dicsőségéért dolgozni jelentheti azt is, hogy bemutatunk egy igényes könyvet vagy filmet, elbeszélgetünk egy művésszel vagy politikussal. Nem kell folyton emlegetni Jézus nevét, hiszen Ő az a szűrő műsorainkban, akin keresztülfolyik a kultúra és a közélet - állítja az egyetlen erdélyi református rádió főszerkesztője. Kiss Gábor a lendületet kapott egyházi rádiózásról és a terjeszkedés korlátairól is beszélt portálunknak.
Istennek nincsenek unokái - szoktuk néha mondani, mert azt valljuk, hogy a hit nem örökölhető. De vajon vannak-e a hitnek olyan gyümölcsei - az igazi szeretet, a bölcsesség, a humor, az alázat és a hála -, amelyek a jó példák nyomán mégis tanulhatók? Dobos Károly református lelkipásztor unokája mesélt a Magyarországi Lepramisszió alapítójáról, saját emlékeit felidézve.
Nyitott ajtót adott elém. Mindig és mindenhol. Minden kérésem ellenére sem zárta be soha a lehetőségeket előttem. Muszáj volt mindig választanom, döntenem. Vállalnom a felelősséget. Kimondhatatlan volt a vád: "Nem volt más út..." Mindig volt.
A református egyház február 28-ig várja a felterjesztéseket az intézményekben és a gyülekezetekben kiemelkedő szeretetszolgálatot végzők munkájának elismerésére. A Juhász Zsófia-díjat az intézményes, míg a Kiss Ferenc-díjat a gyülekezetekben diakóniai szolgálatot teljesítők kaphatják meg.
Mintegy 6-10 millióan szenvednek ma is leprában, és bár néhány évtizede kiváló gyógyszerek állnak már rendelkezésre, naponta majdnem ugyanannyian betegszenek meg, mint ahányan meggyógyulnak. A világ legnagyobb lepraszervezete: a Nemzetközi Lepramisszió nemcsak a betegség gyógyítását tekinti feladatának, hanem a betegek lelki és társadalmi helyzetén, emberi jogain is igyekszik segíteni.
„Az imádság az egyetlen hívás, amelyet egyetlen kormány sem hallgat le" - ez a mottója a Ráday Gyűjtemény Évszázadok imádságoskönyvei című kiállításának. A Biblia Múzeumban nyílt tárlat a reformációtól napjainkig megjelent imakönyveket mutatja be.
Botrányos jelenség a nagycsalád a 21. században. A buszon, villamoson gyakran megütköznek, ha valaki 4-5 gyerekkel utazik, egy nívós wellness-központban pedig egyenesen megkérdőjelezik, hogy képesek-e kifizetni a belépőt. A nagycsalád nem illeszkedik az individuumot piedesztálra emelő társadalom képébe, ráadásul rossz fogyasztó is - vélekedik Miklya Luzsányi Mónika.