Sírfülkék, rézkoporsó, fakoporsó, fémkapszulába zárt belső szervek, porrá omló csontok, amelyek a 21. századi embernek mesélnek. A budapesti Kálvin téri református templom felújításánál hetvenhat ember földi maradványait emelték ki az épület alatti kriptából, köztük híres-neves egyházi tisztségviselők és reformkori családok tagjait.
Ráckeresztúri Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának keresztyén elkötelezettségű stábja két fő férfi munkatársat keres mentor és foglalkoztató koordinátor munkakörbe.
Sokszor csak egy emberi szó hiányzik, mert a hajléktalan kitaszítottnak érzi magát. Az utcán csak haverok vannak. Nincs szeretet. Szinte mindenki csak önmagáért küzd, ha pedig segíteni akar a másikon, akkor piával kínálja. A valódi szeretet azt jelenti, hogy valaki törődik a másikkal. Bűvös szó ez. Érzi az ember, hogy valaki tartozik hozzá - mondja egy hajléktalan férfi.
Amikor a gyülekezet megtöltötte, akkor kezdi megmutatni magát a templom épülete - mondta portálunk mikrofonja előtt Horváth Gyula belsőépítész, számos református templombelső tervezője. Szerinte egy gyülekezetnek nem háza, hanem otthona kell hogy legyen; azt pedig egyre több közösség felismeri: nemcsak a funkció betöltése, hanem a kivitelezés is fontos, amikor nemzedékről nemzedékre hagyományozódó otthonáról dönt.
Az országgyűlési választásokról, a lelkészekre vonatkozó törvényről, a közösségi portálokról, valamint a református egyház jövőképéről is szólt hagyományos újévi beszédében a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Bogárdi Szabó István több mint száz lelkipásztor előtt beszélt az elmúlt esztendő tapasztalatairól és a jövőről az egyházkerület Ráday utcai székházában hétfőn.
Felújították a budapesti Kálvin téri református templomot. A kormányzat 500 millió forintot biztosított erre a célra. A beruházás rekordidő alatt valósult meg. A felújítást vezető építőmérnöktől azt is megkérdeztük, hogy mennyire viselte meg a templomot a közelben zajló négyes metró építése.
Egy rendhagyó karácsonyi gyöngyözés története. Évek óta minden december 24-én elmegyek valahova, ahol kevés a remény, ahol fájó hiányok töltik be az ott élők szívét és ahol a szenteste csak egy túlélni való újabb nap vége. Ebben az esztendőben előzetes letartóztatásban lévő lányokat látogattam meg, többedmagammal.
Amennyivel magasabb az ég a földnél, akkora a különbség az Isten adta szabadság és a földön kiharcolható szabadság között - mondta nemrégiben Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke. Az 1957-es Bibó-Göncz-Regéczy-per harmadrendű vádlottja a szabadságharcok jelentőségéről és az igazi szabadságról beszélt az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom hőseire emlékezve.
Nem szeretem a szilvesztert hangzavarban tölteni. Számomra az év utolsó estéje sokkal inkább az összegzésről, az alkotó magányról, mintsem a mulatozásról szól. Először mindig mérleget kell vonnom ahhoz, hogy nyugodt szívvel átadhassam magam a konvencióknak. Így fújom hát a vacak műanyagdudát, s kortyolom az olcsó pezsgőt.
"Egy nagycsalád – a gazdasági tendenciák ellenére – még a mai napig is próbál önfenntartó lenni, vagy legalábbis csökkenteni a családból kiáramló költségeket. A gyerekek „megöröklik" egymás ruháit, játékait, az étkezési szokások egyszerűbbek, ritkán vesznek félkész ételt, nem engedhetik meg maguknak a gyorséttermi kajálást, ritkán jutnak el luxusutazásra, inkább a gyalogtúrát meg a sátrazást választják, és nem váltják ötévenként az autójukat. Egyszóval: aki sokgyermekes szülő, az nem jó fogyasztó és nehezen illeszthető bele a fogyasztói társadalom eldorádóképébe." Miklya Luzsányi Mónika ezzel az írásával indult a 2013 családbarát újságírója címért.
"Minden egyes alkalommal, amikor a szigetországban járok, lenyűgöz a keresztyénség gyakorlati jellege. Nem tartogatják ünnepi státuszban lelküknek azt az oldalát, amire nap nap után szükség van." Egy veszélyekkel teli éjszaka Észak-Írországban - ahogy egy magyar református lelkész látja.
A szigetmonostori református templomban 2013. október 27-én tartott presbiteri továbbképző alkalmon Dr. Lassu Gábor református lelkipásztor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának teológiai tanára tartott előadást „Emberközeli evangélium: Hogyan érhetjük el az evangéliummal, és hogyan segíthetjük a kívülállókat beépülni a gyülekezet közösségébe?” címmel. Arról beszélgettünk vele, hogy a gyülekezetek, köztük a mi közösségünk is, hogyan tudná a kívülállók megszólításával, befogadásával küldetését betölteni.
"Vannak, akik igyekszenek szabadulni egyéni adottságaiktól, ahelyett, hogy megtanulnának azokkal együtt élni, sőt, jól élni." - Gondolatok a szépségről.
Magyar örökség díjat kapott a Fasori Református Egyházközség. A kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vehették át a gyülekezet képviselői. A 100 éves Budapest-Fasori református templomban élő gyülekezet hitmegtartó ereje és lelkisége magyar örökség – olvasható az oklevélen. A megtisztelő cím különös lezárása a fasori templom centenáriumi évsorozatának.
"A keresztyénség üzenete a legnagyobb üzenet: Isten emberré lett." - Szűcs Ferenc teológusprofesszor szerint az ember megpróbálhat istentelenül élni, de karácsony óta az Isten többé nem lehet embertelen. - Interjú
„Azt kívánom mindenkinek, hogy az is toppanjon be hozzá, az is legyen vele, akire már nem számított. Számomra a karácsony egyik nagy üzenete és személyes élménye, ahogyan Isten belép a világba, néhányan várták, sokan már lemondtak róla. Kopogtasson be hozzánk a mostani ünnepen Isten, akár inkognitóban is!" (Bogárdi Szabó István püspök)
„Minden év decemberében fellángol köztünk a vita, mit is jó ajándékozni szeretteinknek? Olyat, amit az illető szeretne, vagy amit mi gondolunk jónak? Legyen objektíve értékes, vagy az eszmei érték számít? Legyen saját készítésű, vagy ez csak nekünk jó, akik élvezik „legyártani?" A legvégletesebb ötletek közt csapongunk: a gesztusértékű, már-már végletekig szellemiesített „adjunk egy jó igét" típusú megoldásoktól a „menjünk be a játékboltba és vegyünk meg mindenkinek, amit akar"-ig. Szinte mindannyiunk számára ismerős a karácsonyhoz kapcsolódó dilemma. A Szabó család kidolgozott egy kritériumrendszert.