A rendszerváltás utáni évtizedek sok esetben állították a közép-kelet-európai térség egyházait olyan erkölcsi dilemmák elé, melyek gordiuszi csomónak bizonyultak. Az egyházi átvilágítás egy olyan komplex és összetett kérdés, melynek útvesztői és csapdái könnyen vihetnek bárkit olyan ingoványos talajra, ahol az igazságkeresés a legjobb szándék mellett is belefullad az igaztalanság mocsarába.
Nem divatos ma az állam fontosságáról beszélni, ahogyan a nemzetről sem. Pedig mindkét szervezet nélkülözhetetlen egy (európai) közösség számára. Ugyanis az egyéni és családi elkülönültségekben élő emberi világ értékelvi és szervezeti rendezettség nélkül csak a káosz borzalmait s az erősebb „ragadozók" által diktált „dzsungeltársadalmat" élhetné. A magyar államiság megszületése a magyarság megmaradásának egyik legfontosabb záloga is volt.
"Nem azt adta Jézus a szánkba, hogy az én mindennapi kenyeremet, hanem a mi mindennapi kenyerünket. Egészen másként tud az ilyen ember naponta - úgy, hogy nem unja meg - hálát adni Istennek ezért a meg nem érdemelt kegyelemért. Mert ezt jelenti, hogy emberé a munka, Istené az áldás. Isten áldása nélkül minden munkánkon ott van egy láthatatlan címke, amire ez az egy szó van írva: hiába." (Cseri Kálmán)
Ökumenikus istentiszteletet tartanak augusztus 19-én hétfőn, az ünnep előestéjén, Budapesten. Igét hirdet Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának alelnöke. A liturgiában részt vesz Székely János katolikus püspök és Steinbach József református püspök, a tanács elnöke. Az új kenyeret Steinbach József áldja meg.
Saudade: elvágyódást jelent. Azt mondják, a portugál ember életérzése, amikor ül az óceán partján és lelkében különös szomorúsággal, fájdalommal, sorsába beletörődve bámulja a végtelenbe vesző ismeretlent. Köntös László református lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője valami hasonló, örökös elvágyódásról beszél, amelyet a magyarok lelkében érez, de a miénk mégis más, mint a portugáloké...
Magasabb fizetést, kiszámíthatóbb jövőt, szakmai fejlődést, valamint önmaguk megvalósítását keresik a külföldön letelepedő, vagy munkát vállaló magyarok. A legfrissebb kutatások szerint nagyjából 250 - 300 ezer honfitársunk fogott vándorbotot, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Mit tehet a társadalom, a politika, az egyház? Megállítható a kivándorlás?
Szabadság, szerelem, háború, hit - van egy ország, amelynek a szívét ezek dobogtatják meg évszázadok óta. Földjét maroknyi nemzet vette birtokba, amely a szomszédos népek elismerését és megvetését egyaránt kivívta. Többszörös célpontja lett a hódítóknak, de folyton azon munkálkodik, hogy lerázza magáról a bilincseket. Hát nem ismerős?
Első vidéki termelői piacát szervezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat augusztus 24-én, szombaton, Debrecenben. Az egyháztáji program célja többek között, hogy megszervezze a termelők és fogyasztók találkozását. Az egyház nem gazdálkodni akar, hanem kapcsolatokat szeretne építeni, amelyek arra szolgálnak, hogy közvetlenül a fogyasztóhoz jusson el a jó minőségű magyar áru.
A keresztyén magyar államalapítás ünnepe alkalmával a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Köztársaság nemzetegyesítő Kormányát, Parlamentjét és valamennyi polgártársunkat szerte a nagyvilágban.
Az ország erőforrásai vidéken vannak, abból él az ország, amit vidéken ültetnek és aratnak, amiért imádkoznak, ahogy a gyerekeiket, unokáikat nevelik – mondta Balog Zoltán vasárnap a Vas megyei Kercaszomoron, a felújított református templom újjászentelésén.
„Ezt látnod kell, hogy a hatalmas Isten mi mindent meg tud cselekedni." - tanulták a dunaszentgyörgyi református napközis hittantábor résztvevői. A tábort vezetők megpróbálták megértetni és megláttatni a gyermekekkel, hogy a mi életünkben is történnek csodák. A Szentírásban foglaltakon keresztül Elizeus próféta idejéből.
Pályatársai, családtagjai, barátai és tisztelői sokasága kísérte utolsó útjára pénteken a budapesti Farkasréti temetőben Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutatót, előadóművészt, aki július 18-án 67 éves korában hunyt el.
Utazhatunk vele térben és időben, a gyermekszobai játékvonatok világától egészen a messze tájakig. A kisvasút elringat, míg a mai modern szerelvények akár több száz kilométeres sebességgel száguldanak Európa nagyvárosai között. Van, aki számára örök szerelem, másoknak örömteli, de hétköznapi munka, és van, aki Isten ajándékának tekinti, hogy a vasútnál dolgozhat. Hogyan lehet a párhuzamosból kereszt, többek között erről kérdeztük keresztyén vasutasokat a Nemzetközi Vasutas Misszió magyarországi találkozóján.
Tízből kettő - napjainkban jó, ha ennyi megmarad a szerelemből, komoly elhatározással köttetett házasságok közül Magyarországon. Vajon mi kell ahhoz, hogy megtaláljuk a társunkat, mi több, egész életre szóló legyen a szövetség? - Erről is szó volt az idei Csillagponton.
Konferenciát rendez a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom csütörtöktől vasárnapig Balatonszárszón MIGeneRÁCIÓ címmel az 1943-as szárszói Magyar élet tábor 70. évfordulója alkalmából.
Egészségnapot tartottak Kokadon egy uniós, önkéntes beteglátogató pályázatnak köszönhetően. A rendezvénynek a Kokadi Református Gyülekezet és a község Művelődési Háza adott „otthont", ahol tizennégy önkéntes beteglátogató szolgált a saját „eszközeivel". Búza Katalin önkéntes írása.
Elmaradt az idei nyári tábor, helyette festőecsetet és kőműves lapátot ragadtak a gazdagréti református gyülekezet tagjai. Mint mondják, a betonkeverő mellett közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha; és még a gyerekeket sem hagyták otthon.
A közösségi létforma az a fogalom, amelyről ma nagyon sokat beszélnek, tömegek sóvárognak utána, de sok esetben csak vágyálom marad. Egy kis lelkes csapat - néhány egyházi, gazdasági és közéleti szereplő - úgy gondolta, elérkezett a cselekvés ideje, ezért megalakították az Élő Szövet nevű alapítványt.
Rozsda, nemesfém, ékkő, gyöngy, szőrös szív és ezüst gömbbe zárt almamag: ékszerek, melyeken a világban rejtőző isteni szeretetet tükröződik. Lázs Eszter formatervező művész és kollégái rendhagyó kollekciót készítettek: keresztyén ékszereket, amelyek között sem kereszt, sem hal nem található, mégis ott van minden egyes gyűrűn és nyakéken valami, ami túlmutat az emberi léten.