Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Talán nem csak a fülünk, de a lelkünk is megnyílt múlt hétvégén, a X. Református Zenei Fesztiválon. A fővárosban több ezren végeztek önkéntes munkát a Szeretethíd önkéntes napok keretében, hallgatták a református művészek előadásait, és ünnepelték együtt a Magyar Református Egység Napját.
Falak vagy emberek – mi is az egyház lényege? Aki kívül van, sokszor csak azt látja, ami elválasztja a vallásos közösségektől, de vajon aki benne él, elmondja-e a másoknak, miért jó az egyház? Ha egyáltalán jó és így jó, ahogy most van. A Harmat Kiadó május elején rendezett könyvbemutatót és kerekasztal-beszélgetést, ahol jelen- és jövőképüket egyaránt boncolgatták a katolikus, református és evangélikus egyház képviselői.
A Fasor csodálatos története az egyház történetének örömmel és fájdalmakkal teli miniatűrje – mondta Somogyi Péter, a fasori református gyülekezet lelkipásztora. A negyvenes évek végi ébredéskor a Lövölde téren kígyózott az úrvacsorázók sora, majd néhány évvel később száműzték a kommunista rendszert elutasító lelkipásztorokat, és szép lassan kiürült a templom. Napjainkban hatszázan járnak istentiszteletekre, virágzik a gyülekezet, feladat is van bőven.
Aki énekel, kétszer imádkozik - tartja a mondás. Ha pedig sokan énekelnek, a hamiskás hangok is megszépülhetnek. A főváros egyik legforgalmasabb sétálóutcájában nemrégiben református zsoltárokat visszhangoztak az épületek.
A hívek kevesen vannak, sokat szenvedtek, mégis hűségesek az Ormánságban dolgozó református lelkészcsalád közösségeiben. Vasárnap és ünnepnap reggeltől estig járja a falvakat Bereczky Örs és szintén lelkész felesége, Jutka, istentiszteleteket, keresztelőket tartva.
Csűry István püspök Újszerződés Erdély magyarjaiért című írása olvasható a lap címoldalán. A Harangszó vezércikkét ezúttal Somogyi Botond jegyzi, az anyaországi népszámlálás egyházi vetületét elemezve.
A Lágymányosi Ökumenikus Központban (1117 Magyar tudósok körútja 3.) 2013. május 31-én, pénteken 18 órától egyetemi istentiszteleten találkozhatnak azok, aki az elmúlt 23 évben hosszabb-rövidebb ideig az egyetemi gyülekezet tagjai voltak.
A Biblia az egyik legnépszerűbb könyv a világon. A Bibliás Könyvesbolt megnyitásának hétvégéjén minden órában fogyott belőle. A bolt a budapesti Ráday utcában, a Biblia Múzeum szomszédságában, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában várja a látogatókat.
Isten embert teremtett: nem angolt, németet, japánt, arabot és nem romát. Illetve mégiscsak romát, mert az a cigányok nyelvén embert jelent – mondta egy dencsházai asszony. Punya, tombola, népmese, történelem, tánc: roma napot tartottak a Baranya megyei Almáskert Gyerekházban.
Egyszerűség, egyenesség, kérlelhetetlen hit, következetesség - ennyit már tudtam a kárpátaljai reformátusokról, mielőtt elindultam, hogy saját szememmel győződjek meg arról, mindez csupán nyakasság kérdése-e vagy a Lélek munkája. Mint kiderült, az ébredés nemcsak hogy valós, de egy emberöltő óta töretlen.
Pénteken megkezdődött a X. Református Zenei Fesztivál. A rendezvényhez kapcsolódva péntek délután átadták az ország első bibliás könyvesboltját a IX. kerületi Ráday utcában.A Parókia Sajtószolgálat beszámolója boltunk megnyitásáról:
Pénteken megkezdődött a X. Református Zenei Fesztivál. A rendezvényhez kapcsolódva péntek délután átadták az ország első bibliás könyvesboltját a IX. kerületi Ráday utcában.
Egyre népszerűbb az önkéntes munka, idén csaknem tizenhatezren jelentkeztek a Szeretethídra, a református önkéntes napokra. A rendezvény fő célja, hogy önzetlenül segítsenek másokat, hiszen, ahogy Pál Sándor a szervező, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke is mondta: ha szétnézünk magunk körül, mindenkinél van még elesettebb is.
Megnyílik Budapest első bibliás könyvesboltja a kilencedik kerületi Ráday utcában. A protestáns bibliakiadásoknak méltó otthont adó református könyvesboltot a Dunamelléki Református Egyházkerület alapította.
A hegymászó nem akar meghalni – mondta Erőss Zsolt hegymászó két évvel ezelőtt a Parókia portálnak. A sportember a múlt héten a Himalájára indult csúcstámadásra, társával hétfőn jutott el a Kancsendzönga tetejére, majd ereszkedés közben nyomuk veszett. Életben maradásukra szinte nincs semmi remény.
Isten iránti hálával adjuk hírül, hogy 2009. május 22-én, 11 órakor a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát. Ezzel a lépéssel, közel 20 évi fáradozás után, mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket ebben a formában juttatjuk kifejezésre – visszhangozták a hatalmas hangfalak az Alkotmányozó Zsinat üzenetét négy évvel ezelőtt Debrecenben. Az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának negyedik évfordulójára emlékezik május 26-án, vasárnap a Kárpát-medence magyar reformátussága.
Egy katonának a hídról nem éppen a szeretethíd jut az eszébe. Vagy mégis? Egy háború dúlta balkáni országban értette meg a fiatal tábori lelkész, mit jelent a híd, amelyen áthaladva ellenség támadhat, vagy barát közeledhet. Elválaszt vagy összeköt a híd?
Ahol a Lélek árad, ott szobák, utcák, terek, városok, térségek, országok, kontinensek engednek hatalmának és mondanak Rá áment. Isten különleges módon tágas térre viszi az övéit. Elsődlegesen nem fizikai hadjárattal, nem a nehéztisztek fölényével, amitől a filozófus remélte győzelmét.