Ha Kárpátalján boldog emberrel találkozunk, biztos, hogy az illető hallott a csongori misszióról. Noha az alkohol családok ezreit tette tönkre, a református iszákosmentő szolgálat hatására egyre többen szabadulnak meg a szenvedélybetegségből, de annál jóval többet is kapnak. Gyakran nem csak ők, hanem szeretteik is új életet nyernek, amikor belépnek a misszió rácsok és zárak nélküli világába.
Sok bibliai szereplőt szoktunk példaként emlegetni, királyokról, bírákról, tanítványokról is szólnak prédikációk, Máriától azonban ódzkodnak a reformátusok. Most mégis a kereszt alatt álló anya fájdalmát és szenvedését hozza elénk a Szegedi Kortárs Balett Stabat Mater című balettje. Milyen kölcsönhatással van egymásra tánc, művészet, egyház és hit - többek között erről beszélgetett az előadás után a koreográfus a dunamelléki református püspökkel.
Ácsokkal segít a református szeretetszolgálat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén vasárnap kora délután, rövid idő alatt jelentős mennyiségű eső esett, melyet viharos erejű szél, valamint helyenként borsó és csésze nagyságú jég kísért. Személyi sérülés is történt, a két sérültet kórházba vitték, az anyagi kár jelentős. A Magyar Református Szeretetszolgálat a segélyszervezetek közül elsőként érkezett a térségbe.
Az irgalmas samaritánus története egyike a legismertebb bibliai példázatoknak. A samaritánusok azonban nem fiktív alakok, és nem is csupán az ókori történelem lapjairól tudhatunk róluk. Bár bő évszázada még az eltűnés fenyegette őket, legnagyobb ünnepükre a már több mint hétszáz főt számláló közösség apraja-nagyja összegyűlt a közelmúltban.
A határ pontos, egyszeri és éles jelenség – olyan, mintha áttörhetetlen, megléphetetlen és végleges lenne. Végletes. Ugyanakkor a határ az a legközelebbi hely, ahonnan indulni tudsz máshova. A legnagyobb teret adja a mozdulásra, a kitérésre. Átalvető. A határ az a hely, ahol még nem döntöttél.
Hálaadó istentisztelettel emlékeztek meg a református templom és a gyülekezet történetéről Ráckevén a közelmúltban. A neogótikus templom elődjében Szegedi Kis István és Skarica Máté reformátorok hirdettek igét évszázadokkal ezelőtt.
Ihletettség, predestináció, karizmák. Bár a pátoszosan hangzó vagy nehezen érthető kifejezések idegenül hathatnak az egyszerű hívők számára, mégis sokan tesznek fel kérdéseket lelkipásztoruknak ezekben a témákban. Tényleg Isten szava a Biblia? Van, aki számára elkerülhetetlen a kárhozat? Létezik gyógyító erő ma is? – többek között erről beszélgetett a közelmúltban több protestáns lelkipásztor egy református egyetemi kollégiumban.
Bár a legutóbbi népszámláláskor kevesebben vallották magukat a református egyházhoz tartozónak, mint korábban, a népszámlálási adatok így is kedvező képet mutatnak rólunk - mondta a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke az egyházkerületi tanácsülésen. Bogárdi Szabó István a kötelezően választható hittanoktatás előkészítéséről és a módosítás előtt álló egyházügyi törvényről is szólt a tanácskozáson, ahol a református intézményekben folyó elmúlt évi munkáról is beszámoltak.
Kránitz Mihály római katolikus és Szűcs Ferenc református teológusokkal együtt gondolkodtunk arról, vajon mit jelent, hogy ez az év az egyik egyháznak a Hit Éve, a másiknak a Hitvallás Éve. E kettő különböző, mégis azonos. Händel Messiása jutott az eszembe. Az mindkettő.
A lapszám ünnepi összeállítását Csűry István püspök pünkösdi pásztorlevele nyitja. „E mennyei erő ott töltetik ki és viszi véghez megújító csodáit, ahol az emberek együvé tudnak gyűlni, és késznek mutatkoznak arra, hogy Isten eme hatalma, Lelke számára helyet kínáljanak fel életükben" - írja címoldalas írásában Zsigmond József.
Miért bántják Magyarországot Európában? Miért került üldözött, kuruc szerepbe hazánk? – erre is kereste a választ Balog Zoltán emberierrőforrás-miniszter, Lánczi András filozófus és Bogárdi Szabó István református püspök a Magyarország és a maradék világ című dispután.
A barátnőmtől kaptam kölcsön egy piros télikabátot, mert a sajátom már nem ért össze a hatalmas pocakomon, amelyben – akkor még nem tudtam – egy gyönyörű kislány gömbölyödött. Átlagos, hideg, színtelen februári este volt, mikor Bé megszületett, számomra mégis olyan nap, amely azután az életem minden percét meghatározta.
Emberi kapcsolatok, oldottabb légkör, anyagi jólét, karrier? Hogy kinek mi teszi élhetővé az életet, személyenként változó. Ahogy az is, tud-e újat kezdeni, aki külföldön telepedik le; és mit képes megteremteni itthon, aki marad. Összeállításunkban ezúttal olyan fiatalok szólalnak meg, akik hazatértek külföldről vagy soha nem is akartak elmenni.
Különös, furcsa és megdöbbentő - ilyen a csoda. Elmondani nehéz, énekelni róla talán könnyebb. De hogyan lehet szólni arról, amire nincs magyarázat? Erről kérdeztük a hazánkban turnézó holland gospelkórus tagjait.
Kamaszként egyszer a Duna-korzón sétált osztálytársaival és arról álmodozott, hogy jó lenne majd valamelyik szépen csillogó luxusszállodában dolgozni pincérként. Csokornyakkendőben, elegáns öltönyben képzelte el magát, ahogyan éppen felszolgál. Tizenöt év sem telt el, és teljesült az álma, bár egészen másképp, mint gondolta.
Istentiszteleti sorozatot szervez a vizsgaidőszakban egyetemistáknak a Pesti Református Egyetemi Misszió (PROMISSZ) és a Soli Deo Gloria Szövetség (SDG) a pesti oldalon.
Pótfelvételit hirdetett a Károli Gáspár Református Egyetem. Református hittanoktató, református hittanár-nevelő, illetve protestáns teológus szakra várják a jelentkezőket, alap-és mesterképzéseken egyaránt. A diploma megszerzése után hittanoktatóként, illetve hittantanárként is el lehet helyezkedni.