A katonák elvitték őt a palota belsejébe, a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. Felöltöztették bíborba, tövisből font koronát tettek a fejére, és elkezdték köszönteni: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte.
Ékszerdoboz a pusztában – vélik sokan a helvéciai református templomról, amelyet a hétvégén szenteltek fel. Kevesen veszik a bátorságot mostanában, hogy építkezésbe kezdjenek, azonban a Kecskemét melletti tanyavilágban összefogtak, imádkoztak és cselekedtek. Az eredmény mindenkit lenyűgözött.
Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.
Kardiológus orvos, aki egyszer sem ejt szót a szív összehúzódásait szabályzó élettani folyamat zavarairól, gyógyszerekről, pészmékerekről, terheléses EKG-ról, helyette egyszerűen csak szerető szívet emleget. A szeretetről mint a legfőbb védőfaktorról beszél. Tudományos vizsgálatok sorával igazolja állítását, hogy a hívő emberek egészségesebbek és jóval tovább élnek, mint a nem hívők. Tahy Ádám Dizseri-díjas főorvossal beszélgettünk szívügyeinkről.
Minden cselekedetünk attól függ, ki a mi életünk istene. Ha mi magunk vagyunk azok, hiába böjtölnénk akár a legdrasztikusabb módon is, azzal sem tudnánk Isten tetszését elnyerni, és kompenzálni, hogy az őt megillető helyet másnak adtuk át.
Tahy Ádám kardiológus főorvos kapta idén a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat. A jubileumi ünnepségen az orvos azt mondta, barátjával, Dizseri Tamással együtt küszködtek a „Krisztus-arcú keresztyén egészségügyi intézmények kialakításáért".
Néha úgy viselkedik, mint egy nagy kamasz, rosszalkodik és hecceli a többieket – mondják pályatársai Rajkai Zoltán színművészről. Külseje valóban kisfiús, senki nem gondolná, hogy elmúlt negyven és négy gyermek édesapja. Valahogy nem is lehet vele másként beszélni, csak tegeződve, a téma azonban komoly, hiszen az élet nem játék. Hit, művészet, siker, apaság, hétköznapok, káromkodás, büszkeség – számos téma egy őszinte vallomásban.
Balett az ovisoknak, társastánc az ifiseknek, irodalmi kávéház a szülőknek - csak néhány egy nem mindennapi gyülekezet mindennapos elfoglaltságai közül. Miközben a tóparti üdülővárosban sok házasság válságba jut a nyári szezonok alatt, a református gyülekezet tagjai számtalan módon próbálnak tenni lakóközösségükért.
Még vissza sem értem Magyarországra, már úgy éreztem, otthon vagyok. Nincs is ebben semmi különös, Utrechtben járva rajtam kívül sok magyar érezhetett hasonlóan, aki Tüski Istvánhoz és feleségéhez látogatott, vagy részt vett a magyar nyelvű istentiszteleteken.
"Nincs igazi húsvét a feltámadás boldog elfogadása, hite nélkül" - hangsúlyozza a lap címoldalán olvasható írásában Pungur József. „Krisztus halálával kezdődött a halál feletti győzelem" - írja húsvéti pásztorlevelében Csűry István püspök.
Egy hónapot töltött a skóciai Edinburgh-ban kutatói ösztöndíjjal Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke január 28-tól február végéig. A kint végzett munkájáról, valamint arról beszélgettünk, milyen hasonlóságok és különbségek tapasztalhatók a skót és a magyar reformátusok, református egyházak között.
Lakásmaffia áldozata lett az a négygyermekes család, amelyet tavaly „fogadott örökbe" a svábhegyi református gyülekezet. A 37 négyzetméteres 15. kerületi panellakásban addig maradhatnak, ameddig képesek előteremteni a csaknem százezer forintos albérleti díjat, azután nem tudják, mi lesz. Vargáék azt mondják, abban reménykednek, hogy holnap (is) történik egy pici csoda, ami segít, hogy túléljenek, vagy könnyebb életük legyen.
Ez a vasárnap igazi ünnep volt. Nagy- és piros betűs, de nem tolakodó. Kérdésekkel jöttem Amszterdamba, végül még többel indultam tovább. De azt is tudom, jó kezekben vagyok.
Akár a szuperhősökkel is felvehetné a versenyt, pedig kicsi volt és törékeny. Molnár Mária hűséggel, becsülettel segített és szolgált azon a távoli vidéken, ahová sohasem vágyott. A mozivásznak hőseinek néha úgy tűnik, több életük van, a misszionáriusnak azonban csak egy volt. Ma sem tudjuk pontosan, hogyan ölték meg, haláláról nincsenek bizonyított információk.
Új "kisharangot" szentelnek fel a Gödöllői Református Egyházközség templomában március 17-én vasárnap, miután a korábbi, több mint kétszáz éven át szolgáló harang tavaly elrepedt, elvesztette csengő hangját.
Átfogó egészségnevelési programot dolgoztak ki a Semmelweis Egyetem munkatársai Eduvital címmel. Falus András akadémikus portálunknak arról beszélt, az új oktatási modell segítségével fiatalok millióinak szeretnék átadni az egészséges életmód szemléletét, hogy öröklött hajlamaikat kedvezően befolyásolhassák, és kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.
A gyerekek többsége soha nem hallott még komolyzenét, sőt néhányuk azt sem tudja, hogy mi az. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművész házaspár koncertkörútján olyan iskolákba is elviszik Zeneképzelet című produkciójukat, ahol talán ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a gyerekek élőben komolyzenét hallhassanak.
Jól ismert dallamok és játékos hangszerek, amelyeknek nemcsak a hangja, de az íze is jó - legalábbis van, aki szerint megér egy próbát. A zenés-játékos foglalkozásokat nemcsak a gyerekek élvezik, a kismamák is szívesen tanulnak új mondókákat egy református gyülekezetben.
Családi életre nevelés és a kapcsolati kultúra fejlesztése címmel indít továbbképzést pedagógusok számára a Károli egyetem. A hatékony kommunikáció, a konfliktuskezelés, a család működése, a veszteségek kezelése és a párkapcsolat is témája a negyvenórás képzésnek.