Lesz állásom? Lesz társam? És egyáltalán meddig élek? - sok kérdéssel bombázzuk a Mindenhatót, de válasz helyett gyakran Ő is visszakérdez. Akkor inkább önmagunkban keressük a választ? Többek között erről beszélgettünk egy Hollandiában élő teológussal.
A békepapi mozgalomnak befelé képviselni kellett a pártállam szempontjait, kifelé pedig részben a világ katolicizmusa felé, részben a hidegháborúban szembenálló országok felé reprezentálni, hogy egy lojális egyháznak semmi baja nem eshet Magyarországon. Hogy a tények ennek ellentmondanak, azt többnyire a propagandista klasszikus szólamával intézték el: annál nagyobb baja a tényeknek!
Megfelelő eszközökkel és kellő empátiával kell megszólítania Krisztus egyházának a mai fiatalokat - vallja Kánya Zsolt Attila, a Királyhágómelléki Református Ifjúsági Szövetség elnöke, akit Fábián Tibor az ifjúsági munka kihívásairól kérdezett a lap címoldalán kezdődő interjúban.
Ahol hiányzik a virág az úrasztaláról, azt jelenti, hogy már ember sincs, aki odategye – mondja Magyari Hunor fotográfus, aki az elmúlt években szerzőtársaival lefényképezte az Erdélyi Református Egyházkerület összes templomát. Néhány helyre már az utolsó pillanatban érkeztek, de találtak virágzó gyülekezeteket is. Fotóalbum-sorozatuk a realitást tükrözi, az aktuális állapotot mutatja. Megmaradnak vagy felszámolódnak az erdélyi gyülekezetek? – ezen is vitáznak a kötet szerzői.
Leopárdok és tigrisek, hegyi betegség és kommunisták nehezítették útjukat, de nem hiába küzdöttek: előfordult, hogy szemük láttára lettek keresztyénekké az eldugott hegyi falvak lakói. Református misszionáriusok meséltek nekünk Nepálban töltött éveikről.
A magyarok elvándorlásának okai és következményei, a nemzeti identitás, valamint a fiatalok jövője a témája annak a tudományos-közéleti találkozónak, melyet Balatonszárszóra hívnak össze idén augusztusban. Felekezeti hovatartozástól és pártszimpátiától függetlenül várják a tanácskozásra az egyetemistákat és a fiatal felnőtteket az egyik református diákmozgalom tagjai.
Bizalom, igazság és szeretet. Súlyos és túl nagy szavak - ezt gondoltam először az iráni férfi válaszáról, amikor arról kérdeztem, mi a legfontosabb, amit át akar adni honfitársainak a keresztyén bibliaórákon. De azt nem sejtettem, hogy a miértre a saját történelmem lesz a válasz.
A lelket megfoltozni csak kultúrával lehet – állítja a Harvard Egyetem oktató orvosa. A bostoni pszichiáter itthon a debreceni Color együttes vezetőjeként lett ismert a hetvenes-nyolcvanas években. Bokor Gyula szerint a dalok ritmusa változik, de a zene ugyanazokat az emberi érzelmeket – fájdalmat, veszteséget, boldogságot – fejezi ki évezredek óta.
Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő elfogadta a református szeretetszolgálat felkérését, így idén ő a Szeretethíd fővédnöke Jákob János mellett, aki a Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábor Lelkészi Szolgálat püspöke.
A passió bemutatja, hogy milyenek vagyunk, de a kereszt Krisztusé, egyedül az övé - ezért helyettes áldozat -, a mienk pedig annak meg nem érdemelt üdvös gyümölcse. A bűn nem képes Megváltót produkálni. - Olvasói vélemény.
A legelőt ismerjük, de a bárányokat nem - vallotta a honi pasztorálpszichológia atyja. Gyökössy Endre életével és munkásságával arra hívta fel a figyelmet, hogy egyformán fontos jó kapcsolatban lenni a Teremtővel, a teremtett világgal, embertársainkkal és önmagunkkal. Lelkipásztori és pasztorálpszichológiai szemlélete évtizedekkel meghaladta a korát - hangzott el a születésének 100. évfordulóján rendezett emlékkonferencián.
A Nem Adom Fel Alapítvány meghívására először látogat hazánkba Nick Vujicic, aki előadásaival több ezer embernek mutatta meg már a világon, hogy akár ép, akár sérült emberként hogyan érdemes élni.
Miért lesz valaki lelkész? Felkészít-e a teológia a lelkészi szolgálatra? Hogyan telnek egy lelkipásztor napjai? Könnyebb vagy nehezebb társat találnia? Összeállításunkban fiatal lelkészekről olvashatnak, akik arról meséltek nekünk, hogyan kezdődött szolgálatuk.
Órarendbe iktatva tanítják a hittant vagy az erkölcstant szeptembertől. Egyes bírálatok szerint nem szerencsés a világnézetet „beültetni” az iskolapadokba. A keresztyének többsége úgy véli: a hittan esély lehet azoknak a gyerekeknek is, akik ateista környezetben nevelkednek. Március elsején kezdődik a beiratkozás az első osztályokba, a szülőknek pedig választaniuk kell az erkölcstan, illetve a hit- és erkölcstan között.
A református menekültmisszió tanárai tartottak 40 órás képzést diakónusoknak és szociális munkásoknak a Kolozs megyei Mérán. A kis erdélyi faluban számos analfabéta, valamint szegény, rászoruló család él. A helyi szociális munkások és önkéntesek – a többi közt – azzal segítenek rajtuk, hogy a gyerekeket korrepetálják, adományokat gyűjtenek, és látogatják a családokat.
A barna és a vörös fenevad – diktatúra református szemmel. A huszadik században a nácizmus és a kommunizmus is ellenségének tekintette az egyházat, hiszen mindkét totális diktatúra a maga gyártotta ideológia kizárólagosságát hirdette a keresztyénség Krisztus-központúságával szemben. Ezért a múlt század során nagyon sok, köztük számos református testvérünk fizetett börtönnel, fizikai próbatétellel, nemegyszer életével hitéért.
Ezt nem lehet kibírni, olyan boldog vagyok. Alig hiszem el, hogy két óra múlva már Hollandiába érek. Az országba, melynek nyelvét a sajátomén kívül beszélem, és a városba, amit néhány éve még annyira visszataszítónak találtam.
Kik azok a protestánsok? Házasodhatnak-e a lelkészek? A hit csak az időseknek és a gyengéknek való? Az egyházról sokan sokféleképpen gondolkodnak - ha egyáltalán érdeklődnek a számukra ismeretlen világ iránt. Különös lehet, de fiatalok százai előtt épp a nyári fesztiválokon tárul fel az egyház igazi arca.