Mikor egy-egy nagy út végére jutunk, hazaérkezünk. Oda, ahol Isten mindent elkészített számunkra. Karácsonykor megtapasztalhatjuk, hogy Isten vár minket – mondta karácsonyi üzenetében a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Szabó István a régi bölcsességre emlékeztetett: „Bármennyire szereted is Istent, tudd, hogy Ő véghetetlenül jobban szeret téged."
Újabb hét kitüntetettnek ítélték oda a Magyar Örökség Díjat. A Magyar Örökség és Európa Egyesület elismeréseit szombaton adták át a Magyar Tudományos Akadémián. Az elismerést két református, Czine Mihály (1929-1999) Széchenyi-díjas irodalomtudós, valamint Böszörményi Gergely, a Református Zenei Fesztiválok igazgatója is megkapta.
A szeretet ölelés – mondja egy negyedikes fiú. Barnabás Kende szerint az egymás iránti szeretetet az öleléssel fejezzük ki. Amikor anya és apa megölel, az szívderítő – teszi hozzá a fiú azon az iskolai karácsonyi ünnepségen, ahol Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi pakkjait osztották szét.
Nincs olyan ember, aki ne kapott volna valamit, amire szüksége van másnak ebben a világban. Sok minden lehet az életünkben, amivel mások felé fordulhatunk, amivel a másik, ránk bízott embertársunkat erősíthetjük, támogathatjuk, emelhetjük.
Hatvan másodperc nappal, száz másodperc éjszaka - ennyi ideje volt társaival arra, hogy akár álmukból felriadva is összeszedjék a felszerelésüket és kigördüljenek a tűzoltószertár kapuján. Egy-egy bevetésen gyakran voltak tanúi értelmetlen haláleseteknek, de valami mindig erőt adott az újrakezdéshez.
Aki még nem unja az ősi civilizáció egyik naptárának tulajdonított jövendölést, vagy viccelődik vele, vagy bevásárolt tartós élelmiszerekből - bele sem gondolva, hogy a konzerveket csak akkor fogyaszthatja el, ha a közeljövőben nem lesz vége a világnak.
Új hajléktalanmelegedőt adtak át Budapesten. A korszerű, akadálymentesített épület kétszáz ember ellátására alkalmas. A nappali melegedőben a rászorulóknak lehetőséget adnak fürdésre, mosásra, pihenésre és ételmelegítésre.
Nem kérdezik, mit szabad, mit nem, azt teszik, amit jónak látnak, amíg nem szólnak ellene. Aki találkozott már hollandokkal, tapasztalhatta nyíltságágukat, tettrekészségüket és a kíméletlen őszinteségüket.
Tovább meséljük az evangéliumot...Írásaink esszenciája most nyomtatott változatban is megjelent. Karakter című, színes, több mint 80 oldalas magazinunk már megérkezett a dunamelléki református gyülekezetekbe.
"Krisztus Jézus érkezése tudatosította és azóta állandóan tudatosítja, hogy Vele felismerhetően útelágazáshoz érkezik az ember" - fogalmaz a lap címoldalán olvasható ünnepi pásztorlevelében Csűry István püspök. Ugyanott a 21. század - sok esetben - Krisztus nélküli karácsonyát tárja elénk Mai betlehemes című hangulatos írásában Lovász István.
Nagy zsivaj fogadott az ebédlőben, a lányok a székek helyett az ablakpárkányon ültek. Minden szempár az új lányra szegeződött, akit most vezetnek át az udvaron. Kérdésemre, hogy örülnek-e az újaknak, a válasz egybehangzó igen volt. „Egyébként mindennap ugyanazokat az arcokat látjuk, tudja?"
A könyvek többsége olyan, mint az üdítő: egyik finomabb, mint a másik - de ha kimarad az életedből, nem sokat veszítesz. A Biblia olyan, mint a víz. Nemcsak fontos. Létfeltétel.
Semmi sem fog változni, de minden megváltozik – mondta megválasztása után az új erdélyi püspök. Kató Béla 82 szavazattal lett az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője. A másik jelölt, Székely József 32 szavazatot kapott.
"Tizenöt millió magyart kellett végigvinnem ezen a 200 méteren!" - Gyurta Dani olimpiai bajnok szavai az egész országot meghatották londoni ötkarikás győzelme után, amikor vele együtt minden magyar úgy érezhette, hogy büszke nemzetére.