Textilmaradványokból babaruha, hulladékpapírból lámpa, egy kallódó dobozból veszélyeshulladék-tároló. Egyszerű fogások, amelyekkel óvjuk a környezetünket, és még örömet is szereznek.
Megváltozott a korábbi tendencia: már nem a missziók keresik az embereket, hanem a bajbajutottak fordulnak lelki, anyagi és fizikai segítségért a református missziókhoz. A becsült adatok szerint évente több százezer embernek nyújtanak segítséget a társadalmi missziók, amelyek számos területet felölelnek a hajléktalanellátástól kezdve a vakmisszión át a telefonos lelkigondozásig.
Csűry István püspök a Kárpát-medencei református nőszövetségeket szólítja meg pásztorlevelében, abból az alkalomból, hogy az idei, decemberi Kárpát-medencei imanapot a partiumi nőszövetségek készítik elő.
Az elmúlt hétvégén hullámzó frontzóna alakította Magyarország időjárását, de változékony idő jellemezte a környező országok éghajlatát is. A Felvidéken a hideg időt a táj szépsége, a helyiek főztje és vendégszeretete enyhítette.
A budai gyülekezet már hosszú évek óta testvéri kapcsolatokat ápol a marosbogáti Emmaus gyermekotthonnal, annak vezetőivel, Molnár Eszterrel és Molnár Károllyal. Isten minket vezető kezének és akaratának engedelmeskedve találtunk egymásra, és a kapcsolataink mindkét fél számára Istennek is kedves gyümölcsöket termőek voltak és reménységünk van rá, maradnak is.
A Da Vinci-kód, Júdás evangéliuma és Barnabás evangéliuma után itt a legújabb médiaszenzáció: egy 4. századra datált kopt nyelvű papirusztöredéken ez olvasható: „...Jézus azt mondta: A feleségem..."
Másokért és nem önmagukért kell élniük az evangéliumban hívőknek - mondta Steinbach József, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke, református püspök az Október, a reformáció hónapja elnevezésű rendezvénysorozat nyitó zenés istentiszteletén tartott igehirdetésében hétfőn Budapesten.
Háromszor futotta körbe a Földet, de talán még a teste sem szenvedett annyit, mint a lelke. Bár a legjobbak között tartották számon, azt, hogy mit jelent igazi győztesnek lenni, csak akkor tudta meg, miután karrierje lezárult.
Tele van aknázva a napom: egy összetört gitár, egy meggondolatlan szó, egy elfelejtett találkozó – mind nagyszerű lehetőség arra, hogy megromoljon a kapcsolatom a másikkal.
Magyarországi és erdélyi református középiskolák pedagógusai is részt vettek a múlt heti Nemzetközi Keresztyén Oktatási Konferencián a Hollandiai Apeldoornban.
Virtuális pszichológiáról, mesediagnosztikáról, bohócdoktorokról esik egyebek közt szó pénteken, a Kutatók éjszakáján Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen. Unalmas előadások nem lesznek, a tudományos módszereket a laikusok számára is érthető módon, interaktív formában mutatják be az érdeklődőknek.
A sérült emberek gyakori gondolatmenete, hogy Isten büntetése a fogyatékosságuk. A vakok közül is sokan vélekednek így, de volt valaki, aki nem félt a nehéz kérdésektől, „belecsapott a lecsóba" és a legégetőbb lelki sebeket is Isten elé vitte.
Intézményvezető és magánember a gyülekezetben; ifjúsági csoport vezetője és apa hittanórán; spirituális vezető és szervezeti vezető; értékközvetítő referenciaszemély és a béke embere a konfliktusban; valaki, akinek mindenhez értenie kell – mindez a református lelkipásztoroktól elvárt szerep része. Talán nem kibékíthetetlenül.
Néhány hete pezseg az élet az egyetemeken, mégis van, aki egy istentisztelet miatt mond nemet a szerda esti bulira. A diákok bátran hívják társaikat a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezetbe, ahová már egy forró teáért vagy egy jó beszélgetésért is megéri benézni.
Magyarország egyetlen atomerőműve hazánk energiaellátásnak jelentős részét biztosítja. Pakson ezen kívül létezik még egy erőmű, amely sugároz is a városban és környékén, de nem káros anyagot, hanem szeretetet.
"Devictus vincit” (legyőzetve győz) – ez volt Mindszenty József püspöki kinevezésekor választott igéje. Ez nem csak a személyes sorsának prófétikus megsejtését adja vissza, hanem a magyar történelem valóságát is visszatükrözi – mondta Szabó István református püspök az egyetemes keresztyénség meghatározó alakjáról elnevezett konferencián a Terror Háza Múzeumban.
Szeretsz? Igazán szeretsz? A szemöldökömet is? A szemhéjamat is? A nőnek nem elég egyszer hallani, nem elég annyit hallani, igen, szeretlek. A férfi megadóan, türelemmel, nem túlozva, nem kijátszva válaszol újra és újra. Azt hiszem, tényleg szereti.
A teljesítményt akarja megmutatni, nem a hiányt – mondta a fotóriporter a londoni paralimpiáról hazatérve. Kalocsai Richárd fényképein nyoma sincs az olcsó fogásoknak, halomba rakott művégtagoknak vagy szánnivaló embereknek. A fiatal református fotós a küzdelmet és az emberfeletti teljesítményt hangsúlyozza.
A hajlék, ahová úgy szeretnek elzarándokolni, s ahol olyan jó lenni, azért olyan kedves, mert abban az Isten jelenléte valósan érezhető, s kövei azért álltak s állnak ma is egymásra rakva szilárdan, szilárd menedékként, mert a mindenkori építők nemes szándékához az Úr áldása, építő szándéka szegődött. Öregdiákok találkoztak a dunamelléki egyházkerület mátraházai üdülőjében.