Nagypénteken súlyos, döntő ütközet megy végbe. Ütközik a tévedés a valósággal, a hazugság az igazsággal, a halál az élettel, a mulandó az örökkévalóval, az ember Istennel. Ezt a nagy ütközést látjuk Jézus elárulásában, elfogatásában, a hamarjában lefolytatott koncepciós perben, s még inkább látjuk az ítéletre jogosultak dermesztő huzavonájában, packázásában, abban az ijesztő igyekezetben, hogy végre valami jogalapot találjanak a már eleve eldöntött, gyilkos szándékukhoz.
Nyüzsgés, kacagás, nyafogás, játék – mindez hozzátartozik egy nagycsalád életéhez. Nincs ez másként a gombai Kőrösi-Fehéréknél sem, akikhez először a televízió képernyőjén át pillanthattam be, hiszen néhány hónapja szerepeltek egy házalakító showműsorban. Új otthonukban nem sokkal húsvét előtt látogattam meg őket, amikor már javában készültek az ünnepre.
A világi sajtó csak akkor foglalkozik az egyházzal, ha valami gond vagy visszásság kerül felszínre, egyházunk ezért sok éven át védekező, megbántott pozícióból nyilvánult meg a médiában. Az elmúlt egy évben azonban eddig példátlan kezdeményezéseknek lehettek tanúi az egyházi internetes felületek olvasói.
A kórházlelkész rendelkezésre álló ember, aki meghallgat és társ arra az időszakra, amíg a beteg a kórházban gyógyul. A kórházlelkészi szolgálat húszéves jubileumát ünnepelték a debreceni Kenézy Kórházban.
Húsvétra kerülhet a nagy könyvterjesztő hálózatok polcaira az újonnan revideált Károli-Biblia, amelyet a 2007-es újszövetségi próbakiadás, valamint az év végi Keresztyén Karácsonyi Könyvvásár tapasztalatai után komoly várakozás előz meg.
Varázsjáték, művelődéstörténeti séta, takarítás, borkóstolás, argentin tangó, blogolás – számos program várta a diákokat egy héten át az egyetem falain belül és kívül. Tanárok és diákok mutathatták meg magukat új szerepben a Károli Gáspár Református Egyetem tréninghetén.
A virágvasárnapi történet két eseményén sokan meg szoktak botránkozni. Miért volt olyan szigorú Jézus, amikor kikergette a templomból a kereskedőket, és miért szárította ki a gyümölcstelen fügefát?
„Nagypéntek és húsvét történései mindnyájunkat eligazítanak a halál és az élet kérdésében." - írja a lap húsvéti összeállításának címoldalon található cikkében Sebestyén László Ede. Ugyanott olvasható ft. Csűry István püspök pásztorlevele: Előttetek megy címmel.
Van egy hely Földünkön, nem több fél kilométernél, ahol az összes eddig élt és ezután születő ember életéért az emberré lett Isten a vérével fizetett. Bibliai helyszínekről szóló sorozatunk befejező részében Jézus szenvedésének és halálának ma is látható helyszíneit vesszük szemügyre.
A világ harminc egyeteméről érkeztek joghallgatók a Károli Gáspár Református Egyetem Jogtudományi Karának perbeszédversenyére. Az angol nyelvű tárgyalásokon jól állták a sarat a magyar fiatalok. A versenyt szervező egyetemi docens hangsúlyozta: a közvélekedés szerint túlképzés van jogászokból, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nagy szükség van idegen nyelvet beszélő fiatal szakemberekre.
Egy másfél kilós daganat volt az akadály, ami megállásra kényszerítette Kispál Gábort. A lemezlovas azt mondja, Isten újraindította őt, akár egy lefagyott számítógépet.
A legjobb módja a gyülekezetépítésnek, ha emlékeztetjük Isten gyermekeit, hogy legyenek hitelesek abban, ahogy élnek, és amit mondanak. Nem elég azt hajtogatniuk: „Isten szeret téged" – figyelmeztetett az Ír Presbiteriánus Egyház moderátora budapesti látogatásán.
Szamár helyett lóra ülnek a gyermekek Pákozdon, a református templokert előtt, hogy eljátsszák Jézus bevonulását Jeruzsálembe. Rendhagyó gyermek-istentiszteletetre várják a családokat.
A rabszolgának elhurcolt fekete-afrikaiaknál szebben kevesen tudták megfogalmazni, mit jelent az igazságtalanság, a magány vagy a reménység. A spirituálék, a dzsessz és a gospel mesterei a zene nyelvén megszólították a templom falain kívüli világot. Az evangéliumnak mindenütt helye van a dzsessz-zongorista teológus professzor szerint is, aki nemrégiben hazánkban adott koncertet.
Elfogadás. Ezt a szót ismételgetik a helyiek, a vendégek és a lelkipásztor is, amikor a verőcei református gyülekezetről kérdezem őket. Verőce és a hajléktalanokat gondozó Tiszta Forrás Alapítvány neve összefonódik; számtalan otthontalan és szenvedélybeteg élete változott meg a Pest megyei faluban tartott gyógyító konferenciákon.
A tömegközlekedő, kiváltképp a föld alatt utazó városi embernek is talán évekbe telik, mire az általa bejárt útvonalak mozaikjából lelki szemei előtt kiábrázolódik lakhelye valódi arca. Nincs ez másként azzal a várossal sem, amelynek arcvonásait a Biblia alapján festettük meg több ezer év távlatából.