Azt mondják, hogy számokban szinte minden kifejezhető. Mondhatnám, hogy több ezer látogatója volt a hétvégi református zenei fesztiválnak, ezerötszázan hallgatták az igét a Kálvin téri református templomban, ötszáz fáklyát osztottak ki a fáklyás felvonuláskor, de ezer is elkélt volna...
A történelmi okok folytán szétesett egységet állították helyre a Kárpát-medencei református egyháztestek 2009. május 22-én, majd a következő évtől az egység tudatosítása és megerősítése érdekében évente megünnepelték a Református Egység Napját, idén éppen Kolozsváron. A református egység mibenlétéről, lehetőségeiről beszélgettünk Nagy Károly Zsolt református teológus és kulturális antropológussal, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének munkatársával, a Sárospataki Református Teológia oktatójával.
„Zenéből jöttünk és zenébe érkeztünk” a református zenei fesztivál nyitó napjának estéjén. A rendezvény egyik leglátványosabb programja, a fáklyás menet a Bakáts térről indult. A fővárosi turistanegyeden át több mint ezer keresztyén vonult zsoltárokat énekelve a Kálvin téri református templomig, ahol Bogárdi Szabó István püspök szolgálatával tartottak késő esti zenés áhítatot.
„Krisztustól megajándékozott emberek vagyunk, ma pedig olyan Európában élünk, ahol ezt az ajándékot szelíd határozottsággal fel kell mutatnunk."
Kezdetét vette a XIII. Református Zenei Fesztivál.
Új helyre költözött a Református Házasság- és Családgondozó Szolgálat. A legtöbben egyéni lelkigondozást kérnek párkapcsolati problémákban, gyermeknevelési kérdésekben, gyászukban. A szolgálat munkatársaitól azt is megtudtuk, hogy a keresztyén házasságokban is ott húzódik a hűtlenség kérdése. Jó hír azonban, hogy sokkal kevesebb a válás, mint világi körökben.
Tisztán csengő, elgondolkodtató zene az övék – hangozzék bár aluljáróban vagy épp zenei nagyszínpadon. A két református fiatal az életben is egy párt alkot, a legnagyobb ajándéknak azt tartják, hogy tudnak együtt muzsikálni. A NegyedÓra együttes tagjaival, Tóth Orsival és Szabó Mátyással beszélgettünk.
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. "A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük" - mondta egy interjúban.
„Akkor a legkomolyabbak, amikor játszanak…” Magatartási és beilleszkedési zavarokkal küzdő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése élménypedagógiai foglalkozásokon keresztül.
A magyar református egység napját ünnepelték vasárnap Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban tartott ünnepi istentiszteleten. Az esemény egyben a reformáció 500. évfordulója tiszteletére rendezendő, 2017. október 31-ig tartó rendezvénysorozat megnyitója is volt.